Elindultunk egy jobb világ felé?

A Székelyföldön nincsenek hurrikánok és tájfunok, mert azok a vízen keletkeznek és pusztítva söpörnek végig a szárazföldön. Hurrikánnak hívják az amerikai, míg tájfunnak a délkelet-ázsiai vízi forgószeleket. Ellenben a tornádó, a pusztító erejű forgószél csak a szárazföldön keletkezik. Egy-két perccel a keletkezése előtt értesülnek róla a meteorológusok, így nehezebb védekezni ellene, ellenben egy fél órát sem tart. A tornádó keskeny sávban érintkezve a földfelszínnel, sebessége arányában nagy pusztítást visz végbe. Tornádók sem járnak mifelénk, de tornádó típusú, magukba csavarodó önző és romboló elemek, sajnos igen. 
Egy-egy szombat vagy vasárnap esti ivászat hatására siralmas jeleket hagynak maguk után. Fájdalmas látvány városunk gondozott utcáin és terein a kettétört vagy lehasított fiatal fák, a parkban megrongált padok, eltört világítótestek, a megsemmisített turisztikai információs plexit táblák, törött üvegek és az eldobott szemét. Az ilyen elemeket nem elég vandalizmussal minősíteni, meg kell büntetni. De addig is nevelni kellene a lakosságot a város szeretetére, tisztaságának őrzésére, a közös értékek és javak megbecsülésére. A ’90-es évek elején néhány ismerősömmel Bécsben jártunk. Meleg volt. Leültünk az egyik parkban és iszogattuk dobozos sörünket. Egy ott sétáló idős matróna, mert nem németül beszéltünk, megszólított és arra kért bennünket, hogy ha megittuk sörünket, akkor a dobozokat dobjuk a közeli szemetes kosárba. Megköszöntük a kulturáltan szóló, városát szerető hölgy figyelmességét. A közösség szeretetére és szolgálatára a családban készülünk fel. Az igazságosság és felelősség arra kötelez bennünket, hogy átfogóan nézzük életterünket. Becsüljük meg azokat a tárgyi értékeket is, amiért mások hittel és jó akarattal fáradoztak. 

Az olvasmány egy értéklátó ember, Ábrahám meghívásáról szól, aki hite révén az egy igaz Isten tiszteletének és a megváltás ígéretének lett a hordozója (Ter 12, 1-4a). Akivel az üdvtörténet új fejezete kezdődött, amely Jézus Krisztus megváltásával érte el csúcspontját. Jézus, aki valóságos ember, mégis az Atya szeretett Fia (Mt 17, 1-9). Az ő dicsősége sokféleképpen nyilvánult meg: természetfölötti tanításban és csodákban, Isten mindenhatóságának és szentségének a kifejezésében. A Tábor-hegyi teofániában dicsőségét mutatja meg három tanítványának, hogy akkor is higgyenek benne, amikor látják meghalni.  Jézus, akié az Istenfiúi élet, a keresztáldozatában lemond földi életéről (biosz), amelyhez Ádám ragaszkodott, de istenfiúi élete (zoé) megmaradt az örök életre. Jézus végtelen szeretetére az Atya föltámasztással válaszolt, és Jézus megdicsőült embersége által halhatatlansággal ajándékozott meg minket (2 Tim 1, 8b-10). A keresztény, aki a kegyelmi időben (kairosz) él, Isten hívására készségesen indul mint Ábrahám a múló idő (kronosz) bűneiből egy jobb világ felé. 

Krisztus felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot. 2Tim 1,10.