Nem te ontottad érte véredet!

Spanyolország egyik templomában nagy tisztelettel vesznek körül egy feszületet, melynek jobbja elvált a kereszttől és lecsüng. A hagyomány szerint a feszület alatt szentgyónását végezte egyszer egy nagy bűnös. Őszinte bánattal vallotta meg bűneit, amelyek oly súlyosak voltak, hogy a pap vonakodva adta meg a feloldozást, de figyelmeztette, ne legyen visszaeső bűnös. A bűnbánó javulást ígért és jó ideig hűen megtartotta ígéretét, míg a gyarlóság ismét úrrá nem lett rajta. Lelkiismerete vádolta és bánata újra elvezette őt a gyóntatószékbe.
A pap csak nagy nehezen adta meg a feloldozást és végül is azt mondta neki: "De most utoljára oldozlak fel!"
Hosszú idő múltán a rossz szokás és a kísértés ereje azonban megint  csak bűnbe vitte emberünket, és töredelmes bánattal kereste fel gyóntatóját. De az ígéretéhez tartotta magát és hajthatatlan maradt: "Most azonban vége mindennek - mondta -, mindig visszaesel régi bűnödbe. Bánatod nem lehet igazi!"
- "De igazán bánom vétkemet" - szólt a bűnös -, elbuktam, mert beteg és gyenge vagyok, de nagyon, kimondhatatlan nagyon bánom vétkemet!"
- "Nem, számodra többé nincsen bocsánat" - válaszolta a pap.
Ekkor azonban mintha sírna a feszület, a gyóntató ijedten tekintett rá, és íme Krisztus leveszi jobbját a keresztről és keresztet vetve feloldozza a gyónót. 
A pap pedig a Megfeszített feddő szavát hallotta: "Nem te ontottad érte véredet!"