A megvetettből kibontakozó fenség

A világ egyik legnagyobb márvány előfordulása a toszkánai Carraraban található, valóságban hegyekben áll, 1000-1600 méter tengerszint feletti magasságban a kiváló minőségű márvány. Sajátossága, hogy minél magasabban van a bánya, annál fehérebb a márvány és ezzel együtt többnyire az értéke is nő. Carrara bányáit az első század óta kezdték művelni, majd a római birodalom bukása után a termelés hosszú ideig szünetelt. A 12. század közepén Rőtszakállú Frigyes német-római császár idején újra beindulhatott a kőfejtés. A dóm építő firenzeiek 1464-ben Agostino di Duccio szobrászt kérték fel, hogy egy óriási márványtömbből "Gigász"-t faragjon. Ő a tömböt kinagyolta ugyan, de azután abbahagyta. Az építők végül a Rómából éppen visszatért Michelangelohoz fordultak, hogy kezdjen már valamit a négy évtizede ott heverő, elrontott, félbehagyott, átlyukasztott márványtömbbel. Amikor Michelangelo meglátta, csak ennyit mondott, jó szobrot lehetne belőle faragni. Ezért felajánlották neki a tömböt. Ő pedig 1501 szeptemberétől, tizennyolc hónap alatt elkészítette az 5,17 méter magas Dávid szobrot oly pontossággal, hogy még ma is látható a fejen és az alapon a márvány régi kérge. Íme, egy kő, a művész vésője által mennyire gazdagította világunkat. 

Egy nyomorékon gyakorolt jótett vádjával állították Szent Pétert a főpapok és vének ítélőszéke elé. Az apostol kijelentette: tudjátok meg, hogy a meggyógyult annak a názáreti Jézus Krisztusnak nevében áll itt egészségesen, akit ti keresztre feszítettetek és akit az Isten feltámasztott a halálból. „Ő az a kő, melyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban.” (ApCsel 4,8-12) 

Ahogy a művészen fordul meg, hogy mi lesz a márványkőből, úgy Jézus halálán és feltámadásán fordult meg az emberiség üdvözülése. Jézus az Ezekiel (34,11-31) által megjövendölt jó pásztornak mondja magát: életét adja juhaiért. Halála árán szerezte meg számunkra az örök életet. Ennyire az övéi vagyunk, jobban már nem is lehetnénk. Juhai nem maradnak árván, mert életét vissza is veszi. A más akolból valókat, a pogányokat is egyházába fogja vezetni: „egy nyáj és egy pásztor lesz.” (Jn 10,11-18) Jézus példája szerint azt kell keresnünk, mit tudunk tenni a jelenben Isten dicsőségére.

Isten szeretetének nagysága abban mutatkozik meg, hogy valóságosan gyermekeivé fogad bennünket a keresztségben, közli velünk az isteni életet, amennyire ez közölhető. Az istengyermeki élet most még rejtve van, nem látjuk, hogy milyen méltóságra emelt bennünket az Atya, majd ha megjelenik Krisztus, akkor válunk mi is külsőleg is, észrevehetően is hasonlóvá hozzá (1Jn 3,1-2). Akkor őt is olyannak látjuk, amilyen és magunkat is. 

A jó Pásztor életáldozatának a megjelenítése a szentmise. Szeretetének nagy ajándéka, hogy viszonyszeretetre tesz képessé. Ez a papi és szerzetesi hivatás forrása is. Máskülönben csak a szeretet útján lehet üdvözülni. 

„A jó Pásztor életét adja a juhokért.” Jn 10,11

           

                                    Darvas-Kozma József