A kereszténydemokrácia az a politikai irányzat, amely a közjót a demokrácia révén, a minden emberhez szóló evangéliumi üzenetből merített elvek szerint akarja szolgálni.
A 19. század második felében a
szekularizáció térnyerésére,
a liberális társadalomszervezési elvekre,
a szabad
versenyes kapitalizmus következményeire,
a terjedő szegénységből fakadó negatív
társadalmi jelenségekre adott válaszként vált szükségessé a keresztény
politika.
A 20. század elejére világossá vált a német Centrum párton belül a Vatikánhoz
szorosabban kapcsolódó, konzervatívabb és jobboldalibb irányzat, ami aztán a
főszerepet inkább a két világháború között játszotta. A kereszténydemokraták jelentették az igazi ellenállást a totalitárius rendszerekkel szemben. – A Vatikánhoz kapcsolódása természetes, mert XIII. Leó pápa Rerum Novarum enciklikával 1891-ben felvázolta a
katolikus mozgalmak jövendő egységesítésének alapvonalait. Bírálta mind a
forradalmi mozgalmat, mind a kapitalista gazdasági rendszert, de elfogadta a
polgári berendezkedést és ösztönözte az államnak a gazdaságon belüli
szerepvállalását. Tíz évvel később kiadott Graves de communi enciklikájában (1901. január
18.) a Szentatya elfogadhatónak nyilvánította a „kereszténydemokrácia” kifejezést, amely
nem jelent mást, mint a keresztények társadalmi tevékenységét.
A
kereszténydemokrácia legfontosabb három elve: a
perszonalizmus, a szubszidiaritás és a szolidaritás.
A perszonalizmus
vagyis személy-központúság, a személyt középpontba
állító filozófiai és teológiai irányzat. Az ember Isten képmása, feladata a
világ átalakítása, az istengyermekség pedig a személyes
szabadságra való felszabadulás.
(A liberális individualizmustól eltérően, azt hangsúlyozza, hogy a
személyes fejlődést leginkább a társadalmi kontextusban lehet kivívni.
A szocializmussal ellentétben, ahol az individuum azért van, hogy a
társadalmat szolgálja, a kereszténydemokrácia felfogása szerint a társadalom
való arra, hogy az egyén fejlődését lehetővé tegye. E szerint az állam szerepe
korlátozott, kiegészítő jellegű kell, hogy legyen, de elég erős ahhoz, hogy a
közjót társadalmi politika révén elérje.)
A szubszidiaritás. A szó jelentése: kisegítés, felsegítés. A
kereszténydemokrácia második alapelve, amely szabályozza az egyes emberek, a kisebb-nagyobb közösségek, a
társadalom és az államhatalom kölcsönös viszonyát. A személyi szabadsággal és a
közösségi élettel kapcsolatos feszültségek feloldására is szolgál (ApCsel
6,1-7).
A szubszidiaritás azt kívánja, hogy mindazt, amit az egyes ember
vagy egy kisebb közösség céljának megfelelően meg tud valósítani, azt a nagyobb
közösség vagy az államhatalom ne sajátítsa ki önmagának. A magasabb szervezeti szintek feladata a
kisegítés, az önszerveződés támogatása, és döntés a helyi szinten
bizonyíthatóan nem kezelhető kérdésekben.
A szolidaritás – testvériség: minden
közösségben akkor hatékony, ha különböző tagjai személynek ismerik el egymást és
felelősek egymásért.
Akiknek nagyobb a befolyásuk, mert nagyobb vagyonnal és több szolgáltatással
rendelkeznek, érezzék magukat felelősnek a leggyengébbekért, és legyenek készek
részt adni tulajdonukból.
A
legszegényebbek – ugyanezen szolidaritásnak megfelelően – nem különülhetnek
el és nem lehetnek társadalom-ellenesek, ellenkezőleg, miközben küzdenek
törvényes jogaikért, tegyenek meg mindent, ami rájuk tartozik, a közösség javára.
A
társadalom középrétegeinek nem volna szabad csupán a saját egyéni hasznukat
nézniük, hanem figyelembe kell venniük mások érdekeit is.
Az EU születése
A kereszténydemokrata pártszervezés Nyugat-Európában
az 1922-ben szervezetileg beindított Actio Catholica jegyében épült ki. – Nem véletlen tehát,
hogy a kereszténydemokrata pártok Olaszországban, Németországban, Hollandiában,
Ausztriában és Belgiumban a háború utáni évtizedben jóval 40% feletti szavazati
arányt tudhattak magukénak. Ezért a második világháború után Európa talpra állása,
egységesülése és megerősödése nagy részben a kereszténydemokrata pártoknak és
kiemelkedő történelmi személyiségeiknek köszönhető. Az európai egység
megálmodói, alapító atyái, Konrad Adenauer, Robert Schumann, Alcide de Gasperi
mind kereszténydemokraták voltak. A
keresztény Európáért dolgozó Robert Schuman mondotta, hogy „az állam saját magának okozna kárt azzal, hogyha nem ismerné el a
vallás szerepét az állampolgári erények gyakorlásában, a társadalmat
széthullással fenyegető erők elleni fellépésben, amely erők mindenütt jelen
vannak. Mindenképp el kell ismerni az egyház hatalmas morális erejét és
tanításának értékeit.”
Az
Európai Unió megteremtése az első lépésektől kezdve magán viseli a
kereszténydemokrata eszmeiséget, nem véletlen, hogy elvei a kereszténydemokrata
alapelvekkel azonosak.
A
kereszténydemokraták hisznek a parlamentáris rendszerben, és a természetes
közösségek (család s különböző egyesülések) meghatározó szerepében. Gondolkodásmódjuk
előnyben részesíti a decentralizációt a régi hagyományokkal egyetemben,
miközben egyidejűleg pártolja a nemzetek feletti autoritás egyes formáit és a
nemzetközi együttműködést.
A
kereszténydemokrácia az EU valódi sikertörténete a 20. század második felében,
amely 1980-as évekig Európa politikai kultúrájának meghatározó irányzata volt.
Az EU válság okai
A ’80-as évektől visszaesés figyelhető meg a kereszténydemokrácia elvein nyugvó pártokban. Egyrészt a pártok (CDU, CSU) elfásultak,
belefáradtak a hosszas kormányzásba. Másrészt nagy mértékű szekularizáció figyelhető meg Nyugat- és
Északnyugat-Európában, a választók
számára már kevésbé fontos a vallás.
A hidegháború is véget ért, ebből kifolyólag nincs szükség a baloldallal
szembeni olyan markáns alternatívára sem, amelyet a kereszténydemokrácia
képviselt. Ehhez kötődik, hogy a szocialista pártok a politikai centrum
irányába mozdultak el, így ott egyre kevesebb hely maradt a
kereszténydemokraták számára.
Egy új jelenség az individualizmus erősödése. A
vallásos pártok eszmerendszere fokozatosan eltávolodott az egyháztól, mondván,
hogy az már nem fejezi ki világképüket.
A kereszténydemokráciára jellemző szociális progresszivitást lassan kiszorította az amerikanizmus, a liberális piacgazdaság.
A vallási kérdések fontosságát háttérbe szorította az individualista felfogás. Ahol meggyengül a hit, ott meggyengül az erkölcs is. Az erkölcsi rendben pedig a szabadosság ("másságok") erőszakos érvényesítését vitték diadalra.
Az egyház, főleg a katolikus egyháznak, mint nemzetek feletti és nemzeteket összefogó Egyház befolyásának kiiktatása az internacionalista, kozmopolita orientáltsággal.
Az EU válság okai: a nyereség orientáltság, a gazdaság uralma, az individualista felfogás (a keresztény értékrend mellőzése), az erkölcsi elmezavar (moral insanity) és a nemzeti értékek elvetése.
Az EU válságát ezek a tényezők okozzák.
Megújulás csak akkor várható, ha visszatér Európa a gyökereihez.
"Az egyesült Európa vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz!" - nem más jelentette ki ezt, mint Robert Schuman, az Európai Unió alapító atyáinak egyike.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése