A hitre jutás

A hithez természetfeletti jel és belső kegyelem szükséges (Lk 24,35-48). Azt el kell ismernünk, hogy Jézus megjelenésekor senki sem volt a régi; sem Jézus, sem az apostolok. Jézus feltámadásában valósult meg először a test és lélek egysége: szellemi test támadt fel. A test valóban kinyilvánulása lett a léleknek, tökéletes harmónia jött létre. Ezért Jézus más. A tanítványok is másak, mert Jézus halálakor nagy zavar keletkezett lelkükben. Amíg a Megváltó mellett éltek, szívükben kirajzolódott, hogy ő Istentől jött valaki. Nagypénteken összeomlott minden reményük. Nem képesek sem a múltat, sem a jelent, sem a jövőt átlátni. Nincs átfogó képük semmiről, életüket sem tudják elhelyezni. Erőt vett rajtuk az ijedelem és a rettegés, mely nem alkalmas Jézus felismerésére. A félelem és szorongás képtelenné tesz Isten jelentkezésének a felismerésére, és szolgálatára. Ezért senkit sem szabad ijesztgetni Jézussal, mert akkor nem az igazi Krisztussal fog találkozni, hanem a rémületben megalkotott istenképpel.

            Krisztus feltámadása utáni megjelenése az apostolok elkeseredett állapotába lép be, „Békesség nektek” – köszöntéssel. A feltámadás által Jézus külső megjelenése annyira megváltozott, hogy apostolai számára sem volt könnyű felismerni. Ezért az Úrnak különféle módon kellett meggyőznie őket testi valóságáról. Az apostolok első reakciója a félelem. Jézus először rákérdez ijedségük és zavaruk okára, és nyomban kezét meg lábát mutatja, hogy tapintsák és nézzék meg.

Elsőként testének fizikai valóságáról győzi meg: „Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok!” Meggyőzi, hogy nem kísértetet látnak, hanem egy megtapintható személyt, aki nem kizárólag szellem, hanem teste is van. Ekkor félelmük örömbe csap át, de most sem hisznek. Az érzelmi felindulásból született örömnek is át kell alakulnia, mégpedig békességgé. Jézus körültekintően munkálja bennük a húsvéti hitet.

Megjelenése második mozzanata, amikor kapcsolatot teremt velük, ennivalót kér. Kérésére az odaadott sült halból szemük láttára evett és ezt mondta: be kellett teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak. Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, melyekbe belefoglalta mindenkinek szóló örökérvényű üzenetét: szeretlek téged. A tanítványok csak ekkor jutottak hitre.

            Jézus az eddigi személyes tapasztalatot – a meggyőzést és kapcsolatot –, még értékesebb ajándékkal egészíti ki: az Isten tetteinek az értésével. Az apostolok egyetlen harmonikus egészben, hitben látják saját múltjukat, benne Jézus fontosságát, és hogy minden a Szentírás messiási jövendölései szerint történt. Ezzel az értelmi látással jutottak el annak a bizonyosságára, hogy amit tapasztaltak, az az egész ószövetség csúcsa és megkoronázása.

Ez a húsvéti hit, olyan ajándék, amely a tisztán látásra eljutottat feladattal is felruházza. Jézus mielőtt elbúcsúzna tőlük, a megtérés és a bűnbocsánat hírnökeiként küldi őket minden emberhez.

A Szentlelket is azért lehelte rájuk, hogy lelkükbe beálljon a békesség állapota. A békesség olyan nyugalom, amelyben Isten jelen van az ember számára, amelyben az ember teljesen rábízza magát Teremtőjére. Krisztus így vezette apostolait a Húsvét és Pünkösd izgalmából át az Egyház történelmi idejének, szentségi rendjének nyugalmába és békességébe.