Kostelek boldog katonalelkésze

Boldog P. Rupert Mayer (1876 – 1945)

München gyönyörűen újjáépített belvárosában elegáns üzletek közt van a Bürgersaal templom, amelynek kriptájában van P. Rupert Mayer sírja. A nap minden órájában a padokban térdelnek imádkozó hívek. Az embereket vonzza ide a lelkipásztor kiváló egyénisége, a nyomorban élők szeretetapostolának emléke, az embertelen hatalom ellen küzdő bátor harcos példaképe.

II. János Pál pápa müncheni látogatása alkalmával 1980. november 19-én, a Thresienwiesén tartott szentmisén mondta: „egy férfiről szeretnék megemlékezni, a jezsuita P. Rupert Mayerről, aki súlyos sebesülése ellenére, amelyet az első világháborúban a front élvonalában kapott, rendíthetetlenül lépett fel az Egyház jogai és szabadsága érdekében. Ezért a koncentrációs tábor és a számkivetés szenvedését kellett elviselnie... Ugyanakkor Istennel történő egyesüléséből sokak számára a vigasztalás forrása, új reménység közvetítője és a szegények atyja lett. A segítség keresőket nyitott szívvel fogadta.

Ezt vallotta: „Melegség áradjon belőlünk. Az emberek érezzék jól magukat körünkben!” Stuttgartban született 1876. január 23-án, hat gyermekes kereskedő családban.

A teológiai tanulmányait Freiburgban, Münchenben és Tübingenben végezte.

1899-ben Karl Wilhelm Keppler, rottenburgi püspök pappá szentelte. Egy évig Spaichingenben káplán, majd az üldözött jezsuita rendbe lépett. A noviciátust az ausztriai Feldkirch melletti Tisisbe és a hollandiai Valkenburgban végezte.

Néhány éven keresztül Észak-, majd Dél-Németország falvaiban egyhetes népmissziókat tartott.

1912-ban München-Giesingbe küldték, ahol a bevándorlóknak és a munkás-egyesületeknek szánta minden idejét. A veszélyeztetett családokat támogatta, és jótanácsaival segítette. 1914-ben katonák lelkésze lett Elzászban. Néhány hónap után a mozgó katonakórházhoz csatlakozott, és a súlyos sebesültekkel törődött.

Megsegítésünkre jöttek

P. Rupert Mayer kápolna 2003-ban

1916 augusztus 27-én a románok hadüzenet nélkül betörtek Magyarország keleti részébe, Erdélybe. A magyarok megsegítésére jött német katonák lelkészeként P. Mayer 1916 őszén Erdélybe kerül. Az Ojtoz-szorosban november 16-án jobb szemére megsebesül, de rövid időn belül a brassói kórházban helyre jön. Mayer kitartott az első sorokban, a szanitécekkel együtt mentette a sebesülteket az élvonalból biztonságba. Történt, hogy egy sebesült kint feküdt szabadon, mindkét lába ellőve. Rémült arccal segítségért könyörgött: „Vigyetek magatokkal!” Mire P. Mayer odarohant, elkötötte vérző végtagjait, egész testével föléje hajolt és védte: „Bajtárs, ne félj. Ha találat jön, először engem ér el, nem téged.”

A karácsonyt a Csíki havasokban töltötte.

Csíkszeredán át a Gyímes-i határra mentek. December 30-án délelőtt 10 órakor a Katumba­-hegy elfoglalásáért indított heves támadás idején P. Mayer nem maradt fedezékben. Az előretörő tisztekkel akart a Sósteleki fahídon átmenni, amikor egy gránátlövedék térden alul szétzúzta bal lábfejét. Az elsősegély után, az erős katonai támadás közepette, a nyílt völgyön vöröscsíkos fehér gyapjútakaróval betakarva hordágyon vitték a sosteleki kötözőhelyre. Itt dr.Carossa és dr. Rouge orvosok este amputálták a lábfejet. Négy liter konyhasóoldatot adtak be lassanként a vérbe, mire kezdte visszanyerni eszméletét.

Sosteleki emlékjel

A századnapló jelentésében az áll: „Sajnos a sikertelen Piricske akciónak 37 halottja, 101 sebesültje és négy eltűntje van. A sebesültek között akad egy ember, akinek elvesztése igen mélyen érinti mind a századot, mind az egész hadosztályt. Ez az ember a mi bátor és igen tisztelt tábori lelkészünk, P. Mayer.”

1917. jan. 6-án kórházvonattal Csíkszentmihályra és innen „a közeli városba, kórházba” a Csíkszeredai Róm. Kat. Főgimnázium földszintjén kialakított német hadikórházba szállították, ahol újabb csonkolásra került sor. Innen Kolozsvárra vitték, ahol térden felül is amputálni kellett a lábát. Március 30.-ra került a müncheni „Karl Theodor” kórházba. A Lech-melletti Landsbergben lévő rokkantiskolába került, falábat kapott. Október 27-én mutatta be tíz hónap szünet után szentmiséjét. Ettől kezdve megint prédikált. Munkásegyesületeknek és a Mária­kongregációknak tartott buzdító beszédeket. Vallotta: „A sebesülés fájdalma nélkül – amit tapasztalnom kellett – a háború számomra nem lett volna az, amit vártam tőle, vagyis egy eszköz, amely által közelebb kerülhetek az Istenhez.” P. Mayer néha beszélt az „Erdélyben megboldogult lábáról”, amit egy szanitéc Sostelek kötözőhelyén temetett el.

Az apostol. 1921-ben a müncheni férfiak Mária-kongregációjának vezetője lett, temploma a Bürgersaal. P. Mayer megadta szükséges irányítást az égető kérdésekre: Lehet-e hívő katolikus nemzeti szocialista? A felekezeti iskolák kérdése. Az alkoholisták gondozása stb. Hétvégén 7 órát is gyóntatott. Szívesen látogatta meg a súlyos betegeket. Az élőszó embere volt. Volt olyan hónap, hogy hetvenszer prédikált. Esti köröket tartott. Ő vezette be az un. pályaudvari szentmiséket, még ma is vannak ilyenek. A jezsuita rendben a szegényekről való gondoskodással bízták meg. A szükséges anyagi segítség ismert és ismeretlen jótevőktől jött. Gyűjtő utakra ment és ő maga kereste fel a szégyenlős szegény családokat. A müncheni Caritasnál 70.000 szegény neve szerepelt. Ha becsapták azt mondta: „Akit még nem csaptak be, az még nem is tett jót soha.”

A második világháború alatt száműzetésben volt, de buzdította rendi testvéreit, hogy küldjenek a kommunistáknak is csomagokat a koncentrációs táborba. „Ez a legjobb előkészítése a missziónak, amelyet köztük még teljesíteni fogunk. Ha érzik szeretetünket, szavunknak is fognak hinni.”

A németek lelkiismerete. A Gestapo 1937. június 5-én letartoztatta. Hat hónapra elítélték. Münchenben és Stadelheimben volt elzárva. Szabadulása után prédikált, amiért 1938. január 5-én letartoztatták, Stadelheim-i börtönbe és Landsbergbe vitték, ahol rabruhát is kapott. Májusban minden megokolás nélkül szabadon engedték. Elvein nem változtatott. 1939. november 3-án ismét a Gestapo letartoztatta. Sachsenhausenbe vitték, a Berlin melletti koncentrációs táborba. Egyedül volt egy cellában. Testi munkára nem kényszeríttették, úgyhogy egész idejét imára és tanulmányaira fordította.

1940. augusztus 7-én váratlanul az Ettal-i bencés kolostorba vitték, ezzel megkezdődött száműzetése, ami mindaddig tartott, míg az amerikaiak 1945. április 3-án elfoglalták Münchent. Egy látogatóban járó evangélikus lelkész mondta róla: „P. Mayer úgy él, mint a ketrecbe zárt oroszlán. A kívülről jövő szomorú hírek nagyon megrendítették.”

1945. május 11-én Münchenbe utazott. Ezentúl minden vasárnap 11 órakor a St. Michael templom keresztelőkápolnájában misézett és prédikált. A templom többi része le volt bombázva.

Millenniumi-templom, ahol Páter R. M. kápolnája van

Mindenszentek ünnepén, november 1-jén reggel 8 órakor megkezdett szentmiséjén prédikált, amikor megakadt: „Der Herr...der Herr...der Herr..(az Úr).” Tovább nem jutott. Kórházba szállították, és ott de. 11 órakor az örökkévalóságba költözött. Este a ház elöljárója, P. Dold méltatta életét: „Mindenkivel jót tett...Ezzel mindent megmondtunk. Állva búcsúzott az élettől, mint egy férfi.”

Mi csíkszeredaiak, Dr. J. B. Neuhäusler püspökkel mondjuk: „Kedves jó P. Rupert Mayer, vidd el a mi kéréseinket és kívánságainkat Isten színe elé. Mi érezzük és tudjuk, hogy köztünk vagy; vedd fel a te nagy, jó szívedbe óhajainkat, és vidd el Isten trónja elé.”

Felhasznált irodalom:

- A. Koerbling – P. Riesterer S.J.: Boldog Rupert Mayer, Korda kiadó 1995.

- Szentiványi Dezső: P. Rupert Mater, München apostola, in Sugárzó emberek, Prugg Verlag, Eisenstadt 1981. 146-157.

- Dr. Jakubinyi György: A szentek nyomában Erdélyben, Gyulafehérvár 2000.

- Antal Imre: Hans Carossa német katonaorvos naplójegyzetei Gyimesről 1916-ban, Csíkszereda 2005.

Összeállította: dr. Darvas-Kozma József  

Ajánlás: Fokozatosan visszacsatolják Csíkhoz Kosteleket