Nem vagyok székely. Palóc vagyok! Konok, mint a székelyek, néha még konokabb. De figyelek rájuk, mint a többi nemzettársamra a Kárpát-hazában – írja Hrubík Béla, Ipolynyék polgármestere azt követően, hogy szolidaritásból kitűzte a székely zászlót a polgármesteri hivatal homlokzatára.
A felvidéki település első embere arra figyelmeztet: szolidaritást kell vállalni a székelyekkel, akkor is, ha „sokan nem értik, hogy miért”. Emlékeztet, hogy a székelyeket a szülőföldjükön „gyilkolták, alázták, éheztették, semmizték ki őket az elmúlt másfél évszázadban”, azon a szülőföldön, amihez „megkérdőjelezhetetlenül ragaszkodnak, az utolsó rögig, mert az övék”.
„Európában látszólag véget értek a nagy háborúk, melyeket fegyverekkel vívtak és ez jó. De vannak másfajta háborúk is, amelyet nem fegyverekkel vívnak. Ezek a háborúk sokkal alattomosabbak, mert nincs füstjük, nem égnek le falvak, városok, házak benne. Nem szakadnak le karok és lábak. De ezeket a háborúkat is emberek, népek ellen vívják.
Szobrok, zászlók, nyelvek, hagyományok, iskolák, székely kapuk és utca névtáblák ellen. Az emberi lélek ellen. És ebben is meg lehet nyomorodni. Ez a harc folyik most. A nyomorúság háborúja. Egész Európában. És mindenki úgy tesz, mintha nem így lenne” – olvasható a polgármester nyilatkozatában, amelynek végén leszögezi: a székely zászló „egy nemzet büszkeségének, élni akarásának utolsó reménye, színe, pompája”, amely „a mi közös zászlónk, Európa szívében, minden magyar szívében”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése