Egy
olyan népnek, amelyik nem tiszteli a nagyszülőket, nincs emlékezete,
tehát jövője sem - ezt a tanítást bízta Ferenc pápa kedden reggel a
szentmisén résztvevő hívekre a vatikáni Szent Márta házban. A Szentatya
Eleazár vértanúságáról elmélkedett, aki inkább a halált választotta,
csak hogy hű maradjon hitéhez és tanúságot tegyen a fiatalok előtt.
A
Makkabeusok második könyvében olvashatunk Eleazár vértanúságáról, erről
az előrehaladott korú, köztiszteletben álló férfiról, kora előkelő
írástudójáról, akit arra próbáltak kényszeríteni, hogy sertéshúst egyen,
amelynek fogyasztását vallása tiltotta. Ekkor arra buzdították, hogy
mentse életét, tehát tegyen úgy, mintha a király által elrendelt
áldozati sertéshúst enné, közben pedig hozasson magának másik húst, amit
szabad fogyasztania. Eleazár visszautasította a képmutató viselkedést,
hogy ezzel ne árulja el Istent és nehogy rossz példát mutasson a
fiataloknak.
Ez az ember a hitehagyás és a hűség közötti
választás elé állítva egy percig sem habozott - magyarázta a pápa. Nem
volt hajlandó a képmutató vallásosságra. Sőt, ahelyett hogy magát
féltette volna, a fiatalokra gondolt, hogy bátor cselekedete milyen
emléket hagy majd bennük.
A Szentatya felmutatta Eleazár
következetességét, kiállását hite mellett, de egyben felelősségét is,
hogy nemes, igazi örökséget hagyjon hátra. "Ma olyan korban élünk,
amikor az öregek nem számítanak. Csúnya ezt kimondani, de kiselejtezik
őket, nem igaz? Mert zavarnak. Az öregek azok, akik elhozzák nekünk a
történelmet, akik elhozzák a tanítást, a hitet és örökül hagyják nekünk.
Bennük, akárcsak a jó óborban, megvan a belső erő, hogy nemes örökséget
hagyjanak ránk".
Ferenc pápa ekkor megosztotta hallgatóságával
azt a kis történetet, amelyet gyermekkorában hallott. Egy családról
szól, ahol anya, apa, sok kisgyerek és a nagypapa ülnek az asztalnál és
levest esznek. A nagypapa összemaszatolja az arcát a levessel, mire a
bosszankodó apa elmagyarázza a gyerekeinek, hogy mivel a nagypapa így
viselkedik, külön asztalhoz ülteti. Vesz egy új kis asztalt, ahová
elkülöníti a nagyapát. Amikor egy nap az apa hazaér, egyik gyereke éppen
egy fadarabbal játszik. "Mit csinálsz"? - kérdi tőle. "Egy asztalkát" -
válaszolja a gyerek. "És miért?" - "Neked, apa, amikorra majd olyan
öreg leszel, mint nagyapa".
"Ez a történet nagyon jót tett nekem,
egész életemben - mondta Ferenc pápa. A nagyszülők kincset érnek. A
Zsidókhoz írt levélben olvassuk: "Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik
Isten igéjét hirdették nektek. Gondoljatok földi vándorlásuk végére és
kövessétek hitüket!" (Zsid 13,7) Elődeink emlékezete a hit követésére
indít minket. Az öregség olykor tényleg nem valami szép, ugye? A
velejáró betegségek miatt, de emellett ott van a tudás és az örökség,
amelyet nagyszüleink át kell, hogy adjanak nekünk.
Egy olyan népnek, amely nem őrzi meg a nagyszülőket, nem tiszteli őket, nincs jövője, mert elveszítette emlékezetét".
Jót
tesz nekünk, ha a sok idős férfire és nőre gondolunk, akik az idősek
otthonában vannak és azokra is, akiket - csúnya ez a szó, de mondjuk ki -
magukra hagytak a hozzátartozók. Társadalmunk kincsei ők - mondta a
pápa, majd így fohászkodott:
"Imádkozzunk nagyapáinkért,
nagyanyáinkért, akiknek sokszor hősies szerepük volt a hit átadásában az
üldöztetés idején. Amikor apa és anya nem volt otthon, vagy furcsa
eszméket dédelgettek, amelyet az akkor politika ösztönzött, akkor a
nagymamák voltak azok, akik átadták a hitet. Negyedik parancsolat: ez az
egyetlen, amely valamit ígér cserébe ("Tiszteld apádat és anyádat, hogy
sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked”). Ez a
kegyelet parancsolata. Tanúsítsunk kegyeletet elődeink iránt. Forduljunk
ma az idős szentekhez kegyelemért - Simeon, Anna, Polikárp és Eleazár -
és sokan mások: kérjük tőlük a kegyelmet, hogy megőrizzük,
meghallgassuk és tiszteljük őseinket, nagyszüleinket".
(gá) VR
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése