1848-ban a függetlenné vált
Magyarországot Ausztria külföldi segítséggel 1849-ben leigázta. Kegyetlenül
jártak el. Az ifjú Ferenc József (1830–1916) császár mindenfele terjeszkedni
akart. A legsúlyosabb vereségét 1859. június 24-én a solferinói csatában
Délkelet-Lombardiában szenvedte el. A front északi szakaszán a szárd–piemonti
elit csapatok ellen vívott San Martinó-i csatasorán Benedek Lajos (Sopron,
1804. július 14. – Graz, 1881. április 27.) császári tábornok részleges
sikereket ért el, csapatai szilárdan helytálltak, fedezve a franciáktól megvert
császári főerő biztonságos visszavonulását. Hősiességéért megkapta a Katonai
Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjét. Az osztrákok elveszítették
Észak-Itália tartományait. A szárd-francia-osztrák háború a zürichi
békeszerződéssel ért véget 1859. november 10-én. Ezután Ausztria a poroszokkal
fogott össze a nagy német állam létrehozása végett. 1864-ben győzelmet arattak
a dánok felett, de utána megkülönböztek az érdekeik miatt. A poroszok Csehországba
vonultak, ahol 1866. július 3-án a poroszok ellen vívott königgrätzi csatában,
a Benedek vezette osztrák hadsereg legsúlyosabb vereségét szenvedte el.
Ausztria szörnyű csapások- és megrázkódtatásoknak volt kitéve. Az ellenséges és
győzelmes porosz hadsereg Bécs kapui alatt táborozott. A történelmi
jelentőségre vergődött „chlumi köd” elborította gyászfátylával az osztrák
hadsereg harci dicsőségét. De az osztrák kamarilla reakciós politikája mégis
folyvást vonakodott Magyarország jogos igényeit kielégíteni.
A königgrätzi csata előtt az akkori
osztrák minisztérium, a birodalomra tornyosuló veszélyek láttára, rászánta
magát, s Deák Ferenc (1803–1876) tanácsát szerette volna meghallgatni.
Elhatározta tehát, hogy Deákot e végre Bécsbe hívatja. De Richard Belcredi
(1823–1902), az akkori mindenható osztrák miniszterelnök jól tudta elődei
sikertelen kísérleteiből, hogy Deák egy abszolutisztikus osztrák miniszterrel
jószántából szóba sem áll, nemhogy meghívására Bécsbe utaznék.
Azért I. Ferenc
József személyesen sürgönyözött Pestre Deáknak, hogy fáradna fel Bécsbe. Deák a
legközelebbi vasúti vonattal fel is utazott, és a király előtt kereken kimondta
rosszallását az osztrák államférfiak politikája fölött s erősen hangsúlyozta,
hogy Ausztria a szenvedett csapások után csak úgy állhat még fenn, ha
Magyarországgal őszintén és végképp kibékül, elkobzott jogainak teljes
visszaadása árán.
Bécsben lévén, Deák nem kerülhette
ki a találkozást Belcredi miniszterrel. Belcredi nagy nehezen kisütötte
tulajdonképpeni szándékát, s Deák bölcs tanácsát kérvén ki magának, következő
szavakkal fordult feléje: „Uraságod jól tudja, hogy az idén már volt egy
terjedelmes ujjoncozás Magyarországon. Mit gondol Uraságod, nem lehetne-é az
idén egy második ujjoncozást is elrendelni ottan?
– Nem! – válaszolt Deák hidegen.
S miért nem? - kérdé Belcredi
hüledezve.
– Mert nálunk, Magyarországon
az anyák évente csak egyszer szülnek – volt a magyar válasz.
**
Soha egyszerűbb, meghatóbb szavakban
nem mondtak az abszolutizmus igazságtalanságai fölött lesújtóbb, megsemmisítőbb
ítéletet. Milyen mély irónia, mennyi fájdalom, haza- és emberszeretet hangzik
ama néhány igénytelen szóból felénk? - Ha évente szülnének a magyar anyák, akkor miénk lenne mindenben a győzelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése