A gyors és akitől eltűrték

A világhodító Nagy Sándor édesapját, a makedón királyt Fülöpnek hívták. Neve jelentése "ló-kedvelő". A hellenista világban elterjedt név lett a Filipposz még a zsidók között is. Fülöp apostol Betszaidai halász volt. Gyors volt és szolgálatkész. Szangvinikus, akár Simon-Péter, de könnyen lehangolódó is. Mihelyt megismerte Jézust, máris híveket szerzett neki. Ő vitte  hozzá Nátánáel-Bertalant.
Fülöp figyelt az emberi tulajdonságokra, ezért bizalmatlanság jellemezte. Jézus erre célzott, amikor a csodás kenyérszaporítás előtt őt kérdezte: "Honnét vegyünk kenyeret, hogy ennyien ehessenek?
- Fülöp mindjárt kétségbeesett: Kétszáz dénár árú kenyér se lenne elég, hogy mindegyiknek valami is jusson!"
Búcsúbeszédében Jézus a Fülöpnek címzett mondatokon át fordul a benne kételkedő apostolokhoz: "Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok.”
-Erre Fülöp kérte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.”
- "Már oly régóta veletek vagyok - felelte Jézus -, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? (Jn 14,6-10)
Fülöpnek ez a kételkedése is csak azért van, hogy megmutatkozzék az Atyával való benső egység Krisztusban. Az a néhány görög, akik az ünnepre Jeruzsálembe zarándokolt, Fülöphöz fordult és ő Andrással együtt elvitte Jézushoz. 
Pünkösd után Kis-Ázsiában hírdette az evangéliumot. 81-ben Hierapolisz (romjai ma Denizli török városka

határában, a Jelenések könyvében szereplő Laodikea) püspökeként szenvedett vértanúságot Domitianus császár alatt. Sírja fölé nyolcszögű templomot építettek, melynek közepén volt a martyrium, a síroltár, melyet a II. világháborút követő időben tártak fel a régészek.
Ifjabb Jakab Alfeusnak, másik nevén Kleófásnak és egy bizonyos Máriának (Szűz Mária unokahugának) fia. Testvérei Simon (a buzgó) és Judás-Tádé. A zsidó vallásosság legjobb vonásait őrizte. Nazír volt, Istennek szentelt személy, aki az ószövetség teológiájának teljes ismeretét megszerezte. Jeruzsálem püspöke lett. Ő volt, akitől eltűrték, hogy följárjon a jeruzsálemi Templomba, mert megtartotta a hívő zsidók minden szertartását. Minden zsidót szeretett volna megtéríteni. Péter apostol is megtisztelte, amikor kiszabadult a börtönből, mert neki üzent sorsa alakulásáról. 62-ben a helytartócsere alkalmával a zsidók kihasználták a széküresedést, és  amikor Jakab apostol a templomban tartózkodott, megragadták és a lapos tetőzetről lelökték a meredek sziklafalra. Hamvait Jeruzsálemből az elmenekülő keresztények 70-ben magukkal vitték.