Eminenciás Köztársasági elnök úr!
Excellenciás Miniszter úr!
Igen tisztelt egyházi és világi méltóságok!
Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Mindjárt szeretném átadni a magam és a csíkszeredai híveik együtt érző
üdvözletét Aradon emlékező kedves mindnyájuknak. A csíki székelyek szívében is
eleven az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléke. Csíkban 1849.
augusztus első napjaiban az osztrák katonai vezetés 12 székely plébánost
tartóztatott le és ítélt halálra, majd a halálos ítéleteket Nagyszebenben 10
évi vasban töltendő várfogságra változtatták. Akkori elődöm, Sebestyén Gábor is
végig szenvedte e sorscsapást. Arad a mártírok városa. Előtte személyiségei
végett is tisztelgünk, mert itt tanult Asbóth Oszkár, aki Kispest mellett 1928.
szept. 9-én saját készítésű helikopterével a magasba emelkedett. Itt született
és nevelkedett Vorbuchner Adolf (1890-1938) erdélyi püspök, aki Márton Áront
kanonokká nevezte ki, és aki fél év múlva utóda lett a püspöki székben.
Arad
mindnyájunk számára a szabadság szimbóluma, még ha október 6. nemzetünk
gyásznapja, amikor a tizenhárom aradi vértanúra, a Pesten kivégzett gr.
Batthyány Lajos első független miniszterelnökre emlékezünk, kinek nevéhez
fűződik az önálló magyar hadsereg megteremtése, és emlékezünk a többi ismert és
névtelen szabadsághősre is.
A tegnap
este hallottuk az aradi Színház megemlékező műsorában Ady sorait.
„Őszi napnak
mosolygása,
Őszi rózsa
hervadása,
Őszi szélnek
bús keserve
Egy-egy könny a
szentelt helyre,
Hol megváltott
- hősi áron -
Becsületet,
dicsőséget
Az aradi
tizenhárom.” (Ady, Október
6.)
Október
6-án a levert szabadságharc mellett minden korábbi és későbbi nemzeti gyászunk
felsejlik bennünk. Emlékeznünk kell mindezekre: hiszen a sorscsapások is
formálták életünket, gondolkodásunkat, nemzettudatunkat, és erősítik 165 év
után is nemzetünk iránti felelősségünket. Elmondhatjuk, hogy a múlt erős
gyökér, a jelen és a jövő belőle él!
A
nemzetek élettani törvénye a szakadatlan törtetés az önállóság, a függetlenség
felé, ahogy ma mondjuk: az autonómia felé.
A magyar
nemzet életét a mohácsi vész után főleg a jogaiért való küzdelem jellemzi. A
Kelettel, Nyugattal vívott százados küzdelem a magyar nemzet javára dőlt el,
felszabadult az ország 1700 körül a török alól a Habsburgok segítségével. Majd
az osztrákok a dualizmus alapján nem a kettős állam nemzeti kifejlesztésén
fáradoznak, hanem az egy, abszolút Ausztria megalkotásán.
A
hazaszeretet mélységét és tisztaságát tekintve II. Rákóczi Ferenc szabadság
hőseink között az első helyen áll; mint egyén, hívő katolikus pedig példaképe minden időnek. Utána időben az
1848/49-es szabadsághősök és mások következnek napjainkig.
A
hazaszeretet hőseinek emléke arra tanít bennünket, hogy haldokló népet csak
szabadsághősök képesek feltámasztani! A nemzetnek erős életet a földön csak
olyan utókor biztosíthat, amelyet a hősök kegyeletes emléke lelkesít.
Ezért számunkra október 6. erős gyökér, a jelen és a jövő belőle él!
Emlékező Testvéreim!
E napra
készülve azon töprengtem, vajon mit szerethettek más népek fiai a
magyarokban? Vajon mi állította a magyar szabadságharc mellé az osztrák, a
német, a horvát és a szerb nemzetiségű tábornokokat?
Múltunk
gazdag története és irodalmunk tanúsítja a magyar népnek azt a jellemvonását, hogy
akit vagy amit megszeret, azért nem sajnál semmit sem. A magyarságnak ez a jellemvonása nemcsak előkelő
királyaink körében, hanem a nép földközelben élő rétegeiben is előfordul, amit nagy kultúrfilozófusunk Prohászka Lajos így fogalmazott
meg, hogy a magyar „gens sibi prodiga” vagyis önmagát pazarló nemzet vagyunk.
Vagy ahogy a szólásmondás is jelzi: vígan megyünk tönkre!
Gens
sibi prodiga! önmagát pazarló nemzet vagyunk. A prodigus, a, um latin
szónak több jelentése van: odaadó, gazdag, pazarló. Ma a pazarló szót az ifjak kevésbé értik. Inkább
tékozlót, szét pallót, mindent szétszórót értenek alatta. Pedig a pazarló nem
tékozló! A tékozló anyagi és erkölcsi értéket méltatlan célra fordít (lásd a
tékozló fiú történetét Lk 15,11). A pazar szó jelentése pompás, remek,
fényűzően díszes, gazdag.
A jó
értelemben vett pazarló csak azt teszi, amit Jézus mondott a gazdag ifjúnak:
„Ha tökéletes akarsz lenni - felelte Jézus -, add el, amid van, az árát oszd
szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess
engem!” (Mt 19,21)
A
magyarság e gáláns természetére ráduplázott a kereszténység. Jézus, amikor a
szeretetet jellemezte, akkor ilyeneket mondott: Aki kér, annak adjál...
Aki elveszi a ruhádat, annak add oda a köntösödet is...
Aki egy mérföldre kényszerít, menj vele kettőre...
Aki értem és az evangéliumért elhagyja.... száz annyit kap e földön, s
ráadásul az örök életet!
Ez a jézusi szeretet mércéje, vagyis határtalan szeretet.
A görög nyelv
a szeretetre három fogalmat használ: érosz, filosz és ágápé.
Az erosz bírvágy, érzéki szeretet (innen az erotika, ahol önző módon
élvezni akar, de önmagát nem adja. Erre is van szavunk, az üzekedés, de ezt az
állatvilág teszi.) Erről nem beszélek.
A filosz szó értékelő, tisztelő, becsülő, féltő szeretetet jelent.
Ez az ember szeretete, a családtagok, barátok egymás iránti szeretete.
Egyszerűen tisztelő szeretet.
Az agapé pedig az önmagát adó, odaadó, önfeláldozó szeretet. Ilyen
az Isten szeretete, a házastársak szeretete. Erre az önmagátadó vagy önfeláldozó szeretetre vagyunk hivatalosak. Ezt a szeretet élte Jézus Krisztus. Ő önmagát adta. Megmutatta, amikor még bűnösök
voltunk, meghalt értünk, hogy életünk legyen (Róm 5,6). Miután
megkeresztelkedtünk, megigazultunk, mennyivel inkább szeret minket. Jézus előbb
szeretett minket. Ez az elsőként szeretni mindenkit - a jézusi életszínt atmoszférája, az
istengyermekek világa és éltetője. Itt értjük meg igazán a magyart.
Gens
sibi prodiga! Ilyen önmagát pazarló, önfeláldozó nemzet vagyunk! Szent Istvántól
kezdve szentjeink és nagyjaink példát mutattak az önfeláldozásban. Szent István
nem féltette népe földjét, sem kenyerét másoktól. Tudta, hogy Isten nem
telekelte egy népre sem a földet, az közös. Ezért Imre fiához írt intelmében az
üldözöttek és menekültek befogadásáról is szól. Ezért fogadták be a későbbi
századokban is a török elől menekülő aldunai népeket: szerbeket, románokat,
bolgárokat, s a 20. században a lengyeleket és zsidókat egyaránt.
A a nép
és a vendégek iránti szeretet számtalan jelét adták királyaink. Szent László az
egészséges piacgazdaság végett, hogy az egyszerű népet ne fosszák ki a
kereskedők, bevezette a szombat napi piacokat. Isten és emberszeretetben
remekelt Szent Erzsébet, Margit, Jolán, Kinga és a többiek, mert sem Istentől,
sem embertársuktól nem sajnáltak semmit sem. Példájukat követte a nép is.
Elmondhatjuk, hogy lelki-szellemi és szociális-karitatív szinten olyat tettek,
amire Európa ma is büszkén feltekint.
Ezek
előrebocsátása után megértjük, hogy a magyar gens sibi prodiga, azaz pazarló,
gáláns nemzetség. Akit vagy amit megszeret, azért nem sajnál semmit sem, sőt
önmaga érdekét nem nézve, parádésan veti be minden erejét és vagyonát az eszme
vagy a szerelme szolgálatába. A magyar természeténél fogva a nagy eszmékért tud
lelkesedni és élni. A kis dolgok céltalanná teszik és tönkremegy.
A magyar
nép mindig befogadó tudott lenni, minden üldözöttnek helyet adott, nem féltette
a maga kenyerét. Érezte és tudta, hogy vannak utánpótlásai vagy tartalékai.
Jóságáért megáldja az Isten. Hát ezért is kérjük nemzeti imánkban: Isten, áldd
meg a magyart!
Jókai
Mór írta: „Volt Magyarországnak és Ausztriának egy átoknemtője (rossz
szelleme): aki fürdött vérnek tengerében, megemésztett milliárdokat, melegedett
égő városoknál, vigadott milliók jajkiáltásánál, s széttépett erős láncokat,
miket Istenkéz alkotott: testvért testvérhez, apát fiúhoz, nemzetet királyához
kötő szeretet láncait.” – Ez a bécsi kamarilla, a megbukott államférfiak
pártja. Ez volt minden bajnak az okozója. A megbukott abszolút kormány
rengeteg adósságot halmozott össze, azt fizetni kellett, Ausztria maga nem
bírhatta, Bécsből azt kívánták, hogy az államadósság egy részét Magyarország
vállalja el. (Petőfi a közvélemény szájával beszél: „Mit nem kíván az a német!
/ Az isten nyíla ütné meg! / Azt követeli a svábság, / Fizessük az adósságát. /
Ha csináltad, fizesd is ki, / Ha a nyelved öltöd is ki...”) Amikor Magyarország
1848-ban független országgá szerveződött, akkor a pénzvilág szeptemberben a
magyarokra támadt. A bécsi udvar a nemzetiségeket használta fel a magyarok
ellen. Így kényszerült Magyarország szabadságharcot vívni függetlenségéért. A
bankár világ érdeke kívánta, hogy az eladósodott Ausztria karmai között
maradjon Magyarország, hogy az törleszteni tudja adósságait. A pénzoligarchia
diktálta akkor és diktálja napjainkban is a háborút. Két évvel ezelőtt, amikor
Magyarország megadóztatta a bankokat, attól kezdve a nemzetközi pénzvilág
minden szinten hadjáratot kezdett a magyar kormány gazdasági szabadsága ellen.
És az eltelt két év, hála Istennek, a magyar kormányt igazolta. 1848/49-ben az
osztrákok pénzének és hatalmának megtartása rengeteg véráldozatot követelt, s
mindez a családok, közösségek, nemzetek tönkretétele árán történt.
A feltett kérdésre, hogy
mi állította a magyar szabadságharc mellé a tábornokokat? – válaszom tehát
egyértelmű: a magyarok önfeláldozó és szabadság szeretete vonzotta az igazi
értékekért lelkesedő embereket. Ez az önfeláldozó, odaadó szeretet üli ünnepét
az aradi 13 vértanú napján.
Emlékező
Testvéreim!
Ma különösen válaszolnunk
kell arra a kérdésre is, hogy mi a vértanúság? Kit nevezünk vértanúnak, és
mitől válik valaki azzá?
A
vértanúság eredetileg keresztény vallási fogalom volt. Aprószentek és Jézus
apostolai és utána a megszámlálhatatlan sokaság. A magyar egyháztörténelemben
is bőven vannak vértanúk: Szent Gellért, Bőd, Beszteréd püspökök és vértanú
társaik (1046. szept. 24.), a kassai vértanúkon át (1619. szept. 7.) legutóbb a
kommunizmus idején vértanúságot szenvedettekig. Ma más vallásnak és társadalmi
rendszerereknek is megvannak a maga vértanúi, hősei.
A
vértanúság kritériuma a hitért, az eszméért vállalt vagy elszenvedett erőszakos
halál, amely mintegy megdicsőíti azt, aki elszenvedte.
A
vértanúságnak erkölcsi tartalma van, hiszen az áldozat valamilyen eszméért adja
életét, s a vértanúhalál egyben meg is nemesíti őt. A vértanúság erkölcsi
fogalom, amely ugyanakkor érzelmi fogalom is, mert csak egy közösségnek az
illetővel és céljaival való érzelmi azonosulása következtében lesz valakiből a
közbeszédben vértanú.
Az aradi
tizenhármat a minorita atyák, a nép és a korabeli demokratikus nemzetközi
közvélemény 1849. okt. 6-tól vértanúként tekintette. Azóta következetes ez a
szó használat.
A vértanúság legfőbb tulajdonsága a hit, az eszme, az ügy következetes
képviselete.
Tisztázzuk először, hogy mit jelent hinni? Mindjárt jegyezzük meg, hogy a hit
nem intellektuális fogalom, vagyis nem elég elméletileg elfogadni. A hit
egzisztenciális fogalom , amit át kell élni. A hit minden esetben valamilyen
viszonyban fejeződik ki. A hit az embernek Istenhez való viszonya. Allegria,
Kötélen a Niagara felett c. elbeszélése jól érzékelteti a hitet. Az artista
utolsó számában a megrakott talicskát úgy akarja áttolni kötélen a Niagara
felett, ha valaki ráül. Megkérdezte: Elhiszik-e, hogy át tudja tolni? –
Elhisszük – volt a felelet. – Akkor valaki üljön rá! Ekkor néma csend
következett. Az artista fia előállt és vállalkozott rá, mert bízott az
édesapjában. A hit ezt jelenti, beleülni az Isten talicskájába, azaz rá merjük
bízni magunkat. A keresztény „hit elsősorban az ember személyes ragaszkodása
Istenhez; ugyanakkor ettől elválaszthatatlanul az Istentől kinyilatkoztatott
egész igazság szabad elfogadása”. (KEK 150). A Krisztusban vetett hit
által felülmúljuk az egész teremtett világot, mert közvetlen kapcsolatba
kerülünk Jézussal és általa az Atyával. A Krisztusba vetett hit által nekünk
kell új világot teremtenünk a földön, az Isten országát.
Az
apostolok Jézussal Jeruzsálem felé haladva a fejlődő hit határához értek.
Felismerték, hogy az Isten országához - a Krisztusban megvalósuló üdvösséghez -
kegyelem kell. Ezért kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.” (Lk 17, 5-10) A
hit is kegyelem, Isten ingyenes adománya, amit az ember szabadon elfogad. A
hitet is naponta erősíteni kell, hogy megmaradjunk Jézus szeretetében. Ezt
tesszük imádsággal, istentisztelettel és kötelesség teljesítéssel. Mindaz, aki
naponta törekszik megmaradni Jézus szeretetében, az olyan ember hitében is
gyarapodik. Jézusban gyökerező hittel még azt is elérhetjük, ami lehetetlennek
tűnik nekünk, sőt Isten valami újat hoz létre általunk. A mustármagnyi hit
felforgatja, megváltoztatja a statikus világot, megtermékenyíti a családot, az
egyházat, a társadalom életét.
Az aradi
13 vértanú legfőbb tulajdonság a hit, az eszme, az ügy következetes képviselete
volt. Erről tanúskodnak még utolsó szavaik is.
Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem
parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.
Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám
szolgálatáért lángolt. Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar
sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák
tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek. Nagy-Sándor József: De
rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az
életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó
katonává tett.
Kiss Ernő: Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.
Kiss Ernő: Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.
Láhner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni
áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.
Damjanich János imában kéri: Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben
is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét
kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára!
Adj erőt, ó Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem
adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni. Áldd meg Aradot!
Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot!
Leiningen W. Károly, akinek imazsámolya a gyulafehérvári érseki kápolnában
van így búcsúzott feleségétől: Erős a hitem, hogy egy szebb és jobb élet
következik erre az életre; szellemem körülötted fog lebegni (Lizám), mert hisz
a szellemnek mindenütt van hona, ameddig Isten mindenhatósága ér.
Emlékező
Testvéreim!
A
vértanúknak a halál bekövetkezte előtt már nemigen van választási lehetőségük:
de azt tudjuk, hogy Batthyány Lajos számára is adva volt legalább kétszer a
szökés lehetősége, de nem tette, mert a jelleme és a tiszta lelkiismerete nem
engedte. Az aradi vértanúk elmenekülhettek volna és még sem tették. Lázár
Vilmos, Dessewffy Arisztid elkísérték Kossuthot Orsováig, és nem tovább álltak,
hanem onnan visszatértek, mert a honvédek mellett a helyük, mert hitték: „az
igaz élni fog hűségéért.” (Hab 1,2-3; 2,2-4). A gyalázatos megfutamodás
helyett inkább a dicső halált választották, ezzel is halhatatlanokká váltak.
Bárcsak hozzájuk hasonló politikusokkal találkozhatnánk manapság is.
A vértanúk
tanúságot tettek arról, amit a mai szentmise olvasmányaiban is hallottunk, hogy
„Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta
nekünk.” (1Tim 1,6-8. 13-14) Ezért nekünk is, a vértanúk kései utódainak is
szól, az a levél, amelyet Jeremiás próféta írt a száműzötteknek: „fiaitokat
házasítsátok meg, lányaitokat adjátok férjhez, hogy ők is fiúknak és lányoknak
adjanak életet: nektek ugyanis sokasodnotok kell ott, nem pedig kevesbednetek.”
(Jer 29,6)
Akikre
ma emlékezünk, ők az Isten adta szabadság mellett tettek tanúságot. A közösség
javát szolgálták küzdelmükkel, s végül életüket odaadó, önfeláldozó szeretettel
szentelték a hazának. Bizonyságot tettek arról, hogy „Senki sem szeret jobban,
mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)
Az aradi
vértanúk a gens sibi prodiga, az önmagát pazarló nemzet soraiban
állnak. Nem riadtak vissza a jézusi szeretet „esztelenségétől”: önmagukat,
életüket adták hazánkért, szabadságunkért.
Egyházi
énekünk soraival fejezzük ki kérésünket e magasztos napon:
Isten,
hazánkért térdelünk elődbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be.
Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed,
Érdemét idézzed.
Rút bűneinket jóságoddal född be.
Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed,
Érdemét idézzed.
Ránk, bűnösökre nagy irgalmad ránk fér,
hogy lelkesedjünk Isten országáért.
Hadd legyünk mink is, tiszták, hősök, szentek,
népünket így mentsd meg!
Gondoljunk arra, hogy mit nyerne a nemzet, mit nyerne a magyarság, ha minél
többen követnénk szentjeink és nagyjaink példáját?!
Ámen.
(Darvas-Kozma József beszédének szerkesztett változata)
Visszhang:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése