Oldalak

2015. 04. 01.

Tíz gondolat tíz napra, bárkinek bármikor

Tíz gondolat tíz napra, amit bármikor el lehet kezdeni. Kezd az első gondolattal és egész nap azt forgasd elmédben. A második nap a következővel, így a tizedik napon sokkal szebbnek látod a világot. Ezeket a gondolatokat a kármelita rend megújítójának írásaiból, mondásaiból válogattunk. Ezekből nyújtunk át egy virágcsokornyit a szent születésének 500. évfordulóján.

Március 19: „Isten csak azokat dédelgeti, akik nem szabnak határt az Ő mindenhatóságának.”

Március 20: „Igazán nevetnem kellene rajta, ha nem fájna a szívemnek, hogy mi mindenért kérik az imáinkat! Hiszen olykor még azt is akarnák, hogy eszközöljünk ki számukra Ő Szent Felségétől pénzt és nagyobb jövedelmet, mikor én inkább azt a kegyelmet szeretném számukra kérni, hogy vessék meg mindezt! […] Mit nekünk mindez! Íme, a világ lángban áll! Újra halálra akarják ítélni Krisztust!”

Március 21: „Egy-két óra hosszat tart ez az élet, s utána a jutalom végtelen. De ha semmi jutalomra sem volna kilátásunk s ingyen kellene megtennünk azt, amit az Úr nekünk tanácsolt, akkor is megvolna az a nagy elégtételünk, hogy legalább valamiben utánozhattuk Ő Szent Felségét. Ez a címer legyen tehát mindig a mi zászlónkon! Érvényesüljön nálunk a szegénység mindenben […], főleg azonban gondolkodásunkban. […] amint Szent Klára mondta: hatalmas védőfal a szegénység.”

Március 22: „Uram, Te vagy az irgalom Istene, s azért légy irgalmas velem, tolakodó, bűnös féreggel szemben. Ne tekintsd azt, hogy miképpen élek, hanem azt nézd, hogy mily forró vággyal és mily keserű könnyekkel fohászkodom hozzád és könyörülj meg azon a sok lelken, akik vesztükbe rohannak, könyörülj meg egyházadon. Ne engedd, hogy továbbra is ártsanak a kereszténységnek: gyújts végre világot ebben a sötétségben.”

Március 23: „A lelki szegénység akkora kincs, hogy magában foglalja e világnak összes javait: felséges nagy uraság az! Azt akarom ezzel mondani, hogy aki minden vagyont megvet, minden vagyon fölött uralkodik.”

Március 24: „Nem akarok arról beszélni, hogy mi mindent érhettek el imával; csupán arra kérlek, hogy ne akarjátok imátokkal az egész világot föllendíteni, hanem fordítsátok azt azok javára, akikkel együtt éltek. Így azután nagyon helyesen cselekesztek, mert e személyekkel szemben vagytok leginkább lekötelezve. Vagy azt hiszitek talán, hogy az olyan csekélység volna, ha az alázatosság, az önmegtagadás, a szolgálatkészség, a nagy testvéri szeretet és az Úrhoz való ragaszkodás, amelyet a többiek látnak, úgy hatna rájuk, mint a gyújtó tűz, és lángra lobbantaná valamennyit, ha a többi erényetek is folyton újra és újra erényekre sarkallná őket?”

Március 25: „Azért nem is igen láttam igazán szemlélődő embert, aki ne lett volna bátor és minden szenvedésre kész. Ha ugyanis gyönge az illető, úgy az Úrnak legelső dolga, hogy bátorságot önt belé, és megszünteti benne a szenvedéstől való idegenkedést. A munkás életet élők, ha azt látják, hogy a szemlélődők szellemi örömökben részesülnek, természetesen mindjárt azt hiszik, hogy csupán ilyenekből áll az életük; pedig hát biztosítalak benneteket, olyan napjaik vannak nekik, hogy ti azokból talán egyet sem tudnátok elviselni. Azért az Úr, aki tudja, hogy ki mire képes, mindegyiknek azt a hivatalt adja, amely legjobban megfelel az ő lelki üdvének, Isten dicsőségének és embertársai javának.”

Március 26: „Ha valaki közületek, leányaim, arra kíváncsi, vajon előrehaladt-e a tökéletességben, csak azt vizsgálja, hogy a legrosszabbnak tartja-e magát valamennyi között. Ennek a meggyőződésnek meg kell látszania minden tettében, hogy a többiek épülhessenek és tanulhassanak tőle. Szóval ne azt nézze, hogy megszaporodtak-e a szellemi örömei az imádságban; hogy vannak-e elragadtatásai, látomásai és más efféle kegyelmei, amelyeket az Úr osztogatni szokott, mert azt csak a másvilágon fogjuk megtudni, hogy mi volt ezeknek az értéke.”

Március 27: „Azt is tudom, hogy a testi sanyargatásoknak csak másodrangú jelentőségük van, mert a fő dolog mégis az, hogy a haladás mélységes alázatossággal történjék. S jegyezzétek meg, hogy éppen ez hiányzik azokban, akik nem tudnak előbbre jutni. Hitessük el magunkkal, hogy mialatt mi alig teszünk egy-két lépést előre, addig a mi testvéreink futva mennek a tökéletesség útján. S nemcsak óhajtsuk, hanem tegyük is meg a magunkét, hogy bennünket tartsanak valamennyi között a legrosszabbnak. Így azután kitűnő lesz a lelkiállapotunk, míg ellenkező esetben egész életünk folyamán egy ponton maradunk, s mindig tele leszünk bajjal és nyomorúsággal. Mert ha nem tudunk önmagunkkal szakítani, sok lesz a szenvedésünk és terhünk, s mindig görnyedezni fogunk nyomorúságaink súlya alatt; míg ellenben azok, akik bejutottak a belsőbb lelki lakásokba, rég megmenekültek mindettől.”

Március 28: „Végül pedig, nővéreim – s ez legyen az utolsó megjegyzésem –, ne építsünk tornyokat alapok nélkül. Az Úr nem annyira a tettek nagyságát nézi, mint azt a szeretetet, amellyel azokat végrehajtjuk. Ha tehát megtesszük azt, amit tehetünk, az Úr meg fog bennünket segíteni, hogy napról napra többre legyünk képesek. Ezért ne veszítsük el bátorságunkat mindjárt kezdetben, hanem ameddig ez a rövid élet tart – pedig talán rövidebb lesz, mint egyik-másik gondolná – ajánljuk fel a mi Urunknak belsőleg és külsőleg azt az áldozatot, amelynek felajánlása hatalmunkban van. Ő Szent Felsége majd egyesíti ezt azzal az áldozattal, amelyet miérettünk ajánlott fel mennyei Atyjának a kereszten és így bármi csekélység legyen is az, amit tettünk, olyan értéket kölcsönöz neki, amekkorát szeretetünk megérdemel.”

Forrás
Avilai Szent Teréz: A belső várkastély, Szent István Társulat, 1979
Megjelent a Magyar Kurírban

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése