![]() |
| Édesanyám 91 évesen a 13. dédunokával - 2017. |
Sík Sándor: Őszi fecske
Mit is mondjak, mit is kérnék,
Serpenyőmbe ha mi fér még?
Én Istenem,
Egy keveset még elélnék.
Élnék, amint mások élnek,
Rendes népek, jámbor vének,
Én Istenem –
Mint a jó lelki szegények.
Csak a mái napot kérem,
Akár vízen és kenyéren,
Én Istenem –
Holnap is úgy, ha megérem.
Tapsoló termekre vágyjam,
Úgy mint tegnap – hajdanában?
Én Istenem,
Jobb a halk szó kis szobámban.
Majd ellennék csendben immár
Fejemre nőtt fiaimnál,
Én Istenem,
Még ameddig hazahívnál.
Egy-egy dalt ellesnék olykor
Fűtől, fától, csillagoktól,
Én Istenem,
Amíg egyszer el nem oltol.
Rendbe raknám hét fiókom,
Versbe rívó cókom-mókom.
Én Istenem,
Aztán, tudod, nem szabódom.
Úgy szerettem ezt az áldott
Jóra váltott rossz világot,
– Én Istenem
Ugy-e bizony megbocsátod? –
Mintha bizony nem is vendég –
Mintha végképp itthon lennék.
Én Istenem,
Soha talán el se mennék.
Ha nem búgna éjek éjén
Valami a szívem mélyén,
Én Istenem:
Az a végső, az a mély-én.
Testvérszívben, testvérkézben,
Mint a fecske puha fészken,
Én Istenem,
Úgy éltem, úgy fütyürésztem.
Testvérkézből Isten-kézbe,
– Őszi fecskét költözésre –
Én Istenem,
Majd elhívsz már, az Egészbe.
Jaj, csak akkor el ne késsen
Hozzád csukló szívverésem,
Én Istenem,
Csak az ament el ne vétsem.


Legyen hála és dicsőség Istennek, minden kegyelemért amit ajándékban kapunk🙏🏻
VálaszTörlés