A keresztény élet nem azt jelenti, hogy „békében vagyunk az
örökkévalóságig”, hanem azt, hogy kimegyünk a világba és hirdetjük Jézust, aki
azért jött, hogy kiengesztelje az embereket az Atyával – hangsúlyozta jún. 15-én, a szombat reggeli homíliájában
Ferenc pápa a Szent Márta Ház kápolnájában megtartott szentmiséjén. A
szertartáson többek között koncelebrált Joseph Zen Ze-kiun hongkongi bíboros,
Justo Mullor érsek, apostoli nuncius, és Luc Van Looy genti püspök, továbbá
Enzo Dieci, Róma nyugalmazott segédpüspöke.
A keresztény élet nem abból áll, hogy visszahúzódunk egy sarokba és kialakítunk magunknak egy olyan utat, amely kényelmesen elvezet minket a mennybe. Ezzel szemben a keresztény élet egy olyan dinamizmus, amely arra ösztönöz, hogy kilépjünk az útra és hirdessük Krisztust, aki kiengesztelt bennünket Istennel, aki „bűnné tette értünk” Jézust (2Kor 5,14-21). Ferenc pápa ez alkalommal a Korinthusiakhoz írt 2. levél részletéről elmélkedett, amelyet a napi olvasmány kínált fel. Ebben a néhány sorban Szent Pál ötször említi a „kiengesztelődés” szót. Úgy teszi ezt, hogy váltogatja stílusát: először erővel, majd gyengéden szól. Először buzdít, majd szinte térden állva könyörög, hogy Krisztus nevében engesztelődjünk ki Istennel.
Mit jelent a kiengesztelődés? – tette fel a kérdést a Szentatya. Venni egy kicsit innen is és onnan is, aztán egyesíteni ezeket? Nem! A valódi kiengesztelődés az, amikor Isten Krisztusban magára vette bűneinket, „bűnné tette értünk” önmagát. Amikor pl. gyónni megyünk, nem arról van szó, hogy elmondjuk a bűnt és Isten megbocsát. Nem, nem ez! – hangsúlyozta a pápa –, hanem Jézus Krisztussal találkozunk, és ezt mondjuk Neki: „Ez a tiéd és én újra bűnt követek el”. Ez tetszeni fog neki, mert ez volt a küldetése: bűnné tette értünk magát, hogy megszabadítson bennünket.
Ez a jézusi megváltás szépsége és botránya. Egyben misztérium is – tette hozzá a pápa –, amelyből Pál lelkesedését meríti, amely arra ösztönzi, hogy tovább haladjon előre és mindenkinek ismételje újra és újra a csodálatos dolgot, Isten szeretetét, aki Fiát adta halálra értünk. Mégis fennáll az a veszély, hogy sosem érkezünk el ehhez az igazsághoz, amikor egy kicsit leértékeljük a keresztény életet, betartandó dolgok listájává alacsonyítva azt, és ezáltal elveszítve a benne levő szeretet tüzét és erejét.
A filozófusok azt mondják, hogy a béke egy bizonyos nyugalom a rendben: minden rendezett és nyugodt. Ez nem a keresztény béke! – hívta fel a figyelmet a pápa. A keresztény béke egy nyugtalan, nem nyugodt béke, amely halad előre, hogy előrevigye a kiengesztelődés üzenetét. A keresztény béke arra ösztönöz, hogy haladjunk előre. Ez az apostoli lelkesedés kezdete, gyökere, amely nem azért halad előre, hogy prozelitizmussá váljon és statisztikákat eredményezzen, mondván, hogy idén egy adott országban, mozgalomban ennyivel és ennyivel nőtt a keresztények száma. A statisztikák hasznosak, segítenek, de nem ezt várja tőlünk Isten, nem a prozelitizmust – figyelmeztetett Ferenc pápa. Az Úr azt akarja tőlünk, hogy hirdessük azt a kiengesztelődést, amely üzenetének lényege.
Homíliájának utolsó szavaiban a pápa Szent Pál belső nyugtalanságáról szólt. Ferenc pápa megismételte azt, amit a keresztény élet „tartóoszlopának” tart: Krisztus „bűnné tette értünk” magát. Bűneim Benne, Testében és Lelkében vannak! Ez őrület, de szép és igaz! Ez a Kereszt botránya! – mutatott rá a Szentatya. Kérjük tehát az Urat, hogy adja meg nekünk Jézus hirdetésének igyekezetét. Adjon nekünk egy keveset a keresztény bölcsességből, amely átszúrt oldalából született a szeretetből. Arról is győzzön meg bennünket, hogy a keresztény élet nem egy végső stádiumbeli kezelés, hogy békében legyünk az örökkévalóságig… Nem, a keresztény élet annyit jelent, hogy úton vagyunk, az életben, Pálnak az igyekezetével. Krisztus szeretete átjár bennünket és ösztönöz azzal az érzéssel, amit akkor érez valaki, amikor látja, hogy Isten szeret bennünket. Ezt a kegyelmet kérjük.
A keresztény élet nem abból áll, hogy visszahúzódunk egy sarokba és kialakítunk magunknak egy olyan utat, amely kényelmesen elvezet minket a mennybe. Ezzel szemben a keresztény élet egy olyan dinamizmus, amely arra ösztönöz, hogy kilépjünk az útra és hirdessük Krisztust, aki kiengesztelt bennünket Istennel, aki „bűnné tette értünk” Jézust (2Kor 5,14-21). Ferenc pápa ez alkalommal a Korinthusiakhoz írt 2. levél részletéről elmélkedett, amelyet a napi olvasmány kínált fel. Ebben a néhány sorban Szent Pál ötször említi a „kiengesztelődés” szót. Úgy teszi ezt, hogy váltogatja stílusát: először erővel, majd gyengéden szól. Először buzdít, majd szinte térden állva könyörög, hogy Krisztus nevében engesztelődjünk ki Istennel.
Mit jelent a kiengesztelődés? – tette fel a kérdést a Szentatya. Venni egy kicsit innen is és onnan is, aztán egyesíteni ezeket? Nem! A valódi kiengesztelődés az, amikor Isten Krisztusban magára vette bűneinket, „bűnné tette értünk” önmagát. Amikor pl. gyónni megyünk, nem arról van szó, hogy elmondjuk a bűnt és Isten megbocsát. Nem, nem ez! – hangsúlyozta a pápa –, hanem Jézus Krisztussal találkozunk, és ezt mondjuk Neki: „Ez a tiéd és én újra bűnt követek el”. Ez tetszeni fog neki, mert ez volt a küldetése: bűnné tette értünk magát, hogy megszabadítson bennünket.
Ez a jézusi megváltás szépsége és botránya. Egyben misztérium is – tette hozzá a pápa –, amelyből Pál lelkesedését meríti, amely arra ösztönzi, hogy tovább haladjon előre és mindenkinek ismételje újra és újra a csodálatos dolgot, Isten szeretetét, aki Fiát adta halálra értünk. Mégis fennáll az a veszély, hogy sosem érkezünk el ehhez az igazsághoz, amikor egy kicsit leértékeljük a keresztény életet, betartandó dolgok listájává alacsonyítva azt, és ezáltal elveszítve a benne levő szeretet tüzét és erejét.
A filozófusok azt mondják, hogy a béke egy bizonyos nyugalom a rendben: minden rendezett és nyugodt. Ez nem a keresztény béke! – hívta fel a figyelmet a pápa. A keresztény béke egy nyugtalan, nem nyugodt béke, amely halad előre, hogy előrevigye a kiengesztelődés üzenetét. A keresztény béke arra ösztönöz, hogy haladjunk előre. Ez az apostoli lelkesedés kezdete, gyökere, amely nem azért halad előre, hogy prozelitizmussá váljon és statisztikákat eredményezzen, mondván, hogy idén egy adott országban, mozgalomban ennyivel és ennyivel nőtt a keresztények száma. A statisztikák hasznosak, segítenek, de nem ezt várja tőlünk Isten, nem a prozelitizmust – figyelmeztetett Ferenc pápa. Az Úr azt akarja tőlünk, hogy hirdessük azt a kiengesztelődést, amely üzenetének lényege.
Homíliájának utolsó szavaiban a pápa Szent Pál belső nyugtalanságáról szólt. Ferenc pápa megismételte azt, amit a keresztény élet „tartóoszlopának” tart: Krisztus „bűnné tette értünk” magát. Bűneim Benne, Testében és Lelkében vannak! Ez őrület, de szép és igaz! Ez a Kereszt botránya! – mutatott rá a Szentatya. Kérjük tehát az Urat, hogy adja meg nekünk Jézus hirdetésének igyekezetét. Adjon nekünk egy keveset a keresztény bölcsességből, amely átszúrt oldalából született a szeretetből. Arról is győzzön meg bennünket, hogy a keresztény élet nem egy végső stádiumbeli kezelés, hogy békében legyünk az örökkévalóságig… Nem, a keresztény élet annyit jelent, hogy úton vagyunk, az életben, Pálnak az igyekezetével. Krisztus szeretete átjár bennünket és ösztönöz azzal az érzéssel, amit akkor érez valaki, amikor látja, hogy Isten szeret bennünket. Ezt a kegyelmet kérjük.
(sv) VR
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése