A mai túlzottan fogyasztói, vallásilag
közönyös és az isteni értékekkel szemben becsukódott társadalomban nekünk sem
könnyű keresztényként élnünk. Éppen ezért szükségünk van az Oltáriszentség
kenyerére fáradságos földi utunk során.
Ennek következtében az őskeresztényekkel
vallhatjuk: „Vasárnap nélkül, az Úrnapja
nélkül nem élhetünk.” Ugyanis a
vasárnap a „hetenként ismétlődő Húsvét”, amely a keresztény közösség
identitásának kifejeződése, életének és küldetésének középpontja kell hogy
legyen. Krisztus után 304-ben Diocletianus császár halálbüntetés terhe
mellett megtiltotta a keresztényeknek, hogy szentírás legyen a birtokukban, valamint,
hogy vasárnap szentmisére gyűljenek össze. A
mai Tunézia területén, az egykori Karthágó közelében 49 főből álló kis hívő csoport
a császári tilalom ellenére Octavius Felix házában szentmisére gyűlt össze.
Letartóztatták és Karthagóba vitték őket, ahol a császári helytartó hallgatta
ki a 49 személyt.
Arra
a kérdésre, hogy miért volt szükség a császári rendelet megszegésére, egyikük, egy Emeritus nevű keresztény csak ennyit mondott:
„Vasárnap nélkül nem élhetünk.”
A 49 keresztény hosszú kínzás után
mártírhalált halt. Meghaltak, de
elnyerték jutalmukat: „mi most a feltámadt Krisztus dicsőségében emlékezünk
rájuk.”
E vértanúk példáján nekünk a 21.
század keresztényeinek is el kell gondolkodnunk. A vasárnap, az Úr napja a legjobb alkalom arra, hogy erőt merítsünk
Abból, Aki az élet Ura.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése