2008 nyarán egy
késő esti órában telefonon hívott a nyugalmazott érsek. Meglepődtem, mert nem
szokott ilyenkor zavarni senkit. Nagyon tapintatos volt. Hirtelen betegségére
gondoltam. Amikor megszólalt, határozottan a következőket mondta: “József, végy
egy papírt, tollat és írjad, amit mondok: A múlt erős gyökér, a jelen, s a jövő
belőle él!” Majd hozzáfűzte: “Nekünk a gyökér Gyulafehérvár!” Akkoriban főegyházmegyénk
1000 éves jubileumának az előkészülete javában folyt. Ő ilyen formán jelezte,
hogy Gyulafehérvárra kell összpontosítani.
Első éves kispap
voltam, amikor megismertem a csíkszentdomokosi plébánost, Bálint Lajost. Az 1972
januári vizsga szesszió után, Gyulafehérvárról haza felé utaztam, mikor a
székelykocsárdi vasútállomáson észre vettem, hogy a szekuritáte két embere engem
követ. Az egyik sinfalvi barátomnál házkutatást tartottak az előző nap.
Leveleimet is elvitték. Amikor a gyergyószentmiklósi állomás déli részén
jártunk le akartak tartóztatni, és akkor a mozgó vonatból kiugrottam. Egy-két jó
ember segítségével valahogy eljutottam a csíkkarcfalvi plébániáig. Ahogy odaértem Bodó Péter papbácsihoz,
nemsokára Bálint Lajos plébános is odajött. Elmondtam kalandos utazásomat, ő
pedig felajánlotta, hogy a “bogárhátúval” elvisz Csíkszeredáig. Ezzel kezdődött
ismeretségünk.
Papként hamar
rájöttem arra, hogy nagyon tiszteli azokat az embereket, papokat és világiakat,
akik a magyarság sorskérdéseivel foglalkoznak. Ismerősei által a magyarság
értékeit feltáró könyvekhez jutott, azokat olvasta, ajánlotta és kölcsön adta.
Erdélyre vonatkozó kevésbé ismert adatokat gyűjtött, jegyzetelt. Írt az
erdélyi szórványokról, Báthori Endre bíborosról és legutóbb Boldog Rupert
Mayerről. Segédpüspökként végig látogatta a szórványplébániákat és szolgálatával
szívesen segített a lelkipásztoroknak.
1986-ban a mezősámsondi
templom javítását irányította. Néhai Bálint Jenő marosszentgyörgyi, Portik-Bakai
Sándor kerelőszentpáli, jómagam nyárádtői plébános és néhány ministránsunk,
Lajos segédpüspökkel együtt dolgoztunk Mezősámsondon. Ástunk, betonoztunk, falat
vertünk, diavetítéses hittanórákat tartottunk, miséztünk, imádkoztunk és
esténként sokat beszélgettünk. Nyítottak voltunk és ő is az volt. Az a nyarunk felejthetetlen,
mert akkor barátkoztunk meg Lajos püspökkel.
Mindjárt a
rendszerváltás után az egyházmegye vezetése rá hárult. Megszervezte a
népmissziót. Közben az új, sokrétű és szerteágazó feladatokkal kellett
megküzdenie, amelyek gyenge szívét nagyon megterhelték. Három év és nyolc
hónapi főpásztorság után, lemondását a Szentatya 1993. nov. 29-én elfogadta. Amíg
hivatalban volt, kerültem a személyes levélváltást, de mikor nyugdíjas lett,
karácsonyi köszöntőt küldtem. Válaszát így kezdte: József, te nem ismered azt a
nótát, hogy Kidőlt keresztfának nem köszön már senki?
Nyugdíjas éveit
Marosfőn és Székelyudvarhelyen remete módjára töltötte. Ha ottjártam szívesen
fogadott, a látogatást néha viszonozta. Közös témánk mindig akadt, olyankor úgy
tűnt, hogy megáll az idő. 2009-ben missziót vezettem Székelyudvarhelyen. Ott
laktam és bejelentkeztem hozzá. Csak egy negyedórára mentem, mert gyengélkedett.
És végül két és fél órás beszélgetés lett belőle, mert amikor készültem eljönni, érdekes,
akkor még egy újabb kérdése akadt.
Népünk sorsa
felett sokat töprengett, sok mindenért emésztette magát. Ő ilyen természetű
volt. Életének 81. évében, papságának 53., püspökségének 29., nyugalomba
vonulásának 17. évében, halálára öntudatosan készülve, húsvéti szentmiséjét
bemutatva 2010. április 4-én, Húsvétvasárnap délután az Örökkévalóságba
költözött. Végrendeletében köszönettel és bocsánatkéréssel búcsúzik tőlünk.
Álljon itt egyik utolsó mondata: “Népemet,
mert az enyém, a Szentháromságnak, lelkemet Üdvözítőnk irgalmába, a Szűz Anya
és Szent József oltalmába ajánlom.” Élete olyan volt, mint egy szelíd
virágé. Megtette kötelességét. Tanított, sebeket gyógyított, bérmaútjain és
búcsúkon vigasztalt és bátorított. Jeremiás levele a száműzöttekhez bibliai
részt, amelyet sokszor magyarázott, nem felejtjük el. Akik hallottuk, szívünkbe
zártuk szavait és őt is.
Féltő szeretete
mellé most imacsokrainkat csatoljuk. Érsek atyánk temetése 2010. április 7-én de.
11-től volt a csíksomlyói kegytemplomból a csíkdelnei Szent János temetőkertben. Adja
Isten, hogy Lajos érseknek, aki a Feltámadást hirdette, legyen része benne, és sírja
körül támadjon fel Szentjánosfalva, melyet a tatárok 1694-ben pusztítottak el.
Érsek atya, Isten
veled! Viszontlátásra a mennyországban!
Csíkszereda,
2010. Húsvéthétfő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése