Augusztusi örökség

 István király az Úr 1038. évében, Nagyboldogasszony ünnepe vigíliáján az ország vezetőinek és püspökeinek társaságában végrendelkezett: országát és koronáját, népét és lelkét a Szűzanyának ajánlotta fel. Kire bízhatta volna jobbra, mint akire a mennyei Atya az ő egyszülött Fiát, Jézusát bízta? Az örökkévalóságba való átmenete – tranzitusa – augusztus 15-én megtörtént. A magyar nép már ekkor tudta, hogy István személyében az Árpád-ház kimagasló uralkodója, államalapítója hunyt el, az erős és igazságos király, aki a szigort szelídséggel tudta párosítani. Tudott harcolni, ha a szükség úgy kívánta, mindazonáltal békeszerető volt. Támadó hadjáratot nem kezdeményezett. Harcias nemzetét a gyümölcsöző béke világába vezette, és a szállásterületén mozgó, nomád életvitelről a helyhez kötöttségre szoktatta.
 Nagy tiszteletnek örvendett István király az ország határain kívül is, egyrészt történelmi szerepe miatt, másrészt mivel a sorsüldözötteknek menedéket nyújtott. A Szentföldre, Konstantinápolyba, Ravennába vagy Rómába zarándokló embereknek vendéglátást, hoszpiciumokat és kedvező átvonulást biztosított.
 A Szent Istvánt követő méltatlan vezetők miatt, népünk énekben fogant vágyakozással szólítgatta Szent királyát: „Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga, ki voltál valaha országunk istápja? Hol vagy, István király? Téged magyar kíván, gyászos öltözetben, teelőtted sírván.”
 Olyan ritka keresztény uralkodó volt, akiben a természetes és természetfeletti tulajdonságok mind együtt voltak. A közösségben és a közösségért úgy dolgozott, hogy nem kapta fel a szél, és indulatai nem forgatták szélkakas módjára. Tudta, hogy Krisztusban, Krisztussal és Krisztusért hol, kivel, mit kell beszélnie és tennie. Intelmei Imre herceghez és fennmaradt 56 törvénye a jó vezető vallomásait tartalmazza, amit érdemes ma is tanulmányozni, mert kiállta az idő próbáját, és egy évezredre megalapozta a magyar államiságot.

A nagy francia író és diplomata Paul Claudel írta: „Az imént kezembe került Szent István király könyve, az ő Intelmei fiához. A nagyszerű gondolatok olvasása közben éreztem, minő nagy nemzet a magyar nép, amelynek már kilencszáz évvel ezelőtt, a mai európai emberiség hajnalán ilyen hallatlan eszű királya volt. Én Szent Istvánt a messzi középkor legnagyobb diplomatájának tartom... S én, a francia diplomata, a hívő katolikus, erőm fogytáig hirdetem, hogy a Duna-medencében csak a Szent István-i úton lehet keresni a gyógyulást.”
 Gyönyörű vallomás egy szent királyról. Feladatunk pedig, hogy az ő gazdag élete nyomán ismerjük fel gyógyulásunk útját, hivatásunkat, és akarjunk környezetünk jó vezetői lenni. Először a családban, a munkaközösségben majd a társadalomban. Alapozzuk életünket újra Jézus Krisztusra, mint Szent István király. „Vessük le magunkról a régi embert, és kősziklára építsünk országot és életet, hogy minden vihart rendületlenül álljunk.”
 Halála negyvenötödik évében (1083. aug. 20.) egy másik emberi nagyság, László király szorgalmazására, az életszentség övezte István király eszményi magasságba került. Tartsunk kilencedet (aug. 6-15.) és kérjük mi, megújulni, egységben maradni akarók: „Magyarok fénye, ország reménye, légy áldott Szent István király! Szent hitben tarts meg, Jézusnál áldj meg, Légy áldott Szent István király!”