Aki hisz a
Szeretetben, az
fenntartás nélkül, teljesen neki tudja adni magát.
Szent István első vértanú így
hitt és adta magát
Krisztusnak.
Egyházunk elsőnek őt állítja a Betlehemi
jászol mellé, hogy bemutassa gyermekeinek az Isten
szeretetére (agapé = odaadó, önfeláldozó
szeretet) adott leghitelesebb választ:
a vértanúságot. A
vértanú haláláig megtartja a hitet Krisztusban, aki azért jött,
hogy üdvözítse.
VI. Pál pápa mondta: „Ma az egyháznak nem
tanítókra van szükség, hanem
tanúságtevőkre”. Merünk-e tanúságot tenni Krisztusról?
István (Sztefanosz = koszorú)
diakónus vértanúságát feltűnő részletességgel Szent Lukács
örökítette meg az
Apostolok Cselekedeteiben (6,1-8,2). A 6. és 7. fejezetben
Lukács nem annyira a
vértanúságot hangsúlyozta, mint inkább azt az üdvtörténeti
fordulatot, amelynek
dátuma István halálának napja: a fiatal
Egyház Jeruzsálemből szétszóródik ,,Júdeába és
Szamariába'', majd a
pogányok közé is, s ezáltal egyre szélesebb körben terjed az
Evangélium.
István a hét diakónus egyike, akiket
az apostolok azért választottak, mert feszültség támadt a görög
nyelvű és
hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között. Az
apostolok ezért úgy
határoztak, hogy megbíznak hét hellén férfit az asztal
szolgálatával, s ők az
imádságnak és az ige szolgálatának élnek. E férfiak igazi
apostolok, akiket nem
lehet ugyan együtt említeni a Tizenkettővel, de teljes
bátorsággal hirdették az
Evangéliumot, és magukkal vitték egész Júdeába.
A hét diakónus közül Lukács kiemeli
Istvánt – aki Gamaliel egyik legjobb tanítványa és a rabbinikus
bizonyítás
mestere - ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit'' mint
igazi keresztényt.
István a tett, a rend, az akarat embere. Megrázó szónok.
Származása és
műveltsége miatt alakja jelentőssé és veszélyessé nőtt!
Isten
nagyobb mértékben tette őt kegyelme eszközévé, mint a másik
hatot, ezért művelt
csodákat és jeleket a nép körében. Emellett a bölcsesség
ajándékából is
bőségesebben részesült, ennek köszönhetően hirdette oly nagy
erővel Isten
igéjét, hogy a zsinagóga hívei, akik „ellene támadtak, és
vitatkozni kezdtek Istvánnal,
de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem
tudtak
helytállni.''
Lukács az Egyház története
szempontjából látja fontosnak István szerepét, mert az ő halála (Kr. u. 35) vezeti be az Egyház elszakadását a jeruzsálemi
Templomtól és a zsidóságtól. István személyében és
küldetésében világosan
láthatóvá válik a lelkek szétválása, hasonlóan ahhoz, ami Jézus
körül
lejátszódott. Nem véletlenül válik a tanítvány életének vége is
hasonlóvá
Mesteréhez.
Miként Jézust, Istvánt is a
főtanács
elé állították - mert rövid időre gazdátlan volt a helytartói
hatalom, ami
kapóra jött a tömegszenvedélynek - és ez a jogi hatóság
folytatta le a pert.
Ugyanazokkal a vádakkal léptek föl ellene, mint Jézus ellen:
hamis tanúkat
béreltek fel, hogy állítsák: „Ez az ember folyvást a szent hely
és a törvény
ellen beszél!” (ApCsel 6,11-13).
Istvánon
beteljesedik Krisztus ígérete: ,,Amikor majd a zsinagógákba
vagy a hatóságok és
a hatalmasságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkodjatok
rajta, hogyan
védekezzetek és mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az
órában majd megtanít
benneteket rá, hogy mit kell mondanotok'' (Lk 12,11--12).
Pünkösd után sok plébánián bérmálás lesz. Aki nem
vette fel a
Szentlélek szentségét az igyekezzék, mert csak a Lélek erejében
tudunk Krisztus
tanúi lenni. A Szentlélek működésére egyik tapasztalatomat szeretném megosztani: 1987-ben Maroskeresztúron templom építkezésbe kezdtünk, amihez nem járult hozzá az állam. Kétheti munka után állt a 27x9 m nagyságú templom 7 m magas fala, amire a betonkoszorút öntöttük, hogy a tetőszerkezetet feltehessük. Szombati nap volt, amikor - a szakállas kolléga feljelentésére - az állami hatóság öt intézményétől kiszálltak, bilincseltek, büntettek, stb. Közösségben a Szentlélek működését ekkor különös módon megtapasztaltam.
Brassai András nyugdíjas bácsira rászóltak, hogy hagyja abba a betonkavarást.
Ő így válaszolt: Engem ide állítottak nekem ez a feladatom és dolgozom.
Ekkor egy fiatal embertől, Ambrus Attilától azt kérdezték: - Mit keres itt? - Erre így felelt: szabad szombatos vagyok, eljöttem dolgozni. Hova menjek? Tekeregni, részegeskedni?
- A falunak nincs kultúrotthona és itt építik a babona házát - mondta az egyik hivatalnok, amire Dobai István tanácsos azt felelte: Kezdjék el építeni és oda is elmegyünk segíteni.
– Majd panaszosan jelentette ki egyik elvtárs: Itt annyi fa és fűrész árú van, s a Csittszentiván-i kollektív istállóit nincs amivel befedjék.
– A gondnok, Székely István megfelelt: Ha van pénzük, ahol mi vásároltuk, ott ők is megvehetik.
A kérdésekre és a számon kérésre híveim oly bölcsen válaszoltak, hogy maguk a küldöttek sem tudtak tovább kérdezősködni. Ekkor arra kértek, hogy állítsam le a munkát.
Hány hasonló esetről tudnánk beszámolni, amikor megtapasztaltuk a Lélek működését. (Hogy Szentlélekkel elteljünk, ezért van szükségünk a bérmálásra.)
Ezért kell Jézusban bízni, mert adatik abban az órában! Ezért tudja István is, hogy mit kell mondania. Áttekinti Izrael egész történetét, az üdvtörténetet, amelynek során Isten oly sokszor művelt csodákat a nép érdekében. Felsorolja Isten csodatetteit és a nép ellenkezését. Isten elküldi egyszülött Fiát, az Igazat, s a zsidók, mert keménynyakúak és körülmetéletlen a szívük, keresztre feszítették.
István
tanúságtevő védőbeszéde a villámok tüzes vonalaival
rajzolja ki az
üdvtörténetet Ábrahámtól Mózesig, majd Jézusig. A beszéd súlyos
vádként hullott
a vádlókra, amit azok meg is értettek, azért vicsorították rá a
fogukat. István
azonban kimondta az ítéletet: ,,Látom a megnyílt eget és az
Emberfiát, amint
ott ül az Isten jobbján!” Igen, a Bírót látta, aki fölment a
mennybe, és a
saját szava szerint megtagadja azokat, akik megtagadják őt.
Elvétetik tőlük az
örömhír, s akik most köveket ragadnak, hogy Istvánt
elhallgattassák, a végső
ítélet előtt állnak.
István a halálával megpecsételte
bátor tanúságtételét. Mesteréhez annyira hasonlóan hal meg, nem
hiába kiáltja:
„Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet!” (7,59) István vére nem
omlott hiába. Úgy
tűnik, hogy ez volt a Saul megtéréséért kiontott vér. (Diós és
Ijjas
nyomán)
István
vértanúsága is egészen az Evangélium terjedésének szolgálatába
állt. És ez
minden szent életében így van: a személyük egészen eltűnik a
szolgálatuk
mögött, amit Isten megbízásából a keresztény közösség, az
emberek, a világ és
az üdvtörténet javára végeznek. A szenteknek nem a hatalom kell,
hanem az Igazságon alapuló szeretetszolgálat.
Maga
Jézus is így fogta föl életét: „az Emberfia nem azért jött, hogy
őt szolgálják,
hanem hogy ő szolgáljon és odaadja az életét'' (Mk 10,45) Az
igazi tanítványok,
a szentek, ebben követik Krisztust, aki erre hívja őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése