Ami nem véd meg a haláltól, s ami életet szerez

Szent Perpétua és Felicitász életében is jelen van az öröklét igazolásaként: vértanúk vére a kereszténység magvetése. Ám igazi áldozat a hit megvallása, a hitvallók tanúságtétele. Septimus Severus császár uralkodása alatt keresztényüldözés tört ki Észak-Afrikában. Az üldözés miatt sok keresztényt vetettek börtönbe és végeztek ki, még Karthágóban, a fővárosban is. Az üldözés során letartóztatták Perpétuát és Felicitászt is Saturnius, Secundulus és Revocatus hittanulókkal együtt. Csak hitújoncok voltak, amikor börtönbe zárták őket. Saturus, mihelyt értesült a rá bízott hittanulók elfogatásáról, önként jelentkezett, hogy védencei mellett állhasson és megkeresztelhesse. A két asszony is megvallotta hitét a bírák előtt, és vértanúhalált vállaltak annak ellenére, hogy volt családjuk, és ha megtagadták volna hitüket, még élhettek volna.  

Szent Perpétua patricius családból származott, ennek köszönhetően műveltséget szerzett. Még a börtönben is naplót vezetett. Mindössze 22 éves, meghalt a férje és kevéssel a börtönbe kerülése előtt gyermeket szült, akit még a börtönben is táplált. A fogdában sokat szenvedett gyermeke árvaságának gondolata, apja unszolása és a börtön sötétsége, zsúfoltsága miatt, de Perpétua mindezt elviselte, mert erőt merített a hitből. Kivégzése előtt tudta azt, hogy halála gyermekének és apjának boldogtalanságot meg szégyent hoz, és hogyha megtagadja hitét, akkor mindezt megelőzheti; de ő jobban szerette Istent, mint gyermekét, apját vagy akár saját életét. A börtönben eltöltött idő alatt naplót vezetett, amelyet halála előtt átadott a keresztényeknek.  

Szent Felicitász szintén fiatalasszony és rabszolga volt. Mikor börtönbe vetették 8 hónapja gyermeket várt és attól félt, hogy emiatt elhalasztják kivégzését. De vértanú társai imáira még a börtönben megszülte kislányát. A börtönőr gúnyolódására Felicitász azt mondta: „A börtönben én szenvedek, de más lesz bennem, aki a vérpadon szenved. Én is őérte szenvedek.” A vértanúaktában ez áll: „Egy leánykát szült, akit egyik nővérünk lányának fogadott és fölnevelt." A szenteket vértanútársaikkal együtt 203. március 7-én vadállatok elé dobták, és utána tőrrel leszúrták. Sírjukhoz többen zarándokoltak, mint ahányan kivégzésüket nézték. Nevük együttes jelentése üzenet, Perpetua felicitas - örök boldogság. 

Példájuk hirdeti: A haláltól a gazdagság nem véd meg, a hit örök életet szerez!