Az ókori egyiptomiaktól a görög bölcsekig az
emberi szellem megfeneklett az élet egy-egy szeleténél. Az egyik a tudásról, a
másik a test szépségéről zengett dicsőítő éneket. Azonban mit ér mindez a világ
átfogó, egyetemes szemlélete nélkül? Elmélyült szemlélődés nélkül nincs értelme
a létnek, mert az élet puszta mechanizmussá válik a születés és a halál
sorozatában. Igazi bölcsesség nélkül a legkívánatosabb értékek is elvesztik
vonzásukat. Szent Ágoston mondta: „Hogy az ember valamivé legyen, ahhoz fordul,
aki teremtette. Mert ha tőle távolodik, elhidegül; ha hozzá közeledik,
felhevül; tőle távolodva elsötétül, hozzá közeledve megvilágosodik. Akitől van
ugyanis a léte, annál van jóléte is.” Egyetlen igaz bölcsesség létezik, az
Istennel való élet.
Az igazi bölcsesség
eligazít az Istennel és a világgal való kapcsolatunkban (Bölcs 7,7-11). A helyes életszemlélet, a lét íze, a személyes
küldetés, az elhivatottság az a bölcsesség, amely Isten kegyelmi ajándéka, és
amit nem lehet megszerezni, kiérdemelni. Ezzel az adománnyal semmi nem ér fel,
csak Isten adhatja meg, amiért imádkozni kell.
Jézus Krisztus az
Isten megtestesült Igéje, követésre szólít, hogy az örök életre vezessen (Mk 10,17-30). Jézusban Isten önmagát
mutatta meg. Ezért tanításának elfogadása a hívő ember számára a legnagyobb
bölcsességet és életörömet jelenti. Jézusban Isten tulajdonságai tükröződnek:
jóság, kedvesség, szentség és hősies szeretet. Akik hallgattak szavára,
felismerték, hogy Istentől jött valaki és bizalommal fordultak hozzá. Jézus minden
alkalommal jelét adta bölcsességének, annak, hogy ő mindent lát, és mindent
áthat. Erről tanúskodik a mai evangéliumi szakaszunk is.
Szent Kallixtusz pápa
életében is. Rabszolga volt, akit keresztény gazdája felszabadított. Amikor
megkeresztelkedett, a zsidók bevádolták a római hatóságnál, és Szardinia
bányáiba küldték rabmunkára. Hosszú idő után 190 körül megszabadult és a római
egyház első diakónusa, és a Via Appia Antica mellett lévő temető főfelügyelője
lett. Ezért hívják azt Callixtus-katakombának. Zefirin pápa halála után,
217-ben megválasztották pápának. Öt éven keresztül vezette az egyházat.
Vigyázott a hit tisztaságára. A bűnbánó házasságtörőket és az üldözés idején
gyengének bizonyultakat, ha huzamosan bűnbánatot tartottak, visszafogadta az
egyházba. Érvényesnek mondta az Egyház előtt a szabad embernek rabszolgával
kötött házasságát, habár a római jog ezt a házasságot érvénytelennek tartotta.
E döntései miatt sok ellenséget szerzett magának. Bölcsen úgy ítélte meg, hogy
az Egyháznak és a pápának az irgalmasság jövőbe vezető útját kell járnia.
Alexander Severus császár 222. október 14-én agyonverette. Testét a Via
Aurelián temették el.
A hitvallók és
vértanúk, akik Jézust követték üldözések, elkobzások közepette is, nem érezték
magukat kifosztottnak, mert az isteni élet részesei lettek, amelyért igazán
érdemes élni és meghalni. Így mindennapjaikat Isten Országának gazdagsága
ragyogta be. Ellenben, akiket megkísértett a több pénz és a vagyon, akik a
fukarság és kapzsiság bűnébe estek, ugyanazt tették, mint a gazdag ifjú: nem
ismerték fel az életre vezető bölcsességet.
Jézus Krisztus
Isten megtestesült bölcsessége, aki személyesen megszólít minket, s leleplezi
rejtett kifogásainkat (Zsid
4,12-13). Teljes önátadást
kér, és Ő bölccsé tesz, hogy ne adjuk el azt, ami örök.
„A hit alapja
annak, amit remélünk, bizonyítéka annak amit nem látunk.” Zsid 11,1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése