Tetteinkben a jó hír

      Az ajándékot ünneplőbe szoktuk öltöztetni, vagyis ízlésesen becsomagoljuk. A rejtett érték mindig meglepetésként szolgál. Kibontása is fokozza kíváncsiságunkat és örömünket. Először az motoszkál bennünk, hogy akik szeretnek és értékelnek bennünket, milyen oldalról közelítenek hozzánk. Amikor  látjuk az ajándékot, akkor a köztünk lévő viszonynak örvendünk. Ez a szeretet élteti a családokat, a barátságokat és a közösségeket.

      Egyházunk február 11.-én, a Lourdes-i Boldogasszony ünnepén, a Betegek világnapján mindnyájunk figyelmét a beteg és idős testvéreinkre irányítja. Azokra, akiknek nehéz kezd lenni nemcsak az élet, hanem a légzés is. Világunk – közel három évszázad óta gonosz gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek világává kezdett válni, és nyílt ellentétben áll az evangéliummal, ellenkezik az igazságossággal, a személyi méltósággal és a békével – emberek millióit sérti, és sokszor azt a pogány gondolatot sugallja (lásd eutanázia) vagy érzést kelti mindenütt, hogy az idősek és betegek a családnak is, a társadalomnak is teher. Ezt a pénzuralom generálta, mintha csak akkor volna érték az ember, ha tud dolgozni, termelni és fogyasztani. Ezt az egysíkú látást elutasítjuk Isten és az emberi méltóság nevében.

      A világon egyetlen érték van, az ember! Az embert, aki Isten gyermeke, tisztelet illet meg fogantatásától az örökkévalóságig. A magzati, a csecsemő, a gyerek, az ifjú, a felnőtt, az idős és az öregkor életünk kibontakozásának csak különböző állomásai. Ezek mind olyan különbségek, amelyek Isten tervébe tartoznak. Isten ugyanis azt akarja, hogy mindenki másoknál találja meg azt, amire szüksége van. S akinek rendkívüli „talentumai” vannak, a többiek javára kamatoztassa. Az ilyen különbségek – olvassuk a KEK Kompendiumában – nagylelkűségre, jótékonyságra, a javak megosztására bátorítják, sőt olykor kötelezik az embereket, s a kultúrákat egymás gazdagítására késztetik. Már Jób története előtérbe hozta a szenvedés értelmének a kérdését (Jób 7,1-4. 6-7).

      Boldog II. János Pál pápa az őt ért merénylet után, 1984-ben az emberi szenvedés keresztény értelméről írt apostoli levelében mondja: „Krisztus messiási programjában, a szenvedés azért van jelen a világban, hogy felszítsa a szeretetet, megteremje az embertársi szeretet műveit, a "szeretet civilizációjává" alakítsa át az egész emberi civilizációt.” (SD, 30) Krisztus arra tanított, hogy tegyünk jót szenvedéseink által, s tegyünk jót azzal, aki szenved. E kettős megközelítéssel a szenvedés értelmének legmélyét tárta fel. Erről tanúskodik Novák Károly Eduárd kerékpáros, Erőss Zsolt alpinista, Nick Vujicic kéz és láb nélküli boldog ember. Az életkérdések megoldását mindnyájan Jézus tevékenységében és feltámadásában látjuk (Mk 1, 29-39). 

      Jézus műve az idők végéig folytatódik az Egyházban (1 Kor 9,16-19. 22-23). Jézus szeretete segít, hogy minden emberi szenvedés mélyén az Ő megváltó szenvedésére ismerjünk. Vele egyesüljünk, aki az emberben is velünk levő Isten!             
        

„Jézus pedig sokakat meggyógyított...” Mk 1,32.