Az időrendi felsorolásban utoljára hagytam
azt a döntő fontosságú forrást, egy tiltakozó levelet, amelyet 1735-ben a Csíki
főesperesség papsága címzett az erdélyi püspöknek, a püspök tanácsadó
testületének, a káptalan tagjainak. A Csíki papság tiltakozó levelére 1882-ben
történt hivatkozás, mégpedig az Erdélyi Püspökség Sematizmusában.[1]
Szentegyházasoláhfalu múltjának ismertetésénél hivatkoznak a csíki klérus
levelére. 1986-ban tanulmányoztam e Sematizmust, de a tiltakozó levél
felkutatására akkoriban nem kerülhetett sor. Különös, hogy sem akkor, sem
utána, sem a szerkesztő, sem az olvasók nem figyeltek fel e levélre. Egyszerűen
csak azért, mert a somlyói pünkösdi búcsú eredetét akkoriban senki sem
kérdőjelezte meg. Az utóbbi három évben a búcsú eredetének kutatása kapcsán
jutott eszembe, vajon mit is tartalmazhat a Csíki papság tiltakozó levele. A
Gyulafehérvári Érseki Levéltárban, miután azt szakszerűen átrendezték, többször
is megfordultam, és többek közt a csíki papság nevezetes tiltakozó levelét is
kerestem. Végül 2010. április 12-én rátaláltam, ami reveláció volt számomra. A
levél egy részét már májusban publikáltam.[2]
A
szóban forgó levél megírásának hátterében az állt, hogy báró Sorger Gergely
erdélyi püspök megbízottja, Kastal János általános helynök 1735 októberében
vizitációt és kongregációt tartott a Csíki főesperességben, ahol szó volt a
főesperesi kerület átszervezéséről is. Annak idején Báthori Endre bíboros 1591.
januári rendelkezése alapján és Róma jóváhagyásával, Csík 1592-től önálló
főesperesség lett. Báthori bíboros első főesperessé Gálffi Pál csíkkozmási
plébánost nevezte ki.[3]
A Csíki főesperesség azóta magában foglalta Csík, Gyergyó, Kászon valamint
Szentegyházasoláhfalu plébániáit.
1735-ben
Szentegyházas- és Kápolnásfalu népe még egy plébániát alkotott, és akkor arra
kérik az egyházmegyei hatóságot, hogy csatolják őket az Udvarhelyi
főesperességhez. Azzal indokolják kérésüket, hogy nagyon szegények, még
kenyérre is alig jut. Nehéz nekik közügyekben Udvarhelyre, egyházi ügyekben
Csíkba járni. Ők ezzel a csíkiakat nem akarják megsérteni, mert annak idején ők
védték meg hitükben, továbbra is tartani akarják velük a kapcsolatot.[4]
Az egyházmegyei hatóság Szentegyházas- és
Kápolnásfalu kérésének engedett, amire a Csíki főesperesség papjai tiltakozó
levéllel fordultak a főpásztorhoz, és kérték, hogy az említett két Oláhfalu
tartozzon továbbra is Csíkhoz.
Álljon itt a Csíki papság levele, teljes,
betűhű átírásban:
“Excellentissime Illustrissime Reverendissime Domine
Domine Praesul: ac Reverendissimi Domini Domini Venerabili Capituli Alba
Carolinensis Consistoriales Domini Domini nobis Colendissimi.
Relatum extitit Clero Csikiensi Parochianos Oláhfalvenses
per instantius apud Reverendissimum Dominum Joannem Kastal Generalium
Visitationem a Sacra Sede Csikiensi omnimodum separationem et Udvarhelyiensi
Sacra Sedi incorporationem intentasse, Responsumque ipsis Dilatum fuissem D.
Vener. Capitulum, ut igitur similibus et hujusce modi alienis postulatis in
tempore obveniendo praediceret Clerus Csikiensis Solemni promissa protestatione
absolute contradictis Sequentabus adnexis rationibus.
1-mo Cum a memoria
hominum, ex a Duobus fine Saeculis ad
usque hoc Tempus, Sacra Sedes Csikiensis Oláhfalvensem Parochiam in gremio Suo
fovendo Tractu Temporis firmiter Praescriptum habuerit: Nemo inscris: Multo
Minus non admonitis nobis id attentare potuisset.
2-do Cum Piem Memoriae Majores Nostri ex Praedecesores
olim ex Directione Venerabile Cleri: Totam Oláhfalviensem Parochiam Contra
Haeretius in Transsilvania Ecclesiam Xti Dalaniantes, Proprio Sanguine et armis
Cruentatis Defensum reddiderint, ab hisce Olafalviensium et Nostri
praedecessores voluerunt ut tanti beneficiis iugens Memoria Perennaliter, et
Posteris quoque fidem zelandi stimulo foret/:uti Traditiones et anales
testantur:/ Totam Parochiam Olafalvensem, licet in politicis exceptum:/ in
negotio spirituali a Sacra Sede Csikiensi dependere, abea dirigi et illi
inviolabiliter incorporatum et ad perpetum manere, nisi Oláhfalvenses armis
Csikiensium defensi fuissent fors hodierum etiam, Animas dire dilatantiam
pestifera hic haeresis infecti manerent, qua de causa si unquis antiquitates:
et Dominiorum heroica acta praetio habenda fuere: hoc in passu nec Csikiensium
Orthodoxam Fidem Contestantiam Zelus obliterandus erit, seperationi proinde
illius Solemniter Contradicimus, de qua
nullus a memoria Hominum adhoc usque tempus sobrius somniare potuit, Protestamurque
ne sit nobis serum in hujusce modi opinionis authorem etiam impetus iuris
tendere De reliquis Paternis affectibus nos recomendantes Perseverantes manemus
ejusdem
Exllimi Illusmii, Rdissimi Dni Dni ac Reverendissimorum
Dominum Dominum Constitorialium.
Humillimi Capellani
„Excellenciás
Nagyméltóságú Főtisztelendő Úr, Püspök Úr, és Főtisztelendő Urak, a
Károlyfehérvári Tiszteletreméltó Káptalan Tanácsos Urai, számunkra
Legtiszteletreméltóbb Urak.
A
Csíki papságnak jelentetett, hogy Főtisztelendő Kastal János általános
vizitátor úrnál sürgető fellépéssel megkísérelték az Oláhfalui plébánia híveit
a Csíki szentszéktől mindenképpen elválasztani és az Udvarhelyi szentszékbe
bekebelezni. És válasz is hozatott a Tiszteletreméltó Káptalan Uraitól, hogy
tehát hasonló és ilyen módon idegen követelésekkel előjövő időben a Csíki
klérus nyilvánosan kinyilvánította ünnepélyes reményteljes tiltakozását,
(aminek) a következő mellékelt indokok feltétlenül ellentmondanak.
Először.
Mivel emberemlékezet óta, két évszázad vége óta a mai időig, a Csíki Szentszék
az oláhfalui Plébániát az idők folyamán kebelében erőteljesen beírva ápolandó
tartotta. Senki írásban, még kevésbé a mi figyelmeztetésünk nélkül, kitámadni
nem tudhatta.
Másodszor.
Mivel boldog emlékű Őseink a Tiszteletreméltó Klérus Vezetőségében egykor
Elődeink az egész oláhfalui plébániát a Krisztus Egyházát Erdélyben
szétmarcangoló eretnekekkel szemben saját vérükkel és véres fegyverekkel
megvédték, megtartották. Ezért az oláhfaluiak és a Mi elődeink akarták, hogy az
ekkora jótéteményekhez fűződő emlékezet örökké fennmaradjon és az utódok hitét
is buzgólkodva fokozza. Ahogy ezt a hagyományok és az évkönyvek tanúsítják, az
egész oláhfalui plébánia, jóllehet a polgári közigazgatásban kivétel volt, a
lelki ügykezelésben a Csíki Szentszéktől függött, az kormányozta, és
sértetlenül abba volt bekebelezve és örökké ott maradt. Ha az oláhfaluiakat a
Csíkiak fegyvere nem védte volna meg, talán ma is ez a lelkeket keményen
szétmarcangoló vészthozó eretnekség fertőzésben tartaná őket. Minekokán ha
valakik a régi dolgokat és az Urak hősi tetteit nagyra becsülik, ez esetben sem
a Csíkiak buzgósága az igaz hit állhatatossága mellett nem merül feledésbe,
következetesképpen annak elcsatolásának ünnepélyesen ellentmondunk. Erről
emberemlékezet óta mind a mai napig józanul senki sem álmodhatott. Tiltakozunk
tehát, hogy később ezenmód véleményünk szerzője ellen ne nyújthassanak be jogi
támadást. Egyébként Atyai érzelmeiknek kitartóan önmagunkat ajánlva maradunk
ugyanazon
Excellenciás
Nagyméltóságú Főtisztelendő Úrnak, és Főtisztelendő Urak, Szentszéki Tanácsos
Urak Legalázatosabb Káplánjai
A
Csíki Papság.”
A szentegyházasoláhfalviak kérő, de
tiszteletteljes levele, valamint a csíki papság levele önmagukért, de a múlt
igazságáról beszélnek. Ez a levél a hargitai csatára vonatkozó minden eddig
ismert forrást megerősít, és a felmerült kételyeket eloszlatja azokban, akikben
a történelemi igazság iránt meg van még a jó érzék. Volt tehát hitvédelmi harc,
ahol a csíkiak miközben hitükért saját vérüket ontották, ugyanakkor véres
fegyvereikkel hitüket és életüket védték.
E levélről nem tudó, nem katolikus vallású, de
a szóban forgó történelmi kort nagyon jól ismerő, tiszteletreméltó Egyed Ákos
történész írta: „Ismeretes, hogy János Zsigmond maga is terjesztőjévé vált az
új hitnek, s haddal indult Csíkszék megtérítésére, de az ellenállás miatt
kénytelen volt visszafordulni. Így maradt meg Csík-, Gyergyó-, és Kászonszék
megszakítás nélkül a római katolikus hit mellett. A csíksomlyói búcsú ennek az
eseménynek a következtében alakult ki.”[7]
Szentegyházasfalu egyházi beosztás szerint
nem maradt Csík kebelén, már 1736-tól az Udvarhelyi főesperességhez
kapcsolódott. Lakói azóta is eljárnak a csíksomlyói búcsúra, és nem feledték
el, hogy a katolikus hitben való megmaradásukat a csíkiak segítsége mellett a
csíksomlyói Szűzanyának köszönhetik.
[1] Schematizmus
Venerabilis Cleri Dioecesis Transsylvaniensis 1882. Albae Carolinae 1882.
185.
[2] Vö. Darvas-Kozma József: Czenstochowa Csíksomlyó 1484–1567. Csíkszereda 2010. 10–12.
[3] Vö. Veszely Károly: i.m. 91– 92, 302–304.
[4] GyÉL 69/1735.
[5] GyÉL 69/1735.
[6] A fordítást
Exc. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek végezte, akinek ezúton is
köszönetet mondok.
[7] Egyed Ákos:
A székelyek rövid története a
megtelepedéstől 1918-ig. Csíkszereda 2006. 107.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése