Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya – (1.)
Marius
Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a
román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Nem igaz például,
hogy a középkorban a Magyar Királyságban elnyomták volna a románokat, a
török elleni küzdelem nagy része is a magyarokra hárult. Diaconescu
Mátyás királyt román felmenőkkel bíró, nagy magyar királynak tartja.
Miért él hamis történelemtudattal a román ember? – keresi a választ
OVIDIU NAHOI kérdéseire a Historia folyóirat interjújában.
– Sajnos, a tankönyvek egyre felületesebbek, mert mind kevesebb
jelentőséget tulajdonítanak a középiskolai történelemoktatásnak.
Másfelől még mindig a kommunista-nacionalista történetírás foglyai
vagyunk.
– Húsznál is több év eltelte után?
– Igen, még mindig ez az uralkodó szemlélet a középkorról és az
újkorról. A jelenkor vonatkozásában nem. Sajnos, a történelemkönyvek
amolyan idealizált, standard, tabu képet festenek a román uralkodókról. A
felnőtté váló gyerekek tudatában ezek az idealizált szereplők
rögzülnek.
– Az egyetemre beiratkozó diákoknál is efféle bevésődött elképzelésekkel találkozik?
– Igen, persze. Főleg az elsőéveseket tanítom, és gyakran találkozom
ilyen tévképzetekkel, amelyeket a gimnáziumban sajátítottak el.
– Mint például?
– Például az, hogy Erdély román állam volt a középkorban. Vagy az, hogy
Erdély vajdáját az Erdély területén élő román földesurak választották.
Ostobaság! Mivelhogy Erdély a Magyar Királyság része volt a középkorban.
Egyáltalán nem volt „román ország”. Erdély vajdája magas rangú
tisztviselő volt, a harmadik méltóság a magyarországi hierarchiában.
Közvetlenül Magyarország királya nevezte ki a király helytartója
gyanánt. Az Erdély területén élő román nemesek ugyanolyan jogokkal
rendelkeztek, mint bármely más nemes a Magyar Királyságban. És semmi
esetre sem voltak többségben.
– És természetesen nem ők döntötték el, hogy ki legyen Erdély vajdája...
– És természetesen nem ők döntötték el, hogy ki legyen Erdély vajdája.
Aztán ott vannak az olyan mítoszok, hogy a „románokat elnyomták
Erdélyben”.
– Ez nem igaz?
– Nem. A középkorban nem. A középkorban a román parasztnak ugyanaz volt a
státusa, mint a magyar parasztnak. Sajnos, mi a jelenkori vagy az
újkori ember szemével tekintünk a középkor történelmére. Vagyis a
XVIII., XIX. vagy a XX. századi valóságokat (amikor valóban jelentős
román–magyar ellenségeskedések történtek) rávetítjük a középkorra. Ez
óriási tévedés. Egy francia történész, ha nem tévedek, Jacques Le Goff
mondott valami ilyesmit: a középkort a középkori ember szemével kell
néznünk, az ókort az ókori ember szemével, az újkort pedig az újkori
ember szemével. Tehát bele kellene helyezkednünk a vizsgált időszak
szellemiségébe, hogy az adott korszak mentalitásának és standardjainak
megfelelően lássuk az eseményeket. Sajnos, nem ezt tesszük.
A középkor folyamán az Erdély területén élő románok azt mondták: éljen a
király, vagyis a mi királyunk – függetlenül attól, hogy Mátyás,
Zsigmond, vagy valaki más uralkodott Magyarországon. Egyáltalán nem
gondoltak Havasalföld vagy Moldva fejedelmeire. Ez természetesnek
számított, a király állt az ország élén. Ha jogi problémák adódtak,
különféle helyszíneken pereskedtek, a nemesi ítélőszéktől kezdve a
királyi ítélőszékig, társadalmi helyzetüknek megfelelően, pontosan
ugyanúgy, mint a Magyar Királyság bármely más tagja. Ez változatlan
maradt a XVIII. század végéig, amikor – az osztrák asszimilációs
intézkedésekre adott válaszként – kialakult a magyar nacionalizmus, és
teret hódított Magyarországon, Erdélyben. A hangsúly lassan
áthelyeződött a román–magyar konfliktusra, nyilvánvaló politikai
célzattal. A középkorban nem létezett ilyesmi. Egyáltalán nem. A román
történetírás egy másik hamis mítosza: „a románok egységének középkori
érzülete”. Ilyen sem létezett!
– Hát a történelemkönyvekből ismert „közös törökellenes harcvonal”?
– Semmi sem igaz belőle! A románok jól meghatározott körülmények
következményeként harcoltak a törökkel. Nem mi kezdeményeztük a
háborúkat a törökkel, hogy „megmentsük Európát”, hogy visszakergessük
őket a Balkán térségéből Kis-Ázsiába. Akkor harcoltunk a törökkel,
amikor rákényszerítettek a körülmények, és olyankor valóban sok háborús
hőstettet hajtottak végre a románok, amelyekről kevesen tudnak. De
sajnálatos módon középpontba helyeztünk egy hamis elméletet a „három
román ország közös törökellenes arcvonaláról”. Soha nem létezett
ilyesmi.
Mindenki a saját trónját védte, erősítette. Az uralkodók és a körülöttük
lévő nagyurak saját érdekeiket követték. Senki sem gondolt valamiféle
közös törökellenes arcvonalra. Legfeljebb akkor beszélhetünk egységes
politikáról, amikor Nagy István (Ştefan cel Mare) moldvai fejedelem
1475-ben Mátyás király hűbéresévé vált, mert nem csak ő vált Mátyás
király hűbéresévé, de Havasalföldön is egy vazallust akart fejedelemmé
emelni. Mivelhogy Baszaráb elárulta, Karóbahúzó Vladot (Vlad Ţepest)
emelte fejedelemmé, aki vagy hat hetet uralkodott még, mígnem megölték
az alattvalói. Akkor valóban egységes volt a politika. Miért? Szükség
volt egy hűséges fejedelemre Havasalföldön (amely egyféle ütközőállam a
Magyar Királyság és a Török Birodalom között). Ennyi. Egyébként mindenki
a saját útját követte.
(folytatjuk)
Háromszék
www.erdely.ma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése