XVI. Benedek lemondása

Egy lélek bátor döntése
Egy évvel ezelőtt, 2013. február 11-én az egyházat és az egész világot megrázta a hír: XVI. Benedek lemondott péteri szolgálatáról. A bejelentést, amely kezdetben nagy meglepetést és lelki megrendülést okozott, néhány nap elteltével a közvélemény lassan megértette és úgy fogta fel, mint egy előrelátó, bölcs gesztust, amelyre – mivel alapjában véve páratlan döntés volt - csak egy rendkívüli spirituális intelligenciával megáldott pápa szánhatta el magát.

„Fratres carissimi, non solum propter tres canonizationes ad hoc Consistorium vos convocavi…” Kedves testvérek, nem csak a három szentté avatási ügyben hívtam össze a konzisztóriumot…

A világ számára a latin már több száz éve holt nyelv, és az egyházban is csak ritkán beszélik. Ezért az egyetemes történelem egyik legnagyobb hatású bejelentése percekig megfejthetetlen maradt a hallgatóság számára, néma csönd fogadta. Nem sokkal déli fél 12 után, XVI. Benedek a Konzisztóriumi teremben, a bíborosoktól körülvéve, néhány újságíró jelenlétében némi feszültséget leplező, de alapjában véve nyugodt hangon közölte a jelenlévőkkel, hogy az egyház számára nagy és fontos döntés érlelődött meg benne.

Végtelenül hosszúnak tűnő másodpercek után tört ki a mindent elsöprő vihar és járta körbe
az egész világot a hír a digitális kommunikáció összes lehetséges formájában: XVI. Benedek „lemondott” – ez volt az első hétköznapi megfogalmazása a pápa latin nyelvű bejelentésének, amelyet két nappal később, február 13-án, a szerdai általános kihallgatáson a következő szavakkal közölt a világ minden részéről érkezett hívekkel:

„Kedves testvérek, amint tudjátok, elhatároztam, hogy megválok attól a szolgálattól, amelyet az Úr 2005. április 19-én rám bízott. Döntésemet teljes szabadságban hoztam, az egyház javára, miután hosszasan imádkoztam és lelkiismeretvizsgálatot tartottam Isten előtt, tudatában a döntés súlyosságának, de ugyanúgy tudatában annak is, hogy már nem vagyok képes folytatni péteri szolgálatomat azzal az erővel, amelyet ez követel” – mondta XVI. Benedek.

Az a szerda egyben Nagyböjt kezdetét is jelentette így a hívek tömegesen részt vettek délután a vatikáni Szent Péter bazilikában a hamvazkodás szertartásán.
Egyre inkább az a meggyőződés került előtérbe, hogy XVI. Benedek lemondása végső fokon az alázat rendkívüli gesztusa volt. A szertartás végén Tarcisio Bertone bíboros, akkori államtitkár a következő szavakkal fejezte ki a hívek érzelmeit, akik véget nem érő tapssal köszönték meg Benedek pápa péteri szolgálatát: „Köszönjük, hogy ragyogó példát adott nekünk, mint az Úr szőlőjének egyszerű és alázatos munkása, aki azonban minden pillanatban meg tudta valósítani azt, ami fontos: elvitte Istent az emberekhez és az embereket Istenhez”.

Február 14-én, a római plébánosokkal, papokkal való találkozása alkalmával Benedek pápa így határozta meg életének következő szakaszát: „Bár most visszavonulok, imáimmal mindig közel állok hozzátok és biztos vagyok benne, hogy ti is imádkoztok értem, akkor is, ha a világ számára rejtve maradok”.

Február 24-én, a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor Benedek pápa bejelentette: „Az Úr hív, hogy menjek fel a hegyre, hogy még inkább szenteljem magam az imának és az elmélkedésnek. De ez nem azt jelenti, hogy elhagyom az egyházat, sőt ha Isten ezt kéri tőlem, akkor ez azért van, hogy továbbra is szolgálhassam ugyanazzal az odaadással és szeretettel, mint amellyel idáig tettem, de életkoromnak és erőimnek megfelelően”.

XVI. Benedek, az általa vezetett utolsó általános kihallgatáson, amelyen 150 ezren vettek részt, és amelyet a nemzetközi tv csatornák világszerte közvetítettek, döntésének újabb aspektusára mutatott rá:

„Nem hagyom el a keresztet, hanem új módon maradok a keresztre feszített Úr mellett. Nem viselem tovább az egyház kormányzásának hivatalával járó hatalmat, de az ima szolgálatában, hogy így mondjam, Szent Péter közelében maradok. Mindig tudtam, hogy az egyház hajóján jelen van az Úr és mindig tudtam, hogy az egyház hajója nem az enyém, nem a miénk, hanem az övé, az Úré. Az Úr nem hagyja, hogy a hajó elsüllyedjen; Ő vezeti, természetesen az általa választott embereken keresztül. Ez egy bizonyosság volt és marad, amelyet soha semmi sem homályosíthat el”.
Az egyház történetének leghosszabb búcsúzkodása, a naptár legrövidebb hónapjában hatalmas nézősereg jelenlétében történt: 61 nemzet 3650 újságírója volt jelen Rómában, 24 nyelven tájékoztatva 968 sajtóorgánumot. Február 28-án már reggeltől kezdve élőben láthattuk a búcsúvétel képsorait: az Apostoli Palota Kelemen-termében a 144 bíboroshoz ezeket a szavakat intézte Ratzinger pápa:

„Továbbra is veletek leszek az imában, különösen az elkövetkező napokban, hogy maradéktalanul engedelmeskedjetek a Szentlélek működésének az új pápa megválasztásában. Az Úr mutassa meg azt, hogy mit akar tőletek. És közöttetek, a bíborosi kollégium tagjai között jelen van a jövő pápája is, akinek már ma feltétlen tiszteletet és engedelmességet fogadok”.

Délután öt órától kezdve az egész világ, lépésről lépésre követte Benedek pápa távozását: láttuk, amint a Szentatya elhagyta a pápai lakosztályt, Comastri bíborost, a pápa vatikáni helynökét, aki fedetlen fővel, meghajolva vett búcsút, mögötte Gänswein prelátust, arcán könnyekkel. XVI. Benedek, Róma emeritus püspöke a Vatikáni Kertekben felszállt a fehér helikopterre, és búcsúköröket leírva köszöntötte az Örök Város lakóit. Közben már ezrek várták Castel Gandolfo-ban, a nyári rezidencia előtti kis téren. A palota erkélyéről ezekkel a szavakkal vonult vissza végérvényesen péteri szolgálatától:

„Egyszerű zarándok vagyok, aki megkezdi földi zarándokútjának utolsó állomását. De szeretnék még szívemmel, szeretetemmel, imámmal, gondolataimmal, minden benső erőmmel a közjó, az egyház és az emberiség javáért dolgozni. Nagy támaszt jelent számomra rokonszenvetek. Köszönöm szépen, jó éjszakát kívánok!”

Pontosan este nyolc órakor bezárult a Castel Gandolfo-i pápai rezidencia hatalmas kapuja, a svájci gárdisták elhagyták őrhelyüket, nem volt pápa, akinek biztonságára vigyázniuk kellett volna.

13 nappal később Péter új utóda, Ferenc pápa – mintegy visszhangozva XVI. Benedek szavait – ugyanazzal a családias közvetlenséggel köszöntötte a fehér füst láttán a Szent Péter térre özönlött híveket: „Fivérek és nővérek, jó estét kívánok”.

(vm) VR