Velük volt Judás is, az áruló -

Nagypénteken a János-passió után – hagyományosan - P. Ranieo Cantalamessa kapucinus mondott beszédet: Júdás árulásának tragikus történetét elemezte, aktualizálta.

Jézus Iskarióti Júdást kezdettől fogva a tizenkét apostol közé választotta. Tehát nem született árulónak, nem volt az, amikor Jézus kiválasztotta, hanem áruló lett. Itt az emberi szabadság megrendítő drámájával állunk szemben. Miért vált árulóvá? – kérdezte a szónok, majd igyekezett megvilágítani Júdás indítékait. Utalt regények és filmek különböző megközelítéseire. Júdás-alakjaira (pl. a Jézus Krisztus Szupersztár c. híres musical-re), amelyek pl. a forradalmár Júdást ábrázolták: a zelota Júdás a római elnyomás alól szeretné felszabadítani népét, Jézustól várja, hogy a felkelés élére álljon, de csalódik, mert Isten országa eljövetelét politikai történésnek tekinti. A történethez egyedül az evangéliumok a hiteles források. János evangélista megjegyzi: Júdás „kezelte az apostolok pénzét, eltulajdonította, amit rábíztak, mert tolvaj volt” (Jn 12, 6) A főpapoknak ezt ajánlotta: „mit adtok, ha kezetekre adom őt. Azok harminc ezüstöt fizettek neki.” (Mt 26, 15)
P. Cantalamessa kifejtette, hogy ez a banális történet megismétlődik a történelem folyamán. A Mammon, a Pénz bálványa két táborra osztja az embereket: Isten mellett, vagy Isten ellen. Jézus maga jelentette ki: „Senki sem szolgálhat két úrnak: nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a Mammonnak” (Mt 6,24). A Mammon az Isten-ellensége: olyan szellemvilágot teremt, amelyben az isteni erények ellenkezőjükre fordulnak: a hit, remény és szeretet nem Istenen, hanem a pénzen alapulnak. A Szentírás mondja: „Minden baj gyökere a pénz utáni sóvárgás” (1Tim 6,10). Miként minden bálvány, a pénz is hamis és hazug: biztonságot ígér, de azt elveszi, szabadságot ígér, de azt lerombolja. A kapucinus Assisi Szent Ferencre hivatkozott, aki szigorúan mutatta be annak a gazdagnak az esetét, aki csak azért élt, hogy pénztőkéjét növelje. Közeledett halála. Papot hivatott, aki ezt kérdezte a haldoklótól. „Akarod minden bűnöd bocsánatát? Az illető igent mondott. A pap folytatta: „Kész vagy-e jóvátenni a másoknak csalásoddal okozott kárt?” - „Nem tudom megtenni”. – „Miért nem?- kérdezte a pap. – „Mivel már mindenemet rokonaimra és barátaimra hagytam.” - Így bűnbánat nélkül halt meg, és rokonai és barátai ezt mondták maguk között: „Átkozott lélek! Többet gyűjthetett volna, és hagyhatott volna nekünk, de nem tette!” –
Napjainkban is hányszor emlékezhetünk Jézus példabeszéde vagyont halmozó gazdagjára, akihez Isten így szól: „Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad?”
Folytatva Júdás árulásának magyarázatát, P. Cantalmessa kifejtette: Jézust nemcsak harminc ezüstpénzért lehet elárulni. Elárulja Krisztust az is, aki megcsalja saját feleségét vagy férjét. Elárulja Jézust a pap, aki hűtlen hivatásához, elárulja Jézust, aki nem hallgat lelkiismeretére. „Elárulhatom én – fordította személyesre hangját Cantalamessa atya – én, ebben a pillanatban, megremegek, amikor Júdásról prédikálok, és a hallgatóság tetszését keresem, ahelyett, hogy részt vennék az Üdvözítő mérhetetlen szenvedésében. Júdásnak volt egy mentsége, ami nekünk nincs meg: Ő nem tudta, ki volt Jézus, csak igaz embernek tartotta, nem tudta, hogy Isten Fia volt, mi azonban tudjuk, hogy Isten Fia.”
Máté evangéliuma leírja Júdás szörnyű végét: „Amikor az áruló látta, hogy Jézust elítélték, megbánta tettét, és elvitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. ’Vétkeztem - mondta -, elárultam az igaz vért’. – ’Mi közünk hozzá’- válaszolták. A te dolgod.’ Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment, és felakasztotta magát.” – És itt Cantalamessa atya nagyon vigasztaló szavakat mondott: „Ne ítéljünk gyorsan. Jézus sohasem hagyta el Júdást, és senki sem tudhatja, hová zuhant, amikor nyakán a kötéllel a fán lógott: vajon Sátán, avagy Isten kezébe. Senki sem tudhatja, mi történt lelkében az utolsó pillanatokban”. A szentté avatáskor az Egyház biztosít bennünket, hogy ez a szentté avatott férfi vagy nő az örök boldogságban van, de senki sem mondhatja egy konkrét személyről, hogy biztosan elkárhozott.
P. Cantalamessa hosszú prédikációját a feltámadás misztériumára utalva zárta: húsvét vigíliájának öröménekét idézte: „Ó szerencsés bűn, amely ilyen Megváltót érdemelt!” Jézus magára vette bűneinket, és ha megbántuk azokat, „szerencsés bűnök”, mert utána már Isten megbocsátó irgalmára és gyengédségére emlékeztetnek, amelyeknek alkalmául szolgáltak.

VR