Október
13-án, vasárnap délelőtt ez a három szempont állt Ferenc pápa
homíliájának középpontjában. A Szent Péter teret és a Via della
Conciliazione sugárutat megtöltő 200 ezer zarándok vett részt a
szertartáson, amelyen szintén jelen volt a Fatimai Szűzanya eredeti
kegyszobra. A pápával koncelebrált 1000 pap.
„Zengjetek új
éneket az Úrnak, mert csodálatra méltó, amit művelt” ( Zsolt 97,1) –
kezdte a zsoltár szavaival homíliáját Ferenc pápa.
Ma az Úr
egyik csodálatra méltó teremtményével, Máriával állunk szemben! Alázatos
és gyenge teremtés, mint mi, akit az Úr arra választott ki, hogy Isten
Anyja, Teremtője Anyja legyen. Máriára tekintve, az elhangzott
olvasmányok fényében a pápa három valóságról elmélkedett homíliájában:
Isten meglep bennünket, Isten hűségünket kéri, Isten a mi erősségünk.
1.
Először is Isten meglep bennünket. Sajátos Naamán története, aki Arám
király seregének a vezére volt. Isten prófétájához, Elizeushoz fordul,
hogy meggyógyuljon a leprából. Elizeus nem hajt végre mágikus rítusokat,
nem kér a vezértől rendkívüli dolgokat, csak azt, hogy bízzon Istenben
és merüljön alá a folyó vízében; nem olyan nagy folyókról volt szó, mint
Damaszkusz folyói, hanem a kis Jordán folyóról.
A kérés meglepi
Naamánt: Isten lehet az, aki ilyen egyszerű dolgokat kér? Már vissza
akart fordulni, majd mégis alámerült a Jordánban és azonnal meggyógyult.
Íme, Isten meglep bennünket; éppen a szegénységben, a gyengeségben, az
alázatban nyilvánul meg és ajándékozza nekünk üdvözítő szeretetét, amely
meggyógyít bennünket és erőt ad nekünk. Csak azt kéri, hogy kövessük
szavát és bízzunk Benne.
Ez Szűz Mária tapasztalata is: az
Angyali Üdvözlettel szemben nem rejti el csodálkozását. Annak a bámulata
ez, hogy Isten, ahhoz, hogy emberré legyen, éppen őt, egy egyszerű
názáreti lányt választott ki, aki nem a hatalom és a gazdagság
palotáiban lakik, aki nem vitt végbe rendkívüli vállalkozásokat, de
nyitott Isten felé, tud Benne bízni, bár nem ért mindent: „Az Úr
szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38).
Isten mindig meglep bennünket, megváltoztatja sablonos elképzeléseinket,
válságossá teszi terveinket és így szól: bízzál bennem, ne félj, hagyd,
hogy meglepjelek, lépj ki önmagadból és kövess engem!
Ma mindnyájan
tegyük fel a kérdést: félünk-e attól, amit Isten kérhetne tőlünk, vagy
amit kér tőlünk? Hagyom-e, hogy Isten valóban belépjen életembe? Hogyan
válaszolok neki?
2. Szent Pál szövegében, amelyet az előbb
hallottunk, az apostol Timóteus nevű tanítványához szól (vö. 2Tm
2,8-13). Azt mondja neki: emlékezzél mindig Jézus Krisztusra. Ha
kitartunk mellette, akkor vele fogunk uralkodni is. Ez a második pont:
mindig emlékezzünk Krisztusra, tartsunk ki a hitben; Isten meglep
bennünket szeretetével, de azt kéri, hogy hűségesen kövessük őt.
Gondoljunk
csak rá: hányszor lelkesedtünk valamiért, valamilyen kezdeményezésért,
elkötelezettségért, majd az első problémáknál „bedobtuk a törülközőt”.
Ez sajnos megtörténik az alapvető választásoknál is, mint például a
házasság. Nehézséget jelent, hogy állandóan kitartsunk valamiben,
hűségesek legyünk döntéseinkhez, magunkra vállalt
elkötelezettségeinkhez. Gyakran könnyű „igent” mondanunk, de azután nem
tudjuk minden nap elismételni ezt az „igent”. Nem tudunk hűségesek
maradni.
Mária „igent” mondott Istennek. Ez az „igen”, amely
teljesen felborította egyszerű názáreti életét nem volt az egyetlen
„igenje”, sőt első volt annyi „igen” sorában, amelyet szívében kiejtett
az öröm, csakúgy, mint a fájdalom pillanataiban. A sok „igen” a kereszt
alatt csúcsosodott ki. Ma itt olyan sok anyuka van; gondoljatok arra,
hogy milyen messzemenő volt Mária Isten iránti hűsége: látta egyetlen
fiát a kereszten. A hűséges asszony, belül összetört, de hűséges és erős
maradt.
Felteszem a kérdést: én milyen keresztény vagyok? Csak
időközönként, szakaszosan, vagy mindig? Az ideiglenes, a relatív
kultúrája belép a hitéletbe is. Isten azt kéri tőlünk, hogy legyünk
hozzá hűségesek minden nap, a mindennapi cselekedetekben és hozzáteszi,
hogy akkor is, ha mi olykor hűtlenek voltunk hozzá, Ő mindig hűséges és
irgalmasságával soha nem fárad bele abba, hogy kinyújtsa felénk kezét,
felemeljen bennünket és bátorítson: kezdjük el újra az utat, térjünk
vissza Hozzá és mondjuk el neki gyengeségünket, hogy nekünk adhassa
erejét. Ez a végleges út: mindig az Úrral, gyengeségeinkben és
bűneinkben is. Soha ne lépjünk az "ideiglenes" útjára. Ez megöl
bennünket. A hit a végleges hűség, mint Mária esetében.
3. Az
utolsó pont a következő: Isten a mi erőnk – folytatta homíliájában a
pápa. „Az evangélium 10 leprására gondolok, akiket Jézus meggyógyított
(Lk 17,12): elé jönnek, és messziről kiáltoznak: ’Jézus Mester,
könyörülj rajtunk’. Betegek és szükségük van arra, hogy szeressék őket,
hogy legyen erejük és keresnek valakit, hogy meggyógyítsa őket. Jézus
válaszként mindegyiket megszabadítja betegségétől. Furcsa benyomást tesz
azonban, hogy csak egyetlen tér vissza, hogy hangos szóval áldja Istent
és hálálkodjon Jézusnak. Jézus maga is megjegyzi: tízen kiáltoztak
gyógyulásért és csak egy tért vissza, hogy hangosan kiáltsa köszönetét
Istennek és elismerje, hogy Ő az erőnk. Tudjunk köszönetet mondani,
tudjunk dicsőíteni mindazért, amit az Úr tesz értünk.
Tekintsünk
Máriára: az Angyali Üdvözlet után az első gesztus, amit tesz, a
szeretet műve idős rokona, Erzsébet iránt. Az első szavak, amelyek
kiejt, Istent dicsőítik a Magnificatban („Magasztalja lelkem az Urat”),
nem csak azért, amit ő érte tett, hanem az egész üdvösségtörténetért.
Minden Isten ajándéka. Ha megértjük, hogy minden Isten ajándéka, mennyi
boldogság tölti el szívünket! Minden az ő ajándéka. Isten a mi erőnk!
Köszönetet mondani olyan könnyű és mégis olyan nehéz! Hányszor mondunk
köszönetet a családban?
Az együttélés egyik kulcsszava: „Kérem”,
„bocsánat”, „köszönöm”: ha egy családban használják ezt a három szót,
akkor a család halad előre. „Kérem”, „bocsáss meg”, „köszönöm”. Hányszor
mondjuk a családban, hogy „köszönöm”? Hányszor mondunk köszönetet
annak, aki segít nekünk, aki közel áll hozzánk, aki elkísér életünkben?
Gyakran mindent magától értetődőnek tekintünk! Ez történik Istennel is.
Könnyű az Úrhoz menni és kérni tőle valamit, de megköszönni neki, az már
nem megy.
Folytatva a szentmisét fohászkodjunk Mária
közbenjárásáért: segítsen bennünket, hogy hagyjuk meglepni magunkat
Isten által, ellenállás nélkül, legyünk hozzá hűségesek minden nap,
dicsőítsük őt és mondjunk neki köszönetet, mert Isten a mi erősségünk.
Ámen.
(vm) VR
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése