2016. Pápa látogatás Magyarországon

A keresztény vállalkozók és az egyház együttműködése példát mutathat, hogy miképpen lehet a társadalomban a bizalmi hálót újjáépíteni – nyilatkozta az ÉrMeHálónak Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke. A főpásztor elárulta, hogy idén Miskolcon folytatódik a Kattárs, és arról is beszélt, hogyan készül Szombathely 2016-ra, Szent Márton születésének 1700. évfordulójára, mely várhatóan a pápalátogatás éve is lesz.

A 2013 őszén megtartott Katolikus Társadalmi Napok sikerének is tulajdonítható, hogy a rendezvény egyházi „gazdája”, az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága is a figyelem középpontjába került. Korábban talán még sok katolikus sem értesült róla, hogy létezik ilyen testület. Mit kell tudnunk a bizottságról; mikor és milyen céllal hozták létre?
– A bizottságot 2011-ben hozta létre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, annak érdekében, hogy a társadalom több fontos területét érintő lelkipásztori munkát irányítsa, összehangolja. Ezek: a társadalmi igazságosság, a környezetvédelem, a migráció, illetve a cigányság helyzete. Az egyes területeknek korábban is megvoltak a referensei a  püspöki konferenciában: a migráció felelőse Cserháti Ferenc püspök, a cigánypasztorációé Székely János püspök, az igazságosság, valamint a teremtésvédelem témaköre pedig hozzám tartozik. Mindegyik terület alapvetően összefügg az emberi fejlődés kérdésével, amit XVI. Benedek pápa a Caritas in veritate kezdetű enciklikájának a központjába állított, ezért érdemes összefogni az ezzel kapcsolatos munkát. Fontos állomás volt 2012 szeptemberében az a ciprusi találkozó, ahol több országbeli püspöki konferencia Caritas in Veritate bizottságainak vezetői tanácskoztak.

Tehát a bizottság létrehozása nem hazai különlegesség, más országokban is létezik hasonló?
– A legtöbb európai országban van hasonló, a társadalmi problémákkal foglalkozó bizottság, még ha nem is mindenhol ugyanezzel az elnevezéssel. Ciprusban hangzott el tehát, hogy bár az egyház társadalmi tanítása akadémiai szinten, illetve a gyakorlati életben eléggé ismert, mégsem mondhatjuk el, hogy a társadalmi élet, a politika fontos tényezőjévé vált volna. A feladat tehát az, hogy a társadalmi tanítást közelebb vigyük ez emberekhez, és szélesebb körben tudatosítsuk: az  egyháznak vannak válaszai a társadalmi kérdésekre! Ebből a megfontolásból született az a gondolat, hogy – több országhoz hasonlóan – mi is szervezzünk társadalmi napokat, ahol akár az utca embere is megismerkedhet az egyház társadalmi tanításának elveivel és gyakorlatával.

Az első kérdésemben sikeresként említettem az ősszel lezajlott Katolikus Társadalmi Napokat – most, néhány hónapos távlatból visszatekintve egyetért ezzel a minősítéssel?
– Sőt, hozzáteszem, nem várt módon sikeres volt a rendezvény. Az volt a cél, hogy minél több embert megszólítsunk, és számítottunk is arra, hogy sokan eljönnek. De a 18 ezres látogatói létszám jóval több, mint amit remélni mertünk; ezzel Budapest egyik legjelentősebb rendezvényeként beszélhetünk a Kattársról.

Akkor logikus a következő kérdés: lesz-e folytatás?
– A püspöki konferencia tagjaiban egyértelmű a szándék, hogy legyen folytatás. Eldőlt, hogy minden harmadik évben legyen ilyen országos jelentőségű, nagyobb szabású esemény, a köztes években pedig valamelyik hazai városunkban egy-egy napos rendezvényre kerüljön sor. Idén, 2014 szeptemberében Miskolcon lesz ilyen nap, 2015-ben pedig valószínűleg egy dunántúli helyszínen. Mindenhol igyekszünk olyan témakört a középpontba állítani, amely az egyház társadalmi tanítása szempontjából is fontos, és az adott térségben különös jelentősége van. Miskolcon például – ismerve Észak-Kelet-Magyarország szociális problémáit – kiemelten fontos, hogy a rászorulókkal való szolidaritást kifejezzük és reményt adjunk az embereknek.

Ez az interjú a keresztény vállalkozókat, cégvezetőket tömörítő ÉrMe Üzleti Hálózat honlapján jelenik meg először, ezért szeretném olyan témakör felé terelni a beszélgetést, amelynek a mi szempontunkból lehet különös jelentősége. Püspök úr szerint a keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek van valamilyen különleges küldetésük a mai világban?
– Ma, amikor a társadalom nagy része eltávolodott Istentől és az egyháztól, mindenkinek rendkívüli küldetése van, aki kitart a kereszténysége mellett. Ott, ahol a pénz és a gazdaság talán túl sok mindent irányít, és emiatt a piacgazdaságból sokan csak a „vadkapitalizmus” rémével találkoznak, nagyon fontos szerep jut a keresztény vállalkozóknak: ők tudják megmutatni, hogy más módon is lehet a gazdaságot művelni. Úgy, hogy a másik emberben partnert lát, hogy felelősséggel tartozik iránta. Természetes, hogy a keresztények is a vállalkozásuk eredményességére törekednek, jövedelemhez, megélhetéshez akarnak jutni. De a pénz és a tisztesség nem áll ellentétben egymással, és a keresztény vállalkozók példát tudnak mutatni abban, hogy hogyan kell ennek szellemében dolgozni. Emellett fontosnak tartom azt is, hogy a keresztény vállalkozónak a munkájában nemcsak önmagát kell képviselnie, hanem az egyházat is, amelynek a tagja. Ma, amikor az egyházellenesség igen erőteljesen megnyilvánul – akár néhány politikai szereplő részéről is – nagy szükség van ilyen tanúságtételre.

Vagyis amikor egyesek szinte már az egyház működésének létjogosultságát is megkérdőjelezik, egyértelművé kell tennünk, hogy vannak, akik készek kiállni az értékeikért, és ehhez megfelelő erővel, befolyással is rendelkeznek?
– Azt kell megmutatni, hogy az egyház, mint közösség, megkerülhetetlen társadalmi erő. Amelyik nem hatalmat akar, hanem az a célja, hogy előremozdítsa a társadalom valódi fejlődését és megkülönböztetés nélkül szolgálja minden ember javát.

Ha azt a kérdést tenném fel, hogy mit tehetnek a keresztény vállalkozók az egyházért, akkor erre az előbbiekben talán már választ is kaptam. De ugyanígy felvethető az is: mit tehet az egyház a keresztény vállalkozókért?
– Valóban beszélhetünk ilyen kétoldalú felelősségről, és ezt abban kapcsolhatjuk össze, hogy az egyházról mint világi közösségről is beszélünk. Ennek a közösségnek materiális igényei is vannak: szüksége van épületekre, marketingszolgáltatásokra és még sorolhatnám. Kézenfekvő, hogy ezeket a szükségleteket lehetőleg keresztény vállalkozók által előállított termékekkel és szolgáltatásokkal elégítsük ki. Ennek a kölcsönös bizalom lehet az alapja: az adott közösség – mondjuk egy plébánia – tudja, hogy a keresztény szakemberben meg lehet bízni, be fogja tartani a határidőt, jó minőségben fog dolgozni, és ugyanígy a vállalkozó is bízhat abban, hogy meg fogja kapni a munkája ellenértékét. Az így kialakuló „bizalom szigetei” túlterjedhetnek az egyház keretein, és segíthetnek szélesebb körben közösséggé formálni a társadalmat. A problémák jelentős része éppen abból adódik, hogy a rossz tapasztalatok, a bizalom meggyengülése miatt romlottak a társadalmi együttműködés esélyei. A keresztény vállalkozók és az egyház példát mutathatnak, hogy miképpen lehet a bizalmi hálót újjáépíteni.

Püspök úr arról beszélt, hogy az egyháznak mint világi közösségnek vannak materiális szükségletei – de vajon az is elképzelhető, hogy az egyház a gazdasági élet aktív szereplőjévé is váljon? A történelemben volt erre is példa, gondolhatunk például arra, hogy a középkorban a szerzetesrendeknek meghatározó szerepük volt a korszerű európai mezőgazdasági termelés meghonosításában.
– A gazdasági élet alakulása most nem azt mutatja, hogy az egyház ilyen meghatározó szereplővé válhatna. Nincsenek ehhez földbirtokai, ingatlanjai és általában tőkeereje. Ugyanakkor minden plébánia önálló gazdálkodó egység, és az elmúlt időszakban nőtt a részarányuk Magyarországon a közfeladatokat ellátó intézményeinknek – iskoláknak, kórházaknak, szociális intézményeknek – is, melyeknek szintén önállóan kell gazdálkodniuk, azaz részei a gazdasági életnek is. De ez semmiképpen nem jelent meghatározó gazdasági szerepet. Sokkal inkább azt a lelki szerepet érzem fontosnak, amelyről az előbb beszéltem: a bizalom szintjét emelhetjük a társadalomban és a gazdaságban.

Ferenc pápa 2016-ban Magyarországra jön, látogatását Szent Márton születésének 1700. évfordulójára időzítették. Püspök urat, mint a szombathelyi egyházmegye vezetőjét kérdezem erről, hiszen a szent a város római kori elődje, Savaria szülötte volt: a Szentatya látogatásakor Szombathelynek kiemelt szerepe lesz?
– Valóban, a püspöki konferencia, az államelnök úr és a miniszterelnök úr is támogatta a Szentatya meghívását, aki azt el is fogadta; reméljük, nem merül fel semmilyen akadály, és 2016-ban Magyarország valóban a keresztény világ és a világi közvélemény figyelmének a középpontjába kerülhet néhány napra. Szent Márton egyébként nemcsak a Szombathelyi Egyházmegye égi patrónusa, hanem a Tours-i püspökségé és világszerte más egyházmegyéké is, és mint megtudtam, Ferenc pápa Buenos Aires-i székesegyháza is Szent Márton tiszteletére van szentelve. Ő számtalan jelét adta annak, hogy nem áll tőle távol a szent lelkisége, a könyörületesség, a rászorulókon való segítés. A 2016-os pápalátogatás programja még nem alakult ki, de Szombathely mindenképpen készül a jubileumi esztendőre. 2014 és 2015 az előkészületek időszaka, egyes programok már el is indultak, mások előkészítés alatt vannak. Ezeknek kettős céljuk van: egyrészt a hívekkel és a papokkal szeretnénk jobban megismertetni Szent Márton lelkiségét, másrészt a nem hívők felé is szeretnénk ezt megmutatni.

Szent Márton lelkiségéből a keresztény vállalkozók, cégvezetők is tanulhatnak? Talán igen, ha arra gondolunk, hogy Márton katonaként kezdte a pályafutását – márpedig ez nem olyan foglalkozás, amivel kapcsolatban az életszentség jut elsőként az eszünkbe. Hasonló helyzetben vannak az üzletemberek is... Igaz, Márton később püspök lett, de hát azért nem lehet ez a perspektívája minden katonai vagy éppen üzleti tevékenységnek...
– Szent Márton példája azt üzeni, mindenkinek az adott életállapotában lehetősége van arra, hogy akár hősies fokon gyakorolja az életszentséget. Sokat idézett cselekedetét, amikor saját köpenyét megosztotta egy koldussal, éppen még katonaként tette. A mi szombathelyi készületünk jelmondata, a „felemelő szeretet” éppen ezzel van kapcsolatban: így kell közelítenünk másokhoz, hogy embernek tekintjük őket, és ahhoz kívánjuk segíteni őket, hogy emberhez méltó életet élhessenek. Ha egy cégvezető például így tekint az alkalmazottaira, nemcsak eszközt lát bennük a termeléshez, hanem gondoskodik róluk, és a családjuk megélhetésére is gondol, akkor – úgy gondolom – nincs messze Szent Márton lelkiségétől.
ÉrMeHáló/Magyar Kurír