Július
20-án, szombaton a Nőszövetség és Oltáregylet tagjai köszöntöttek, a
deszkatemplom Szent Kinga búcsúján és azóta tart a születésnapi Isten éltessen!
Ilyenkor
elgondolkodom azon, hogy milyen nagy ajándék az élet, amit Istentől kaptunk.
Ebben fő közreműködők a szüleink, Istennek munkatársai, mert Isten ilyen,
megosztja a teremtés örömét is a teremtményeivel. Jóságát kiárasztja és azt
akarja, hogy ezt tovább adjuk.
Szüleim
fakasztották az életemet, de a Teremtő adta a lelkemet. A szüleim befogadtak és
önmagukat adták nekem, egyszerűen szerettek engem is. Szeretetük által ismertem
meg őket úgy, mint senki mást a világon, és én is kitárulkoztam feléjük, magamat
adtam. Szóltak hozzám és tőlük tanultam meg beszélni. Mosolyogtak rám és általuk megtanultam szívemet kinyitni. Ők
adták át népem szellemi kincseit és én befogadtam, őrzöm, gyarapítom és
igyekszem tovább adni, mert nem magamért kaptam mindezeket, hanem a
közösségért, testvéreimért.
A
családban tanultam meg, legalábbis sajátítottam el a szeretet két ütemét: azt
hogy tudjak befogadó lenni és tudjak odaadó lenni. Tulajdonképpen ez Krisztus
evangéliuma családi kiszerelésben. Testvéreket kaptam, akik szeretetükkel és
magatartásukkal hol segítettek, hol meg nyesegettek engem. Megtanultam a
szocializációt. Közösség vagyunk: együtt kell gondolkodjunk, együtt kell
átbeszéljük feladatainkat és együtt kell cselekedjünk a jóért és jövőért.
Megtanultam
tisztelni és szeretni embertestvéreimet. Mert a szeretet azt mondja: Örvendek,
hogy vagy! (Vagyis elfogad olyannak, amilyen vagyok.) És azt mondja, hogy
akarom, hogy légy! (A szeretet távlatot nyit. S ha ezt Isten nyitja meg, akkor
az örök.) Ebben a szeretetben nincsen se pénz, se hatalom, se érdek. Ez a
szeretet segített képességeim kibontakozásában, hogy mások javára tudjak lenni.
Elajándékozott életet élni.
A
születésnapi köszöntőket, bármilyen vonalon (telefon, sms, iwiw, facebook, képeslap, zenés üzenet) és
bárkitől is jöttek, nagy tisztelettel és szeretettel köszönöm.
Születésnapom
(július 25) számadásra késztet, hogy milyen szakasza zárul le életemnek, ugyanakkor arra is
figyelmeztet, hogy hová és merre tart életem. Hogy az ajándékba kapott időt
értékesen használjam fel a magam és közösségem javára, mert „Senki közülünk nem él
önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk,
Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár
meghalunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14,7-8)
Az
ember útja a Végtelenből a Végtelenbe fut. De az itteni útszakaszért felelősek vagyunk.
Köszönöm
mindnyájatoknak, hogy gondoltatok rám, a szívetekből fakadt szavakat, mellyel biztattok, mert a jókívánság
is a szeretet diadala, és ez imádság.
Őszinte
nagyrabecsüléssel,
D-K. József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése