Mária a reménység jele

Augusztus 15-én, Mária mennybevételének ünnepén Ferenc pápa Castel Gandolfoban, a pápai palota előtti Szabadság téren mutatta be az ünnepi szentmisét. Homíliájában emlékeztetett rá, hogy a II. Vatikáni Zsinat az egyházról szóló konstitúciójának (Lumen gentium, 59) utolsó részében nagyon szép elmélkedést hagyott ránk Szűz Máriáról.
A pápa azokat a kifejezéseket idézte fel, amelyek a ma ünnepelt misztériumra vonatkoznak. Elsőként a következő szavakra emlékeztetett: „a Szeplőtelen Szüzet, aki mentes maradt az eredeti bűn minden szennyétől, földi életének végeztével az Úr testben és lélekben fölvitte a mennybe és a mindenség királynőjévé magasztalta”. Az utolsó sorokban pedig ezt olvashatjuk: „Amint Jézus anyja a mennyben testében és lelkében már megdicsőülten mintaképe és kezdete annak az egyháznak, melynek az eljövendő világkorszakban kell teljessé válnia, ugyanúgy ezen a földön mindaddig, amíg el nem jön az Úr napja, a biztos remény és vigasztalás jeleként ragyog Isten zarándok népe számára”(68. pont).
Anyánk e csodálatos ikonjának fényében összpontosíthatunk három kulcsszóra, amelyeket a bibliai olvasmányokban éppen hallhattunk: küzdelem, feltámadás, remény. Küzdelem, feltámadás, remény – hangsúlyozta a pápa. A Jelenések könyvéből vett szakasz az asszony és a sárkány közötti harc látomását írja le.
Az asszony alakja, amely az egyházat jelképezi, egyrészt dicsőséges, győzedelmes, másrészt még vajúdik. Ilyen valójában az egyház: az Égben már Ura dicsőségével egyesül, azonban a történelemben szüntelenül megpróbáltatásokat és kihívásokat él meg, amely az Isten és az örökös ellenség, a gonosz közötti konfliktussal jár. Ebben a küzdelemben, amellyel Jézus tanítványainak kell szembenézniük, Mária nem hagyja őket magukra: Krisztus és az Egyház Anyja mindig velünk van. 
Mária is bizonyos értelemben osztozik ebben a kettős állapotban. Ő természetesen egyszer és mindenkorra belépett az Ég dicsőségébe. De ez nem jelenti azt, hogy távol van, hogy elszakadt tőlünk. Éppen ellenkezőleg: Mária elkísér bennünket, velünk együtt küzd, támogatja a keresztényeket a gonosz erői ellen folytatott harcban. A Máriával való imádkozás, különösen a rózsafüzér, rendelkezik ezzel az „agonisztikus”, vagyis küzdő, harcoló dimenzióval is. Olyan ima, amely támogat a gonosz és bűntársai elleni harcban. A pápa megkérdezte a híveket: És ti, imádkozzátok-e mindennap a rózsafüzért? Biztos? – majd rátért a második olvasmányra, amely a feltámadásról szól (1Kor 15-20,26).
Pál apostol a Korinthusiakhoz írt első levelében azt hangsúlyozza, hogy kereszténynek lenni annyit jelent: hiszünk abban, hogy Krisztus valóban feltámadt a halottak közül. Egész hitünk ezen az alapvető igazságon nyugszik, amely nem egy eszmény, hanem egy valós esemény.
Mária szívében szenvedett, miközben Jézus a kereszten szenvedett. A Fiú kínszenvedését a végsőkig átélte lelkében. Teljesen csatlakozott Fiához a halálban, ezért kapta meg a feltámadás ajándékát. Krisztus a feltámadottak zsengéje, míg Mária a megváltottak zsengéje, az első azok közül, akik Krisztuséi. Mária a mi Anyánk, de mondhatjuk, hogy képviselőnk, nővérünk, első nővérünk, az első a megváltottak közül, aki a Mennyországba jutott.
Végül a pápa az evangéliumi szakasz alapján (Lk 1,39-56) a reménység szó jelentését elemezte. A reménység annak az erénye, aki, miután megtapasztalta a konfliktust, az élet és a halál, a jó és a rossz közötti mindennapi küzdelmet, hisz Krisztus feltámadásában, a Szeretet győzelmében. Hallottuk Mária énekét a Magnificatot: ez a remény himnusza, a történelemben zarándok Isten népe éneke. Sok ismert és ismeretlen szent éneke, akik azonban mind jól ismertek Isten számára: anyukák, apukák, katekéták, misszionáriusok, papok, szerzetesnők, fiatalok, gyermekek, nagypapák és nagymamák: ők szembenéztek az élet küzdelmével, szívükben hordozták a kicsinyek és az alázatosak reménységét.
Mária mondja: „Magasztalja lelkem az Urat” – ma is ezt énekli az egyház a világ minden részén. Ez a himnusz különösen intenzív ott, ahol Krisztus Teste ma kínszenvedését éli. Ahol jelen van a kereszt, ott számunkra, keresztények számára jelen van mindig a remény is. Ha nincs reménységünk, nem vagyunk keresztények. Ezért szeretem ismételni: ne hagyjátok, hogy ellopják reménységeteket. Ne lopják el tőlünk a reményt, mert ez az erő Isten kegyelme, ajándéka, amelynek révén előre haladhatunk az égre tekintve. Mária mindig ott van, közel áll ezekhez a közösségekhez, testvéreinkhez, velük együtt halad, szenved és énekli a remény Magnificat énekét.
Mária mennybevétele – testével és lelkével együtt – Krisztus feltámadásába van írva. Az Anya emberségét a Fiú vonzotta magához a halálon át vezető úton. Jézus egyszer és mindenkorra belépett az örök életbe emberségével együtt, amelyet Máriától kapott. Így az Anya, aki hűségesen kísérte Fiát egész életén át szívével, Vele együtt belépett az örök életbe, amit Mennynek, Paradicsomnak, az Atya Házának nevezünk. Mária is megismerte a kereszt vértanúságát: szíve, lelke vértanúságát.
Kedves testvérek, mi is teljes szívünkkel csatlakozzunk a türelem és a győzelem, a küzdelem és az öröm énekéhez, amely egyesíti a győzelmes egyházat a zarándok egyházzal, vagyis velünk. Egyesíti a földet az éggel, egyesíti történelmünket az örökkévalósággal, amely felé haladunk – fejezte be homíliáját Nagyboldogasszony ünnepén Ferenc pápa.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír