Különös a dél-afrikaiak
búcsúvétele Nelson Mandelatól, Délafrikai Köztársaság első fekete elnökétől,
örömmel, tánccal és vuvuzelával, aki a szabadság és az egyenlőség jelképe lett.
1918-ban született. Nyugati típusú nevelésben részesült. Jogi tanulmányai
befejeztével megtapasztalta a radikális faji elkülönítés (apatheid)
embertelenségét. 1944-ben belépett a feketék jogaiért küzdő Afrikai Nemzeti
Kongresszusba (ANC), és az ifjúsági szervezet titkára lett. 1952-ben
megnyitotta az első fekete ügyvédi irodát Johannesburgban, hogy segítse a
munka- vagy földnélkülieket. Az ANC elnökhelyettese lett, többször
letartoztatták, mozgásszabadságától megfosztottak, pert indítottak ellene. A
tiltások ellenére 1955-ben részt vett a „népi kongresszuson”, ahol elfogadták a
szabadságjogi chartát, amely kimondta, hogy a hatalmat osztály- vagy
bőrszínkülönbség nélkül Dél-Afrika egész népének kell átadni. 1961-ben első
ízben szerepelhetett a nyilvánosság előtt, hevesen támadta a hatalmat a
gyilkosságok és a fekete rezervátumok (bantusztánok) megalakítása miatt. Ekkor
illegalitásba vonul és támogatja a földalatti szervezeteket. 1962-ben
letartóztatják, öt évi kényszermunkára, majd újabb vádak alapján életfogytiglani
szabadságvesztésre ítélték. A Fokváros melletti Robben-szigeti fogdában 18
évet, más helyen 9-et, összesen 27 évet töltött börtönben. „Reggelenként
kisétáltam az udvarra, és ott minden élőlény, a sirályok és a
barázdabillegetők, a fák és még a kósza fűszálak is mintha mosolyogtak és
ragyogtak volna a napfényben. Ezek voltak a pillanatok, amikor még a világnak
ebben a kicsi és elzárt szegletében is megláttam a szépséget, és tudtam, hogy a
népem egy napon szabad lesz”.
„46.664 volt az azonosítószámom 18 éven át,
amikor fogolyként éltem a Robben-szigeten. Csak mint számot ismertek, nevem nem
volt. Ma ugyanebben a helyzetben van több millió ember: csak számok!” – mondta
2003-ban a Fokvárosi stadionban. 1990-ben Frederik W. de Klerk elnök
utasítására szabadon bocsátották, és az apartheid-rendszer tárgyalásos
felszámolásárért 1993-ban de Klerkkel megosztva Nobel-békedíjat kapott.
1994-ben elnökké választották. Államfőként igazságosan igyekezett megoldani a
feketék feltörekvő igényeit és a fehérek félelmeinek leküzdését. „A jó vezető
pontosan olyan, mint egy kertész: felelősséget kell vállalnia azért, amit
elültetett. Néha ki kell kapálnia a vadhajtásokat, de a jövőért dolgozik,
azokért a gyümölcsökért, amelyek majd később fognak megérni.” Mandátuma után
egyszerűen, visszavonultan élt. Most népe örvendezve búcsúzik tőle, mert az
övék volt.
Örvendező lélekkel készülünk mi is Üdvözítőnk születésének nagy
napjára. Örömünk természetfeletti öröm, megláttuk Isten szeretetét (Iz 35,1-6a.
10). Örömünk abból fakad, hogy tudjuk: Isten a szenvedést is felhasználja
Egyháza javára (Jak 5,7-10). A szívünk mélyén lévő derűlátást, jókedvet,
kiegyensúlyozottságot keltsük életre mi is (Mt 11,2-11). Jézus üzenete egyszerű
és világos: vegyétek tudomásul, hogy új létrend kezdődött. Van amiért
örvendezni.
„Boldog, aki nem botránkozik rajtam!”
Mt 11,6
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése