Usque ad mortem!

Usque ad mortem!
 
Írta: Dávid Erzsébet, Ágnes nővér (1920-1992)





Az ifjúság szilaj patakja
Most zuhog át a szívemen.
Most még merész, magasba nézőn,
Fiatalosan hihetem,
Hogy hős leszek, nagy csodaváró,
Kitartón nagy hegyeket járó...
De nem tudom, mi lesz velem.

Én nem tudom, mi lesz velem még.
Nem tudom, hogy még mi jöhet.
Hős leszek-e, vagy lesz belőlem
Csüggeteg, morcos, bús öreg?
Én nem tudok jövőbe hatni,
De én szeretnék így maradni:
Örök hegymászó fény-követ.

szeretnék folyton hegyre menni,
Törtetni fel, az örök Célig.
Hős lenni bátran és kitartón,
Százszázalékig, ne csak félig.
Nem vágyni jobbra, balra, hátra:
Előre csak, a Magasságba,
Egy életen át, végig-végig!

Szeretném mindig ifjú hévvel
Nyelni a Titkok szent csodáit,
Örök dalos, zenélő szívvel
Küzködni az Ég kapujáig.
Igen! szeretnék lenni bátran
Örök-ifjú, hős, makulátlan,
Usque qd mortem - mindhalálig!

(1941)