A megállapodott székelyek (11.)

11. A megállapodott székelyek

A székelység szervezettsége igen régi időkbe nyúlik vissza, népi összetételét tekintve – ugyanúgy, mint a hétmagyarság – nyelvileg szinte azonosan együtt fejlődött a hétmagyarokkal. Nincs és nem is volt soha külön székely nyelv, a székely nyelvjárások sem különböznek erősen az irodalmivá vált magyar köznyelvtől. 

A Csigla-mezőn vagyis a Mezőségen élő székelyek és a Szent István által a dél-erdélyi részekre telepített székelység megtelepült életmódot folytatott, falvakat alapított, templomokat épített. Már régen maga mögött hagyta a nomád életet, s nagy-állattartó s földművelő társadalma volt, s a lótenyésztésnek különös jelentőséget adott az, hogy a katonai szolgálathoz nagyszámú lóra volt szükség. Az akkori félszilaj állattartás terjedelmes sík vagy lankás területet igényelt. Érthető, hogy a székelyek elsősorban a folyóvölgyek mentén s az ott képződött teraszokon alakították ki állandó településeiket. A kevésbé magas erdős-területeket sem vették igénybe, hanem közösségi tulajdonnak, tartalékföldnek tekintették.  

A 11. század közepén a kunok nyomása elől menekülő úzok hatoltak be Csíkországba, amelyen a Barcaságtól Háromszéken, Csíkon át a Gyergyó-medencéig nyúló területet értjük. (Emléküket a Csíkszentmártontól keletre, Moldva felé haladó folyó, az Úz és annak völgye őrzi.) Az úzok mivel a kunok állandó támadásának voltak kitéve, ezért megkísérelték, hogy mélyebben hatoljanak Erdélybe. Salamon király serege, amelyben Géza és László királyi hercegek is küzdöttek, Kerlés mellett megrohanta és legyőzte a Cserhalmon védekező úz sereget. (Az ehhez a helyhez fűződő Szent László monda – a magyar lány megmentése – rendkívül népszerű lett a Székelyföldön. A középkorban ezt az eseményt megörökítették a székelyföldi templomokban.) 

A most már a székely-magyaroktól és kunoktól fenyegetett úzok délre, az Al-Dunán át a Balkánra menekültek. 

A Keleti-Kárpátok lejtőire pedig Szent László magyarokat (az ún. S végű hajkarikásokat) és székelyeket telepített. A csíki és kézdi székelyek megerősítésére Magyarország nyugati részéből átirányította az őrségi székelyeket. (Ezt Benkő Lóránd nyelvészeti kutatásai is igazolják.)

A Székelyföld az Árpád-korban már meglehetősen sűrűn betelepült vidék volt, ez régészetileg igazolt tény, ahol a 12. században még a külső medencékben (így Csíkban és Gyergyóban) is templomos falvakkal találkozunk. A csíki székely táj aránylag korai betelepítését az is alátámasztja, hogy a 12. században Csíkmindszenten, Csíkszentmihályon, Csíksomlyón és más csíki falvakban kőtemplomok épültek, amelyek nyomait a régészek feltárták.

Jó ideje megállapodott lakosságnak kellett lennie ott, ahol ekkor már kőtemplom, vagy legalábbis kőkápolna épült.