Oldalak

2026. 01. 31.

4.A. vasárnapi gondolat

A keresztény tökéletesség útja - 
A Tízparancsolatot Mózes a Sínai-hegyen kapta az Úrtól. Az újszövetségben Jézus a keresztény tökéletesség lényegét a Hegyi beszédben mondta el. (Mt 5,1-12a) A nyolc boldogságban Krisztus önarcképe rajzolódik ki, ezért fölhívások az Ő követésére s a vele való életközösségre. A Hegyi beszéd az istengyermeki lelkület kialakításán nyugszik, s ezt hívás formájában közölte
Földi szempontból a boldogság az ember igényeinek és vágyainak maradandó teljesülése. Jóllehet végső természetes cél nincs az ember számára, hiszen a halál ennek a természetes életnek a vége, de Isten úgy adja a természetfölötti célt, hogy benne az ember megtalálja életének igazi értelmét. Mondhatjuk tehát, hogy a természetfölötti örök boldogság benne van a szellemi képességű ember lehetőségeiben.
Az örök boldogság Isten kegyelmi ajándéka, a kegyelmi rendbe fölemelt ember végérvényes testi-lelki teljessége, amit Jézus Krisztus által az Isten életében való részesedésben kap meg. A boldogság meghatározásánál szem előtt tartjuk az ember természetes adottságait is, amit a kegyelmi rend nem rontja le, hanem fölemeli és tökéletesíti azt. 
A nyolc boldogság tehát az erények és a Szentlélek ajándékainak kiemelkedő cselekedetei, amelyek a hozzájuk kapcsolt isteni ígéret alapján megízleltetik a mennyország boldogságát. Azaz, ha Jézus tanítását befogadjuk, akkor az ő fényében fogjuk látni a világot. És ha szeretettel állunk munkába, akkor megtapasztaljuk jelenlétét és boldoggá is tesz. 
Mivel a szeretet és a boldogság a mennyek országának alaptörvénye, ezt a vágyat Isten oltotta szívünkbe, hogy Őt keressük, mert csak Vele lehetünk boldogok. Ebből senkit sem zár ki. (Szof 2,3; 3,12-13) Szofoniás próféta Kr. e. 640-től megtérésre hívta népét, mert Isten az alázatosak iránt végtelenül irgalmas. Üdvösséget, jövőt ígér a föld szegényeinek, azoknak, akik Isten gondviselésére támaszkodnak, akik nem művelnek gonoszságot, nem beszélnek hazugságot. Ezeknek a lelki szegényeknek és egyszerű szívűeknek hozta meg Jézus keresztáldozatával az üdvösséget. (1Kor 1,26-31) Az Egyház Jézus érdeméből él, ha őt követi a belőle forrásozó kegyelemi életből. 
Az embernek elsősorban ki kell üresítenie lelkét minden földhöz kötöttségtől, nem szabad semmihez, főképp az anyagiakhoz ragaszkodnia, hanem Istenbe helyezi bizalmát ezt mondja a
lelki szegénység erénye. 
Szomorúak életfelfogása komoly, bántja őket akár a maguk, akár a mások bűne. 
A szelídek önuralmat tudnak gyakorolni magukon. 
Akik éhezik és szomjazzák az igazságot, vágyódnak Isten és a lelki értékek után. 
Az irgalmasok átérzik az emberek nehézségeit, s igyekeznek rajtuk segíteni. 
A tisztaszívűek távol tartják magukat a bűntől. A békességszerzők igyekeznek az ellentéteket megszüntetni. 
Boldog, aki bármilyen üldözést szenved a keresztény vallásért. Ez a lelkület tesz alkalmassá Isten országára.

„Én vagyok a világ világossága. Aki követ nem jár többé sötétségben.” Jn. 8,12.

 

Hirdetés: 2026. február 1.

1. Elsővasárnapi szentségimádás a 12:30-as mise végétől 17 óráig.

2. Február 2-án, hétfőn Gyertyaszentelő Boldogasszony, a megszentelt élet világnapja. Ünnepi szentmisét végzünk: 6:30,és 7 órakor, délelőtt 11órakor és este 18 órakor. A szentmisék elején gyertyát szentelünk. A kegytárgybolt nyitva van és gyertya is kapható. Kedden Szent Balázs püspök napja, balázsolás a szentmisében.

3. A plébániai hitoktatásra várjuk a diákokat.

4. Szerdán jegyeskurzus kezdődik 18 órakor az altemplom Mailáth G. Károly teremben.

5. A ministránsok szíveskedjenek átvenni a pontokra járó jutalmat.

6. Pénteken 18 órától a Csíki Székely Múzeum protokoll-termében Rácz Zsófia: Rokonság az avar korban (új archeogenetikai eredmények a népvándorlás korából) című előadására kerül sor.

7. Családos szentmise február 8-án 16 órakor.

8. Krisztus világa januári számát ajánljuk figyelmükbe. Ára 5. Lej. A tartalomból: A Szentatya legutóbbi megnyilatkozásai a családról, a békéről. A család témájában arra emlékezteti a politikai döntés­hozókat, hogy alapvető etikai kötelességük a családokat képessé tenni az élet befogadására és a gyermekekről való teljes körű gondoskodásra. És arra kér, hogy a kereszté­nyek váljanak a béke tanúivá és a kormányokat arra, hogy válasszák „a diplomá­cia, a közvetítés és a nemzetközi jog lefegyver­ző útját”.

Én nem ismerem Őt! (Jn 1,31) – Tamás József ny. segédpüspök atya elmélkedése Ke­resztelő Szent Jánosról és Jézusról. – A Szentatya levele Assisi Szent Ferenc halála 800. évfordulója alkalmából. A béke ferences szemlélete az egész te­remtett világot átfogja. – Ezért a békéért imádkozni kell. – Régi és új(évi) kívánságok – Bács Béla János írása. A pillanatainkat hassa át a remény, ha azokat az isteni szándék­nak megfelelő döntéseink fényében visszük véghez.

Út a felnőttség felé – Mit jelent ez a szó: morális magatartás (nemcsak fizikailag)? - Gyurián Edit írása a 10 – 16 éves serdülő ifjúság számára.  A 11. téma segítség fiataloknak, szülőknek és pedagógusoknak. Beszélgetés a jellemnevelésről, hogy akik még nem vagytok egészen felnőttek, kész emberek, okuljatok rajtuk. Fel kell nőnötök, olyanokká, akik le tudják győzni rossz tulajdonságaikat.

A keresztség éve – Dr. Kovács Gergely érsek atya a 2026-os év lelkipásztori témájául a keresztség szentségét adta.  Ezért szó van a keresztségről, keresztelőről, a csecsemő keresztelésről és a felnőtt keresztelésről.

A 80 éves P. Barsi Balázs atyát köszöntjük: mi is Isten éltesse nagyon sokáig! Írása – Szent Pál megtéréséről. Szent Sebestyén – kvíz Bakó Mária Hajnalkától. 

Derűs oldal: – Közvélemény kutatók kopognak be a székelyhez. Azt akarják megtudni, milyen a közérzete a nagy adóemelések után. - Jó. - Egy kicsit bővebben, Áron bátyám, ha lehet - Nem jó.

Keresztrejtvényben – Az Úr Jézus mondása rejlik. – A hátsó borítón Paul Claudel: Szent Pál című verse olvasható.

 



 

2026. 01. 28.

3. A - gondolat - Krisztus a világ világossága

Évközi 3. A. vasárnap - 
Az evilági előkelők a hasonló rangú embereket szokták meglátogatni. Isten gyakorlatában nem így van. Ő az utolsót éppúgy felkarolja, mint az előkelőt. Jézus megtestesülése óta a „lét alázatát” éli, hogy az Atya szeretetét minél jobban átadhassa nekünk. A sötétben világot gyújt, az elveszettet keresi, a sebesültet vállára veszi, a beteget gyógyítja, a tékozlót hazavárja és szeretetében fogadja. Jézust nem zavarta sem működésének színtere, sem egyes emberek magatartása, mert tudta, hogy akik őt hallgatják, azok életében hatékony lesz a kegyelem. Mi követői lettünk, amikor megkeresztelkedtünk, ezért Urunk elvárja tőlünk, hogy Isten gyermekeiként éljünk. 
Máté evangélista, aki az Ószövetség és az Újszövetség váltásában él, nagy figyelmet szentel annak, hogy Jézus életének eseményeit kapcsolatba hozza a próféták messiási jövendölésével. Amikor Jézus nyilvános működéséről számol be, akkor Izajásnak a legnagyobb messiási prófétának jövendöléseire utal. A tőle hirdetett Messiás Dávid leszármazottja, aki világosságot, békét és igazságosságot hoz a földre, és mindenütt ismertté teszi az Istent. 
Izajás kilátástalan helyzetű embereket vigasztal, akik egy történeti esemény károsultjai. Kr. e. 734-ben Izrael északi részét az asszírok elfoglalták, a lakoság nagy részét elhurcolták, idegeneket telepítettek helyükre, s a megmaradtak az elnyomás keserűségét nyögték. A vallási élet fellazult és az emberek közömbösek lettek. A júdeai zsidók ezért megvetették az északiakat és „a pogányok Galileája” névvel csúfolták. 
Izajás, a hit prófétája, a hűséges maradékot Isten szeretetével és kíméletével vigasztalja. Hirdeti, hogy a „maradéknak” a Dávidtól származó Messiás lesz a királya, aki könyörületes és világosságot hoz azoknak, akik sötétségben élnek. (Iz 8,23b-9,3) 
Máté evangélista a jövendölés beteljesedését látja abban, hogy Jézus Kafarnaumba jött és a zsinagógában tanítani kezdett. A Galileát megvilágosító, majd innen az egész világba szétterjedő fény, maga Jézus Krisztus. (Mt 4,12-23) Ezt hirdeti: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Már működése elején gondol az Egyház alapítására, műve folytatójára, ezért tanítványokat választ és megígéri nekik, hogy emberek halászaivá teszi. Döntésük önzetlenségről, odaadásról és áldozatkészségről tanúskodik. Elhagyták foglalkozásukat, a hálót, a bárkát, a családot, hogy ettől kezdve Jézusnak éljenek. Krisztus kegyelme által élhető az Istennek szentelt élet, még akkor is, ha az emberi gyengeségek néha itt-ott megmutatkoznak. (1Kor 1,10-13. 17) 
Szent Pál arra tanít, hogy az Egyház egységének biztosítéka Jézus Krisztus. Ezért a tagoknak egyetértésben, ugyanabban a lelkületben és szeretetben kell élniük, s nem pártoskodásban. Csak így leszünk egyenként és közösen Krisztus világossága a halál árnyékában vergődő világban.

„Világosságom és üdvösségem az Úr, kitől félnék?” Zsolt 26,1.

2026. 01. 24.

Hirdetés: 2026. január 25.

1. A ministránsok szíveskedjenek átvenni a pontokra járó jutalmat.

2. A plébániai hittanórákra várjuk a diákokat:

Kedden: 3-4 óráig: 0-I-II. osztály.

4-5 óráig: IV-V-VI. osztály.
5-6 óráig: VII-VIII. osztály.

Szerdán: 20-21 óráig IFI óra.

Pénteken: 3-4 óráig: III. osztály I. csoport (Nagy Imre Iskola)

4-5 óráig: III. osztály II. csoport (Petőfi, József Attila, Nagy István stb...)
19-20 óráig: a bérmálkozók felkészítője.
Szombaton: 10-11 óráig Ministránsképző.

3.    A Kisapostol kérdéseire a diákok válaszát szerda estig várjuk levélben vagy elektronikus postán plebcsik@gmail.com címen.


4.    A jegyesek, akik ebben az évben akarnak házasságot kötni, jelentkezzenek a plébánián. A jegyeskurzust február 4-én, szerdán kezdjük 18 órakor az altemplomban.


5.   Krisztus világa 2026. januári száma kapható. Ára 5 lej. Lapunk a XVII. évfolyamába lépett. E számtól a havi naptárát is közöljük, hogy a szentek, vasárnapok, ünnep- és névnapok közlésével olvasóinkat emlékeztessük szeretteikre, ismerőseikre és erősítsük közösségeinket a szeretet kötelékével.

- Adjon Isten békés, kegyelemteljes új évet! A Szentatya legutóbbi megnyilatkozásai a családról, a békéről. A család témájában arra emlékezteti a politikai döntés­hozókat, hogy alapvető etikai kötelességük a családokat képessé tenni az élet befogadására és a gyermekekről való teljes körű gondoskodásra. És arra kér, hogy a kereszté­nyek váljanak a béke tanúivá és a kormányokat arra, hogy válasszák „a diplomá­cia, a közvetítés és a nemzetközi jog lefegyver­ző útját”.
Én nem ismerem Őt! (Jn 1,31) – Tamás József ny. segédpüspök atya elmélkedése Ke­resztelő Szent Jánosról és Jézusról. 
A Szentatya levele Assisi Szent Ferenc halála 800. évfordulója alkalmából. A béke ferences szemlélete az egész te­remtett világot átfogja. – Ezért a békéért imádkozni kell. 
Régi és új(évi) kívánságok – Bács Béla János írása. A pillanatainkat hassa át a remény, ha azokat az isteni szándék­nak megfelelő döntéseink fényében visszük véghez.
- Út a felnőttség felé – Mit jelent ez a szó: morális magatartás (nemcsak fizikailag)? Gyurián Edit írása a 10 – 16 éves serdülő ifjúság számára.  A 11. téma segítség fiataloknak, szülőknek és pedagógusoknak. Beszélgetés a jellemnevelésről, hogy akik még nem vagytok egészen felnőttek, kész emberek, okuljatok rajtuk. Fel kell nőnötök, olyanokká, akik le tudják győzni rossz tulajdonságaikat.
- A keresztség éve – Dr. Kovács Gergely érsek atya a 2026-os év lelkipásztori témájának a keresztség szentségét adta.  Ezért szó van a keresztségről, a csecsemő keresztelésről és a felnőtt keresztelésről.
- A 80 éves P. Barsi Balázs atyát köszöntjük: mi is Isten éltesse nagyon sokáig! Írása – Szent Pál megtéréséről. Szent Sebestyén – kvíz Bakó Mária Hajnalkától. 
Derűs oldal: – Közvélemény kutatók kopognak be a székelyhez. Azt akarják megtudni, milyen a közérzete a nagy adóemelések után. - Jó. - Egy kicsit bővebben, Áron bátyám, ha lehet - Nem jó.
- Keresztrejtvényben – Az Úr Jézus mondása rejlik. – A hátsó borítón Paul Claudel: Szent Pál című verse olvasható.

6.    Január 31-én Szeretetláng lelkinap a Millennium templomban. Aznap Élő víz vezetett szentségimádás 15-17 óra között a Millenniumi templomban.


7.  Autóbuszos zarándoklat Olaszországba 2026. május 25 és június 3 között. Iratkozni lehet a plébánián.

8. A Segítő Mária Kollégium dísztermében január 28-án, szerdán 17 órától Gazok közt egy Igaz - Márton Áron püspökről előadás és kerekasztal beszélgetés.

9. Csíksomlyói Kegytemplomban Orgonakoncert január 28-án, szerdán este 20:15 órakor. Fellép Dr. Steffen M. Schlandt a brassói Fekete-templom orgonistája.



2026. 01. 18.

Krisztus világa 2026. január - Szemle

A Krisztus világa erdélyi keresztény katolikus családok lapja a XVII. évfolyamába lépett. A januári számtól főegyházmegyénk havi naptárát is közöljük, mert ez hivatalos. 
Szerkesztőségünk célja, hogy a szentek, vasárnapok, ünnep- és névnapok közlése mellett  olvasóinkat emlékeztessük szeretteikre, ismerőseikre és erősítsük közösségeinket a szeretet kötelékével. A naptár mellett a tartalomjegyzék és az impesszum található.
Adjon Isten békés, kegyelemteljes új évet! A vezércikk egyrészt a Szentatya decemberi programjairól és megnyilatkozásairól szól. XIV. Leó pápa eddig is „korszakdiagnosztikai éleslátásról” tett tanúbi­zonyságot. A Szentszék­nél akkreditált diplomáciai testület előtt mon­dott beszédében arra bátorította hallgatóit, hogy ne vonuljanak vissza a politikától, hanem a Szentí­rás által inspirált keresztény etikát alkalmazzák a világi kormányzás területén is. A család témájában arra emlékezteti a politikai döntés­hozókat, hogy alapvető etikai kötelességük a családokat képessé tenni az élet befogadására és a gyermekekről való teljes körű gondoskodásra. A 2026. január 1-jén ünnepelt 59. Béke Vi­lágnapjára írt üzenetében rámutat, hogy a feltámadt Krisztus békéje „fegyvertelen”, mert küzdel­me fegyvertelen volt. A kereszté­nyek váljanak a béke tanúivá és a kormányokat arra kérte, hogy válasszák „a diplomá­cia, a közvetítés és a nemzetközi jog lefegyver­ző útját”. A Szent Ferenc jubileumi évet is a béke jegyében hirdette meg. A 2033-as rendkívüli szentévre készülve a keresztség szentség szentségének fontosságáról kapunk tanítást.
Én nem ismerem Őt! (Jn 1,31)  Tamás József ny. segédpüspök elmélkedése. „Én nem ismertem Őt!” mondja Ke­resztelő Szent János. Nem ismerte eléggé, de megismerte. Olyannyira megismerte, hogy vértanúságával tett tanúságot sze­retetéről. Talán én sem ismerem eléggé. Ne felejtsem el Jézus mondását: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egye­düli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisz­tust” ( Jn 17,3). Ez legyen minden törek­vésem vezérelve. Olvassuk a 4. oldalon.
A Szentatya levele Assisi Szent Ferenc halála 800. évfordulója alkalmából Evangéliumi élete kezdetén Szent Ferenc hívást hallott: „Az Úr nyilatkoztatta ki nekem, hogy ezt a kö­szöntést mondjuk: »Az Úr adjon neked békét«” (Vég­rendelet, 23). Ezekkel a lényegre törő szavakkal adja át testvéreinek és minden hívőnek azt a belső ámula­tot, amelyet az evangélium hozott az életébe: a béke Isten legnagyobb ajándéka, a Magasból alászálló ado­mány. Tévedés azt gondolni, hogy pusztán emberi erővel meg lehet teremteni! A béke ferences szemlélete nem korlátozódik az emberek közötti kapcsolatokra, hanem az egész te­remtett világot átfogja. – Ezért imádkozni kell.
Régi és új(évi) kívánságok – Bács Béla János írása. Vannak pillanatok, amikor kibontakoznak gondolataink és betöltenek érzéseink, körvo­nalazódnak feladataink, ame­lyek kihívások, megpróbáltatások, olyanok is amelyek sikerrel, beteljesedéssel kecseg­tetnek. Legyen ez a pillanat a reményé, mert semmiképp sem lesznek hi­ábavalók, ha azokat az isteni szándék­nak megfelelő döntéseink fényében visszük véghez.
Út a felnőttség felé – Mit jelent ez a szó: morális magatartás (nemcsak fizikailag)? - Gyurián Edit írása a 10 – 16 éves serdülő ifjúság számára.  A 11. téma segítség fiataloknak, szülőknek és pedagógusoknak. Azért beszélgetünk jellemnevelésről, különböző esetekről, gyerekekről, hogy ti, akik még nem vagytok egészen felnőttek, kész emberek, okuljatok rajtuk. Fel kell nőnötök! De jó, hogy ti még fejlődőképes, jóakaratú gyerekek vagytok, engeditek, sőt akarjátok, hogy mielőbb igazi felnőttekké váljatok; olyanokká, akik le tudják győzni rossz tulajdonságaikat. (8-9. oldal)
A keresztség éve – Dr. Kovács Gergely érsek atya megváltásunk 2000. évének megünnepelésére készülve, főegyházmegyénk a következő hét évben a szentségeket vá­lasztja egy-egy lelkipásztori év témájá­nak. A 2026-os év lelkipásztori témája a keresztség. Nagy tisztelettel hívom meg és bátorítom a kedves paptestvéreket és híveket, hogy a 2026-os évben külö­nösképpen figyeljünk erre a meghívásunkra és küldeté­sünkre: Isten gyermekeinek méltóságát újra felfedezve éljük meg mindennapi keresztény életünket!” – írja a főpásztor. Ezért a katolikus.hu oldalról vett cikkel: Keresztség, miben áll. Keresztelő. Miért kereszteljük meg a csecsemőket? – Miben más a felnőtt keresztelés? – témáról tájékozódhatunk.
A 80 éves P. Barsi Balázs atyát köszöntjük: Isten tartsa meg szeretetében és éltesse nagyon sokáig! Írása – Szent Pál megtérése. Szent Sebestyén – kvíz Bakó Mária Hajnalkától. – Derűs oldal: - Pistike, az utóbbi időben sokat fejlődtél, egyre jobbak az osztályza­taid. Ki segített? - A televízió. Elromlott... Keresztrejtvényben – Az Úr Jézus mondása rejlik. Megfejtők, nyertes. 
A hátsó borítón Paul Claudel: Szent Pál című verse olvasható.

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389. 

2026. 01. 17.

Hirdetés: 2026. január 18.

1. A ministránsok szíveskedjenek átvenni a pontokra járó jutalmat.

2. A plébániai hittanórákra várjuk a diákokat:

Kedden: 3-4 óráig: 0-I-II. osztály.

4-5 óráig: IV-V-VI. osztály.

5-6 óráig: VII-VIII. osztály.

Szerdán: 20-21 óráig IFI óra.

Pénteken: 3-4 óráig: III. osztály I. csoport (Nagy Imre Iskola)

4-5 óráig: III. osztály II. csoport (Petőfi, József Attila, Nagy István stb...)

19-20 óráig: a bérmálkozók felkészítője.

Szombaton: 10-11 óráig Ministránsképző.

3. A Kisapostol kérdéseire a diákok válaszát szerda estig várjuk levélben vagy elektronikus postán plebcsik@gmail.com címen.

4. A jegyesek, akik ebben az évben akarnak házasságot kötni, jelentkezzenek a plébánián.

5. A keresztények egységéért imahetet kezdjük: hétfőn 18 órakor a Millenniumi templomban. Az imahét bibliai alapigéje: Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is.” Ef 4,4.

Kedden este 18 órakor a Szent Ágoston templomban, 

Szerda este a Református templomban,

Csütörtökön az unitárius templomban és péntek az evangélikus templomban.

6.    Autóbuszos zarándoklat Olaszországba 2026. május 25 és június 3 között. Az olasz szentek útján: Pádua-Assisi-Cascia-San Giovanni Rotondo-Loretto. 10 nap, 9 éjszakai szállás, vacsora és reggeli. Ára 850 euró. Iratkozni lehet a plébánián 400 euró befizetésével és személyi igazolvány másolattal.

7. Krisztus világa januári száma kedden megvásárolható.





2026. 01. 12.

A DONI KATASZTRÓFA - Mementó a csíkszeredai áldozatokról

 

                                

            Kozma Árpád 1921 – 1943.01.16. Ostrogorzsszk


Rudkino temető 62000 magyar katona nevével, 2003-ban avatták



"Emlékezzetek és harcoljatok azért, amiért életünket áldoztuk.”

    A II. világháborúban elesett csíkszeredai lakhelyű katonák

1.      Albert Géza – 1946 Tula

2.      André Imre 1914 – 1944 Úzvölgy

3.      Baczoni Lajos dr. e – 1944 Budapest

4.      Bajkó Zoltán hv 1920 – 1945 Vosztocsnij

5.      Balázs Imre – 1945

6.      Bálint Dénes szv  1897 – 1945 Herend

7.      Bálint Imre 1892 – 1945 Szeged

8.      Berki Béla 1910 – 1945 Szeged

9.      Biró András   – 1945 Balatonszentgyörgy

10.  Biró Antal 1902 – 1945 Veszprém

11.  Biró László hv 1913 – 1944 Minszk

12.  Borbáth Béla hv 1920 – 1944 Mátészalka

13.  Böjti Béla ale 1879 – 1944 Budapest

14.  Csóti József 1896 – 1945 Herend

15.  Dávid Sándor hv 1904 – 1945 Herend

16.  Demeter István hv – 1942 Nagykanizsa

17.  Erős István hv 1919 – 1945 Mezőkövesd

18.  Erőss Lajos őrv 1900 – 1945 Herend

19.  Fekete-Kászoni Simon szv 1921 – 1944 Focsani

20.  Fischer Ferenc ksz 1900 – 1942

21.  Gábor Lajos 1923 –1945 Linz

22.  Gagyi Ferenc ha 1915 -1945 Sopronbánfalva

23.  Gáll Bálint hv 1904 – 1944 Mezőcsát

24.  Gáspár Árpád tz 1900 – 1942 Szudvarhely

25.  Gondos Dénes – 1944 Nagyvárad

26.  Görgicze József – 1944 Oroszország

27.  Görgicze Lajos – 1944 Oroszország

28.  Györke Árpád – 1946 Oroszország

29.  Halász József – 1944

30.  Hanz Károly – 1945

31.  Herskovics Károly ksz 1902 – 1943 Bondarovka

32.  Holcz Ferencz ksz 1911 – 1942

33.  Kánya István h 1926 – 1945 Balatonalmádi

34.  Karda Ödön z 1908 – 1946 Jereván

35.  Kolinics János hv 1921 –1944 Katy

36.  Kovács Károly – 1944

37.  Kozma Árpád 1921 – 1943.I.16. Osztrogorzsszk 

38.  Krausz Lajos 1909 – 1945 Balatonederics

39.  Lajos Ferenc lv 1924  –1944 Szeretfalva

40.  László Sándor 1920 – 1944 Mvásárhely

41.  Mikus Csák András szv 1908 – 1944 Maglód

42.  Nagler Manó ksz 1907 – 1943 Dorosicsi

43.  Nagy Sándor hv 1916 – 1945 Neuburg

44.  Nuridsány Márton tz 1908 – 1942

45.  Nuridsány Tibor 1910 – 1945 Cseh-Tátra

46.  Orbán János – 1945 Herend

47.  Pálosy László hd – 1944 Budapest

48.  Péter István tz 1921 – 1944 Kolozsvár

49.  Rosenfeld József  – 1945

50.  Salló Ferenc hv 1913 – 1944 Magyarfülpös

51.  Sándor Pál – 1945

52.  Sarkadi Elek ksz 1902 – 1945 Hidegség (Mo)

53.  Szabó Dénes hv 1885 – 1945 Sopronbánfalva

54.  Schneider József hv 1900 – 1945 Herend

55.  Stern Pál Mihály ksz 1911 – 1945 Hidegség (Mo)

56.  Sütő-Nagy Jenő sz 1908 – 1944 Okisviev (Lo)

57.  Szakáli Albert  – 1943

58.  Szentgyörgyi János dr. fh 1910 – 1944 Kemence

59.  Szentgyörgyi Miklós 1908 – 1945

60.  Tamás István szv 1914 – 1944 Gyimesfelsőlok

61.  Toroczkói Károly e 1896 – 1944 Veresica

62.  Tóth Lajos hv 1922 – 1945 Markt Persenbeug

63.  Urbán Gyula hv 1914 –1944 Nagyréde

64.  Végh Miklós – 1944 Gyimesbükk

65.  Vitos Árpád hv 1901 – 1945 Herend

66.  Vitos Dezső 1924 – 1945 Orsk Oroszország

67.  Winzán Miklós hv 1913 –1945 Szombathely

68.  Winzám …                       - 1944.