9.
Székelyek és szent királyok
A székely nép nem letelepített
nép Erdélyben. Önmagát mindig ősfoglalóként határozta meg. Erről szólnak krónikáink.
Aeneas Sylvius Piccolomini (II. Pius néven 1458-1464. pápa) Európáról szóló műve szerint a székelyeket a legősibb magyaroknak
tartják, s ők érkeztek elsőnek Magyarországról Erdélybe.
A szászok
betelepítéséről, a kunok befogadásáról, a tatárjárást után a vlach csoportok
fokozatos betelepítéséről írásos dokumentumok maradtak fenn, de annak, hogy a
székely telepített nép lett volna, annak semmi nyoma sincs. Sőt a székelyek
történeti tudata mindig tiltakozott a telepítési teória ellen.
A székelyek
nagyállattartó és földművelő életmódot folytattak. A lótenyésztésnek különös
jelentőséget adott az, hogy a katonai szolgálathoz nagyszámú lóra volt szükség.
Az Árpád-házi királyok a régi lovas népek szigorú szokásai szerint kezelték a
székelységet: béke időben a határőrzés feladatát kapták, háborúban
előnyomuláskor elővédként, visszavonuláskor hátvédként szerepeltek keleti
harcmodoruk miatt. A székelyek saját keblükből választották a két vezető
tisztséget betöltő személyt, a bíráskodási hatáskört is magába foglaló kendet, és a katonai feladatokat ellátó hadnagyot. Saját, önálló hadi
vállalkozásokra is képes hadseregük volt. A királyi haderőhöz való csatlakozást
viszont törvény szabályozta.
A székelyek egy részének a Mezőség déli részéről s
annak környékéről a déli határokhoz vonulása, valósznűleg Szent Istvánnak a
bizáncbarát erdélyi Gyula legyőzése (1003-ban) után történt. Mivel a székelyek
élete a nyugati kereszténységben gyökerezett, ezért a király szemében megbízhatóak
voltak. A székely had jobbszárnya a későbbi Szászváros közeléig nyomult, a
balszárny pedig a Nagy-Küküllő és Olt közti területet, a későbbi Szászföldet
szállta meg. A derékhad valószínű Enyedtől dél felé húzódva települt le
összekötve a két szárnyat és a Mezőségen maradottakat.
A déli székelyek –
Szászvárostól majdnem Brassóig – ismét királyi rendeletre zömmel átvonultak a
később kialakult Háromszék területére, mégpedig úgy, hogy az egy-egy hadból
jövők együtt telepedtek le, s így alakítva ki Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszéket. Az
északi székelyeknek a Mezőségről keletre irányítása valamivel később, de Szent
István idejében történhetett. Nagyobb létszámuk miatt a hadakat két-két nemre
osztották az ágak megfelelő kettéosztásával. A Mezőség északkelti részén levők
a későbbi Udvarhelyszékbe, a Mezőség délnyugati részén levők a jövendőbeli
Marosszék keleti részére települtek. A Mezőség északi részén levők előnyomulása
Szent László alatt lehetett, Csíkország irányába, ahonnan az úzok a kunoktól
tartva elmenekültek. Ez az előnyomulás is a nemek és ágak rendszerének
megfelelően történt. Valószínű, hogy az osztrák határmenti székelyek közül ekkor
sokan átköltöztek a Keleti-Kárpátok mindkét oldalára. Szent László így
erősítette meg a keleti határt a kunok közeledte miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése