A London Telegraph Daily Tíz dolog, amit nem tudunk Ferenc pápáról című írásából kiderül, hogy a Szentatya egyik legkedvesebb filmje a Babette lakomája.
A dán filmdráma a Vatikán által ajánlott minőségi filmalkotások között
is szerepel, melyek listáját 1995-ben, a mozi centenáriuma alkalmából
adták ki. A brit Catholic Herald cikkét ismertetjük.
A Babette lakomája Isak Dinesen novellája alapján készült. Az eredetileg Norvégiában játszódó történetet a forgatókönyvíró-rendező, Gabriel Axel Dániába, egy messzi, jütlandi partmenti falucskába helyezte át. A hazájából menekülni kényszerülő szakácsnő, Babette szerepét a népszerű francia színésznő, Stephane Audran alakítja nagy beleéléssel. A többi szereplő, különösen a két nővér a vallási közösséget eleveníti meg, feltárva erényeiket és hibáikat, egy távoli kulturális és vallási miliőbe kalauzolva a nézőket. Mindez önmagában is értékes; ami azonban feltehetőleg Ferenc pápa tetszését is felkeltette, a film átformáló, transzcendens élménye, melynek során kegyelmi pillanatokat élhet meg a néző.
Maga az ünnepség félórán át tart. Elkészülnek az ételek, felszolgálják az italokat, s a vendégek fokozatosan legyőzik gátlásosságukat. A nézők szinte maguk is részeseivé válnak a lakomának és a kegyelem megtapasztalásának. A Babette lakomája méltán nevezhető szakramentális filmélménynek. Az ízletes ételek és a szívet vidító, finom borok az ószövetségi lakomák képi világát, Isten pazarlóan nagylelkű szeretetének szimbólumait idézik. A vendégek – akik eleinte vonakodnak részt venni a túl bőségesnek, túlzottan „eviláginak” tűnő – lakomán, mindjobban bevonódnak az ünneplésbe, az evésbe, ivásba, beszélgetésbe, nevetésbe. Természetesen az Egyház számára ezek a képek eucharisztikus értelmet is nyernek, a szőlő, a szőlőskert képének legmagasztosabb értelmezésével: „Én vagyok a szőlőtő...”
Babette kétségkívül áldozatot hoz, hiszen minden pénzét a nővéreik és barátaik megvendégelésére fordítja. A lényeg azonban az eucharisztikus ünneplés dimenziója. A film 1987-es bemutatása óta számos szemináriumon, műhelyen, tanórán illusztrálták a Babette lakomájával az Eucharisztiát és annak spiritualitását.
Ami a filmben szintén megragadhatta a pápát, az, ahogyan a hétköznapi, gyarló szereplők a lakoma során újra egymásra találnak. Miközben beszélgetésbe elegyednek és megvallják, mit tettek rosszul, megnyílik az út a kiengesztelődés felé. A megbocsátást szimbolizálja, ahogy kimennek a térre, és körben kézen fogva táncolnak. Ünnepi szertartás ez, Isten népének Istent dicsőítő liturgiája.
Még egy gondolat vetődik fel, különösen ha arra a jelenetre gondolunk, amikor Mária és Márta vendégül látta Jézust. Márta is felszolgál, ám közben aggodalmaskodik, fél, bosszankodik Mária viselkedése miatt. Babette ezzel szemben nagylelkű adakozó: élvezettel főz, örömmel szolgál fel, boldoggá teszi a vendégek öröme. Mindent belead: idejét, tudását, művészi adottságát – és az összes pénzét –, hogy nagyszerű ünnepet készítsen. A nővérek megdöbbennek, hogy Babette minden pénzét erre költötte. Babette azonban azt feleli, hogy ő művész, s az effajta főzés és vendéglátás az élete. A záró zeneszám és a nővérek szavai – hogy Babette művészetének az angyalok is örülnek – a barátság, az Eucharisztia és a kiengesztelődés élményének szépségét emelik ki.
A Babette lakomája 1987-ben elnyerte a legjobb idegennyelvű film Oscar-díját, most pedig a pápa legkedveltebb filmjei között tarthatjuk számon.
A filmet itt megnézheted: Babette lakomája - YouTube
Magyar Kurír
(mk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése