A muzulmánok ragaszkodnak a keresztény jelenléthez a Szentföldön
A
kereszténység és az iszlám kapcsolata szorosan összefonódik a
Szentföldön, ahol a keresztények száma rohamosan csökken. A
pápalátogatás bátorítás számukra, hogy maradjanak. Maradásuk ugyanis
kulturális ellenállás. Maguknak a muzulmánoknak van szükségük rájuk,
mivel a palesztin identitás része a pluralista társadalom, amelyben
muzulmánok és keresztények együtt élnek. Erről lemondani súlyos
veszteség volna a muzulmánok számára – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak
Adnane Mokrani muzulmán teológus, aki a Pápai Gergely Egyetem Arab és
Iszlám Tanulmányi Intézetének keretein belül iszlám-keresztény
párbeszédet tanít. A muzulmán teológus reméli, hogy a pápa látogatása
alkalom lesz arra is, hogy a szenvedőkre gondoljunk. A szolidaritás és a
béke jele lesz.
P. Samir Khalil Samir jezsuita, a bejrúti Szent
József Egyetem arab keresztény kutató- és dokumentációs központjának
igazgatója, valamint a római és párizsi Pápai Keleti Intézet arab
keresztény teológia és iszlám tanára is nyilatkozott a Vatikáni
Rádiónak. „Reméljük, hogy a Szentlélek működése megnyitja az emberek
szívét. A politikában a maximum elérése törekszünk, de ha humanisztikus
szemszögből nézzük hihetjük, hogy az is hozzánk tartozik, ami a másé.
Egységet találhatunk, méghozzá nem a különbözőségek ellenére, hanem
azoknak köszönhetően, hiszen gazdagítanak minket. P. Samir Khalil a
következő reményt fűzi Ferenc pápa szentföldi útjához: „Az, amit mi
Keleten kérünk egy apróság, de szimbolikus jelentőségű. A liturgikus
naptár egyesítését szeretnénk, hogy együtt ünnepelhessünk katolikusok és
ortodoxok. Szomorú, hogy kétszer ünnepeljük Krisztus szenvedését és
feltámadását”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése