/Darvas-Kozma József: A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténe, Csíkszereda 2010. 146-152./
Az időrendi felsorolásban utoljára hagytam azt a döntő fontosságú forrást, egy tiltakozó levelet, amelyet 1735-ben a Csíki főesperesség papsága címzett az erdélyi püspöknek, a püspök tanácsadó testületének, a káptalan tagjainak. A Csíki papság tiltakozó levelére 1882-ben történt hivatkozás, mégpedig az Erdélyi Püspökség Sematizmusában.[1] Szentegyházasoláhfalu múltjának ismertetésénél hivatkoznak a csíki klérus levelére. 1986-ban tanulmányoztam e Sematizmust, de a tiltakozó levél felkutatására akkoriban nem kerülhetett sor. Különös, hogy sem akkor, sem utána, sem a szerkesztő, sem az olvasók nem figyeltek fel e levélre. Egyszerűen csak azért, mert a somlyói pünkösdi búcsú eredetét akkoriban senki sem kérdőjelezte meg. Az utóbbi három évben a búcsú eredetének kutatása kapcsán jutott eszembe, vajon mit is tartalmazhat a Csíki papság tiltakozó levele. A Gyulafehérvári Érseki Levéltárban, miután azt szakszerűen átrendezték, többször is megfordultam, és többek közt a csíki papság nevezetes tiltakozó levelét is kerestem. Végül 2010. április 12-én rátaláltam, ami reveláció volt számomra. A levél egy részét már májusban publikáltam.[2]
A szóban forgó levél megírásának hátterében az állt, hogy báró Sorger Gergely erdélyi püspök megbízottja, Kastal János általános helynök 1735 októberében vizitációt és kongregációt tartott a Csíki főesperességben, ahol szó volt a főesperesi kerület átszervezéséről is. Annak idején Báthori Endre bíboros 1591. januári rendelkezése alapján és Róma jóváhagyásával, Csík 1592-től önálló főesperesség lett. Báthori bíboros első főesperessé Gálffi Pál csíkkozmási plébánost nevezte ki.[3] A Csíki főesperesség azóta magában foglalta Csík, Gyergyó, Kászon valamint Szentegyházasoláhfalu plébániáit.
1735-ben Szentegyházas- és Kápolnásfalu népe még egy plébániát alkotott, és akkor arra kérik az egyházmegyei hatóságot, hogy csatolják őket az Udvarhelyi főesperességhez. Azzal indokolják kérésüket, hogy nagyon szegények, még kenyérre is alig jut. Nehéz nekik közügyekben Udvarhelyre, egyházi ügyekben Csíkba járni. Ők ezzel a csíkiakat nem akarják megsérteni, mert annak idején ők védték meg hitükben, továbbra is tartani akarják velük a kapcsolatot.[4]
Az egyházmegyei hatóság Szentegyházas- és Kápolnásfalu kérésének engedett, amire a Csíki főesperesség papjai tiltakozó levéllel fordultak a főpásztorhoz, és kérték, hogy az említett két Oláhfalu tartozzon továbbra is Csíkhoz.
Álljon itt a Csíki papság levele, teljes, betűhű átírásban:
“Excellentissime Illustrissime Reverendissime Domine Domine Praesul: ac Reverendissimi Domini Domini Venerabili Capituli Alba Carolinensis Consistoriales Domini Domini nobis Colendissimi.
Relatum extitit Clero Csikiensi Parochianos Oláhfalvenses per instantius apud Reverendissimum Dominum Joannem Kastal Generalium Visitationem a Sacra Sede Csikiensi omnimodum separationem et Udvarhelyiensi Sacra Sedi incorporationem intentasse, Responsumque ipsis Dilatum fuissem D. Vener. Capitulum, ut igitur similibus et hujusce modi alienis postulatis in tempore obveniendo praediceret Clerus Csikiensis Solemni promissa protestatione absolute contradictis Sequentabus adnexis rationibus.
1-mo Cum a memoria hominum, ex a Duobus fine Saeculis ad usque hoc Tempus, Sacra Sedes Csikiensis Oláhfalvensem Parochiam in gremio Suo fovendo Tractu Temporis firmiter Praescriptum habuerit: Nemo inscris: Multo Minus non admonitis nobis id attentare potuisset.
2-do Cum Piem Memoriae Majores Nostri ex Praedecesores olim ex Directione Venerabile Cleri: Totam Oláhfalviensem Parochiam Contra Haeretius in Transsilvania Ecclesiam Xti Dalaniantes, Proprio Sanguine et armis Cruentatis Defensum reddiderint, ab hisce Olafalviensium et Nostri praedecessores voluerunt ut tanti beneficiis iugens Memoria Perennaliter, et Posteris quoque fidem zelandi stimulo foret/:uti Traditiones et anales testantur:/ Totam Parochiam Olafalvensem, licet in politicis exceptum:/ in negotio spirituali a Sacra Sede Csikiensi dependere, abea dirigi et illi inviolabiliter incorporatum et ad perpetum manere, nisi Oláhfalvenses armis Csikiensium defensi fuissent fors hodierum etiam, Animas dire dilatantiam pestifera hic haeresis infecti manerent, qua de causa si unquis antiquitates: et Dominiorum heroica acta praetio habenda fuere: hoc in passu nec Csikiensium Orthodoxam Fidem Contestantiam Zelus obliterandus erit, seperationi proinde illius Solemniter Contradicimus, de qua nullus a memoria Hominum adhoc usque tempus sobrius somniare potuit, Protestamurque ne sit nobis serum in hujusce modi opinionis authorem etiam impetus iuris tendere De reliquis Paternis affectibus nos recomendantes Perseverantes manemus ejusdem
Exllimi Illusmii, Rdissimi Dni Dni ac Reverendissimorum Dominum Dominum Constitorialium.
Humillimi Capellani
Magyar fordításban[6]
„Excellenciás Nagyméltóságú Főtisztelendő Úr, Püspök Úr, és Főtisztelendő Urak, a Károlyfehérvári Tiszteletreméltó Káptalan Tanácsos Urai, számunkra Legtiszteletreméltóbb Urak.
A Csíki papságnak jelentetett, hogy Főtisztelendő Kastal János általános vizitátor úrnál sürgető fellépéssel megkísérelték az Oláhfalui plébánia híveit a Csíki szentszéktől mindenképpen elválasztani és az Udvarhelyi szentszékbe bekebelezni. És válasz is hozatott a Tiszteletreméltó Káptalan Uraitól, hogy tehát hasonló és ilyen módon idegen követelésekkel előjövő időben a Csíki klérus nyilvánosan kinyilvánította ünnepélyes reményteljes tiltakozását, (aminek) a következő mellékelt indokok feltétlenül ellentmondanak.
Először. Mivel emberemlékezet óta, két évszázad vége óta a mai időig, a Csíki Szentszék az oláhfalui Plébániát az idők folyamán kebelében erőteljesen beírva ápolandó tartotta. Senki írásban, még kevésbé a mi figyelmeztetésünk nélkül, kitámadni nem tudhatta.
Másodszor. Mivel boldog emlékű Őseink a Tiszteletreméltó Klérus Vezetőségében egykor Elődeink az egész oláhfalui plébániát a Krisztus Egyházát Erdélyben szétmarcangoló eretnekekkel szemben saját vérükkel és véres fegyverekkel megvédték, megtartották. Ezért az oláhfaluiak és a Mi elődeink akarták, hogy az ekkora jótéteményekhez fűződő emlékezet örökké fennmaradjon és az utódok hitét is buzgólkodva fokozza. Ahogy ezt a hagyományok és az évkönyvek tanúsítják, az egész oláhfalui plébánia, jóllehet a polgári közigazgatásban kivétel volt, a lelki ügykezelésben a Csíki Szentszéktől függött, az kormányozta, és sértetlenül abba volt bekebelezve és örökké ott maradt. Ha az oláhfaluiakat a Csíkiak fegyvere nem védte volna meg, talán ma is ez a lelkeket keményen szétmarcangoló vészthozó eretnekség fertőzésben tartaná őket. Minekokán ha valakik a régi dolgokat és az Urak hősi tetteit nagyra becsülik, ez esetben sem a Csíkiak buzgósága az igaz hit állhatatossága mellett nem merül feledésbe, következetesképpen annak elcsatolásának ünnepélyesen ellentmondunk. Erről emberemlékezet óta mind a mai napig józanul senki sem álmodhatott. Tiltakozunk tehát, hogy később ezenmód véleményünk szerzője ellen ne nyújthassanak be jogi támadást. Egyébként Atyai érzelmeiknek kitartóan önmagunkat ajánlva maradunk ugyanazon
Excellenciás Nagyméltóságú Főtisztelendő Úrnak, és Főtisztelendő Urak, Szentszéki Tanácsos Urak Legalázatosabb Káplánjai
A Csíki Papság.”
A szentegyházasoláhfalviak kérő, de tiszteletteljes levele, valamint a csíki papság levele önmagukért, de a múlt igazságáról beszélnek. Ez a levél a hargitai csatára vonatkozó minden eddig ismert forrást megerősít, és a felmerült kételyeket eloszlatja azokban, akikben a történelemi igazság iránt meg van még a jó érzék. Volt tehát hitvédelmi harc, ahol a csíkiak miközben hitükért saját vérüket ontották, ugyanakkor véres fegyvereikkel hitüket és életüket védték.
E levélről nem tudó, nem katolikus vallású, de a szóban forgó történelmi kort nagyon jól ismerő, tiszteletreméltó Egyed Ákos történész írta: „Ismeretes, hogy János Zsigmond maga is terjesztőjévé vált az új hitnek, s haddal indult Csíkszék megtérítésére, de az ellenállás miatt kénytelen volt visszafordulni. Így maradt meg Csík-, Gyergyó-, és Kászonszék megszakítás nélkül a római katolikus hit mellett. A csíksomlyói búcsú ennek az eseménynek a következtében alakult ki.”[7]
Szentegyházasfalu egyházi beosztás szerint nem maradt Csík kebelén, már 1736-tól az Udvarhelyi főesperességhez kapcsolódott. Lakói azóta is eljárnak a csíksomlyói búcsúra, és nem feledték el, hogy a katolikus hitben való megmaradásukat a csíkiak segítsége mellett a csíksomlyói Szűzanyának köszönhetik.
[1] Schematizmus Venerabilis Cleri Dioecesis Transsylvaniensis 1882. Albae Carolinae 1882. 185.
[2] Darvas-Kozma József: Czenstochowa Csíksomlyó 1484–1567. Csíkszereda 2010. 10–12.
[3] Veszely Károly: Erdélyi egyháztörténelmi adatok. I. Kolozsvár 1860. 91– 92, 302–304.
[4] Gyulafeférvári Érseki Leváltár 69/1735.
[5] GyÉL 69/1735.
[6] A fordítást Exc. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek végezte, akinek ezúton is köszönetet mondok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése