Oldalak

2013. 05. 29.

A nagyravágyó nem úttörő elme

Egyszer az öreg halász elment a tengerre és kifogott egy szép, nagy pontyot. Alig hogy letette a fűre, csodák csodája, megszólalt a ponty és kérte, hogy dobja vissza a tengerbe és teljesíti három kívánságát. Hazament a halász és beszámolt az asszonynak. Az nyomban meg is mondta, hogy kastélyt kíván. Vissza is ment a halász a tengerhez és elmondta. Mire hazament egy gyönyörű kastély állt a haza helyén. Másnap a feleségnek grófság és palota kellett. Hát a férje vissza ballagot a tengerhez és előadta az asszony kérését. 
A ponty hazaküldte és minden úgy is volt. A harmadik nap már királyság kellett. Úgy is lett. A negyedik nap császárság kellett, úgy is lett. Az ötödik nap már a világ úrnője akart lenni a feleség. A halász visszaballagott a tengerhez, restelkedett, mert ez a felesége ötödik kérése, és hívta a pontyot. A víz háborgott és későre megjelent a ponty s megkérdezte: - Mit akar a te feleséged?
- A világ úrnője akar lenni, és hogy a világon mindenki a lába elé boruljon.
- Jól van - mondja a hal -, ha azt hiszi, hogy munka nélkül élhet, és másokon uralkodhatik, hát legyetek ismét halászok. Eredj haza, megtalálod őt a halászkunyhóban!
Úgy is lett. Ott találta a szegény halász a kis halászkunyhóját, és benne a feleségét. Ettől kezdve szorgalmas és ügyes asszony lett. Még talán máig is élnek, ha meg nem haltak.
A nagyravágyó olyan, mint a telhetetlen halászné. 
Az úttörő elme olyan, mint a gyertya, miközben másoknak világít, magát emészti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése