A Székelyhon.ro Ne „vasárnapi keresztények” legyenek!
címmel készített interjút Csedő István plébánossal, aki tizennyolc év
után elköszönt tekerőpataki híveitől, mivel nyugdíjba vonul, de ha
utódja kéri, bármikor visszatér misézni, Istent szolgálni. Döntésének
indokául elmondta: „Szervi betegségekről nem tudok, de egyre nehezebb a
mozgás. Hetvenéves vagyok, hivatalosan 48 éve szolgálok. Úgy érzem, most
kell visszavonulnom, nem akkor, amikor már gondozásra szorulok, s úgy
kell felvezessenek az oltárhoz. De a fő szempont mindezek mellett az
egyházközség érdeke volt. Ebben a korban már nincs annyi türelme az
embernek, a pap keze közül kicsúsznak a gyerekek, a fiatalok. Az utódom
fiatal, új lendületet hoz a közösségbe. Felfrissülés lesz.” Csedő István
papi jelmondata: „Ne szeressünk szóval, hanem tettel és igazsággal.”
Ennek szellemében végezte szolgálatát: „Elmondhatom, elég nehéz helyeken
szolgáltam, szórványban is sokat voltam, ennek ellenére soha életemben
nem bántam meg, hogy pap lettem, ha most lennék fiatal, ugyanezt a
hivatást választanám. Nem hiszem, hogy lenne olyan pap, akinek az
életében nincsenek lelki problémák, vívódások. Én is kispapként gyakran
feltettem magamnak a kérdést, vajon megállom-e majd a helyemet, jó pap
leszek-e, boldog leszek-e. A töprengés során arra jutottam, nem úgy kell
feltenni a kérdést, hogy boldog leszek-e, mert nem ez a lényeg.
Istenért dolgozom, a hívekért teszem, amit teszek, és ez nagyon szép
dolog. Nagyon szép volt ez az áldozatvállaló szerep három hétig, utána
nem. De a szentelés adott számomra akkora kegyelmet, hogy azóta
komolyabb lelki megingásom nem volt. Tudtam a kötelességem, és amennyire
képességeim engedték, próbáltam annak eleget tenni. Fő szempontom
mindig az volt, hogy a papság szolgálat. Az sem fordult meg a fejemben,
hogy kilépjek, megnősüljek, kispap koromtól tudtam, hogy a papságot
senkiért és semmiért el nem hagyhatom. Nem tud boldog lenni a papságot
felhagyó ember. Bármilyen nehézség adódjon családjában, oda vezeti
vissza az okot, hogy elhagyta a papságot. A másik nagyon fontos
szempont, hogy teológiai végzettséggel és élő hittel templom nélkül nem
tudnék meglenni. Annyiszor lenne lelkiismeret-furdalásom, ahányszor
templomba mennék. Pontosan éreztem, hogy boldog ember soha többet nem
tudnék lenni.” István atya elméletben egyet tudna érteni a cölibátus
eltörlésével, „mert szentírási vagy dogmatikai alapjai nincsenek. El
lehetne képzelni, mert csak a X. században terjedt el az egyházban.
Viszont annak is tudatában vagyok, hogy a cölibátus eltörlése
beláthatatlan következményekkel járna. Lehet, hogy Európa megérett erre,
de az Egyház az egész világra kiterjed, Afrikára és Dél-Amerikára is
gondolni kell. Akár egyházszakadást is eredményezhetne, a hívek
eltávolodását válthatná ki.” A nyugdíjba vonuló plébános úgy
tapasztalta: „Vannak itt, Tekerőpatakon nagyon jó hívek, de vannak
olyanok is, akik nem szakítanak ugyan az egyházzal, hisznek, de nem
járnak templomba, nem gyakorolják a vallásukat. Amit a legnagyobb
problémának tartok, hogy Erdélyben és Székelyföldön is hagyományos
vallásosság van, nem meggyőződésből való megélése a hitnek, hanem
szokás. Szokásból mennek templomba sokan, keresztelnek, mert mások is
megkereszteltetik gyermekeiket, az esküvőt pedig megkötik, mert szép.
Ezért van az, hogy ha a székely elmegy külföldre, gyökértelenné válik.
Nem veszi fel a kapcsolatot az ottani egyházközséggel.” Ám István atya
úgy érzi, lehet tenni az ellen, hogy ne csak „hagyományőrzés” legyen a
közösség: „Azt kell tenni, amit Ferenc pápa mondott: az emberek közé
kell menni, sokat kell a hívekkel együtt lenni. Nagyon fontos szerepe
van a szeretetgyakorlásnak, és értem ezt az anyagiakra is. Ezért vannak
előnyben a szekták, mert nagyobb pénzösszegek állnak rendelkezésükre,
kisebbek a közösségek, mindenkit személyesen ismernek. Azért szerettem
egész életemben kisebb közösségekben szolgálni, mert nagyon zavart, ha
mindenkit nem ismertem személyesen, ha nem láttam át a rám bízott hívek
helyzetét.” A híveitől búcsúzó lelkipásztor a következőket üzeni
tekerőpataki híveinek: „A szeretet a legfontosabb. Szeressék a Jóistent,
tegyenek meg minden tőlük telhetőt. Világszinten vannak olyan
törekvések, melyek egyházellenesek. Úgy néz ki, fel akarják számolni a
hagyományos családmodellt, az erkölcsi rendet, hogy kialakuljon egy
nyáj, melyet reklámokkal lehet irányítani, bevásárló tömeggé válik.
Ezért kérem, őrizzék meg a hitüket, segítsék az egyházukat, járjanak
templomba. Életük ne »vasárnapi kereszténység« legyen, hanem a
mindennapokban is legyen keresztény, lehessen látni minden tettükből,
hogy valóban hisznek. Csak így válhat az ember apostollá.”
MK
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése