Az élő közösség

Egyházközségünkben a harmadik osztályosok második csoportjában tanuló hetvenöt gyerek járul szentáldozáshoz. A keresztségük óta az egyház tagjai, akik most tíz évesek, eljutottak értelmük használatára és felkészültek arra, hogy szentségi módon vehessék magukhoz Jézus Krisztust.

Mostantól kezdve számukra ez a találkozás minden szentmisében biztosítva van, hogy Isten gyermekeihez méltón tudjanak élni. A szentáldozáskor kifejezésre jut, hogy bennünket Jézus hív meg a vele való közösségre, ugyanakkor feladatot is bíz ránk. Erről az első pápa, Szent Péter így ír: „Szeretteim! Menjetek az Úrhoz, az élő sziklához, és  mint élő kövek épüljetek fölé lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által... Ti azonban választott nép, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket az ő csodálatos világosságára” (1Pt 2,4-9). Az Egyház kezdettől fogva Krisztus szavait komolyan vette és aszerint rendezkedett be. Manapság az emberi kapcsolatokban a szó gyengesége a lélek két gyengeségén alapszik: nem vagyunk kíváncsiak a másik ember gondolatára, lelki világára; és nem vagyunk hajlandók önmagunkat közölni a másik emberrel. Az Istennel való érintkezésben Krisztus teremtő szavai csak hitünk által mutatják meg erejüket bennünk, fejtik ki azt a hatást, amit Jézus akart. A jeruzsálemi egyházban – amely arámi és görög nyelvű közösség volt –, felütötte fejét a gyanakvás, éppen a mindennapi alamizsnaosztás körül (ApCsel 6,1-7). A közöttük felmerült problémát az apostolok Péterrel egyetemben imádsággal és szeretettel az egyenlőség jegyében oldották meg. A közösséget felszólították, hogy a szeretetszolgálatra jelöljenek ki hét jó hírben álló, Lélekkel telt bölcs férfit. Majd ezek felett az apostolok imádkoztak és rájuk tették kezüket, azaz lelki hatalmat adtak, szerpappá szentelték. Szolgálatuk által Isten igéje tovább terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben. A mi feladatunk is az apostolokéhoz hasonló, figyelnünk kell közösségünk mindennapi gondjaira, a misszióra és a hitvédelemre. Az egyház Jézus közössége, melyet a mindenkiben élő Jézus fog össze. Valamennyien tagjai vagyunk ennek a titokzatos Testnek, melynek feje a mi Urunk. Ő mindent megmondott és megadott nekünk, ami az üdvösséghez szükséges. Búcsúbeszédének első részében bejelenti távozását tanítványainak, ugyanakkor megvigasztalja őket, hogy az Atyához megy, és helyet készít számukra (Jn 14, 1-14). Jézus értük jön és elvezeti az örök életre. Ahhoz, hogy ezt a helyet elfoglalhassák, a helyes úton kell járniuk. Jézussal kell azonosulniuk, azzá kell lenniük, ami ő. A hit és a szentáldozás által történik meg az igazi egyesülés, nekünk adja Szentlelkét és így olyan tettekre képesít, amilyenre magunktól képtelenek lennénk. 

Jézus élő közössége közelebb van Istenhez, mint egykor Mózes. Jézus, aki az Atyával egy, a szentáldozás által az Atyához is kapcsol, hogy mi is apostolkodjunk. Ő örök életet ad és feltámaszt az utolsó napon.  

„Aki hisz benne, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én” Jn 14,12

A Nagy Imre Iskolában tanuló elsőáldozók (60 gyerek) fotóját 2014. május 4-én készítette Kiss Jancsi.
Darvas-Kozma József