A Szentírásból megtudhatjuk, hogy hogyan kell Isten szándéka szerint
élni (vö. Róm
13,13-14).
A Szentírást csak úgy tudjuk értékelni, ha magunk is olvassuk.
A
Biblia megértésében segítségünkre van az Egyház, ha azt közösségben olvassuk.
Olvashatjuk Biblia-órákon vagy pap által irányított kisebb közösségben.
A
bibliaolvasás sok módszere közül most „a
hét lépcsős” módszert ajánlom.
Még a kiválasztott
szentírási rész elolvasása előtt hívjuk segítségül a Szentlelket.
1. Egy
valaki olvassa fel a kiválasztott szöveget. 2. A felolvasás után 3-5 perces csendben figyelünk arra, hogy a felolvasott szövegben melyik az a gondolat vagy mondat, ami megérintett.
3. Ezután megosztjuk a gondolatot vagy mondatot, röviden, minden magyarázkodás nélkül.
4. Amikor befejeződött a megosztás, akkor újra elolvassuk hangosan a választott szövegrészt. Másképpen fogjuk hallani.
5. Ekkor 5 perces csendben vizsgáljuk meg, hogy milyen viszony van az előbb megragadott üzenet és az én életem között.
6. Ezután, amit elmondhatunk a közösségben arról személyesen beszámolunk, így mindenki gazdagodik és gyarapodik Isten igéjének ismeretében.
7. Végül újra felolvassuk a választott szakaszt. Most már egészen személyesen fog hangzani. Befejezésül vállaljunk valamilyen apostoli munkát, és zárjuk imádsággal a találkozót.
Például:
Amin áll
vagy bukik… Amikor Ő eljön
(Mt 25,31-46)
31Amikor eljön
dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján.
32Elébe
gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor
különválasztja a juhokat a kosoktól.
33A juhokat jobbjára állítja, a kosokat
pedig baljára.
34Aztán így szól a király a jobbján
állókhoz: Jöjjetek, Atyám
áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!
35Éhes
voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és
befogadtatok.
36Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg
voltam, és meglátogat-tatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.
37Erre
megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna,
vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna?
38Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk
volna?
39Mikor
láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna?
40A
király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül
eggyel is tettetek, velem tettétek.
41Ezután a balján
állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely
az ördögnek és angyalainak készült.
42Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem.
Szomjas voltam, s nem adtatok innom.
43Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem
volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el
meglátogatni.
44Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor
láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy
börtönben, s nem voltunk szolgálatodra?
45Erre majd ezt feleli: Bizony mondom
nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek.
46Ezek
örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”
- Az utolsó ítélet – ijesztgetés?
„Egy
népmisszión, gyerekként hallottam először az utolsó ítélet történetét.
Borzasztó képek cikáztak át gyermeki fantáziámon. Az igehirdető szemléletesen
beszélt a bűnösök elítéléséről, és a pokol végtelen kínjairól.” (Juan
Peter Miranda)
Számos nemzedék igehirdetői,
teológusai, költői és művészei rajzolták meg az utolsó ítélet félelmetes
vonásait. Az utolsó ítélet képei templomokat, katedrálisokat díszítenek. Dante
Isteni színjátéka leírja a pokol
különböző szintjeit; a pokolkapun meg ez a felirat áll: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”
Szövegünk egy súlyos mondattal
fejeződik be: „És elmennek majd ezek
(itt a Jézus balján állókra gondol) az
örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.” Valóban a félelemkeltés,
a reményvesztettség lenne a szentírási szöveg üzenete?
Segíthet a szöveg megértésében,
ha megfontoljuk, hogy irodalmi műfajának megfelelően, szövegünk a mostani
életünket tartja szem előtt, nem annyira a jövőről szól, hanem sokkal inkább a jelenről. Fontos, hogy most hogyan
cselekszünk. A mi világunk számunkra próbaidős tér.
- Az örök élet – A gyógyító Isten célja
Az égben, amely bírósági
tárgyalóteremmé változott, ott trónol Jézus, az ítélő király, aki ugyanakkor az
én testvérem, a te testvéred, és mindannyiunk testvére. Máté gyakran használja
az ítélőszék metaforáját, hogy kiemelje a döntésünk komolyságát. (Mt 8,12;
13,42.49b; 22,13; 24,51) Az „örök tűzről” is szó esik, ez Máté egyik
sajátossága (Mt 18,8). Mégis, a 46. versben a sorrendet épp fordítva állítja
fel (ellentétben Dán 12,2-vel), a szöveg végkicsengésében az örök élet ígérete
áll. Ezért nemcsak érthető, hanem logikus is, amikor Charles Péguy így ír híres
művében Mystere de la charité de Jeanne d’ Arc: „Mindnyájan együtt kell megmentenünk egymást! Együtt kell megérkeznünk
a szeretett Istenhez! Együtt lépünk elébe! Nem jöhet egyik a másik nélkül.
Mindannyian együtt kell haza érkeznünk, Atyánk házába. Egy kicsit a többiekre
is kell gondolnunk, egyik a másikért dolgoznunk. Vajon mit gondolna Ő rólunk,
ha egymás nélkül jönnénk haza!”
- A szeretetteljes cselekedet – és nem a keresztlevél számít!
Mennyire felszabadító lehet sokak
számára az a felismerés, hogy az Emberfia, mint bíró, a döntő pillanatban nem a
helyes tanítást, a hitigazságok ismeretét, az egyházi és felekezeti
hovatartozást nézi, csupán csak a szeretetből és együttérzésből fakadó
tetteinket. Krisztus ünnepélyesen szolidaritást vállal minden szükséget
szenvedővel, egyenként, mindegyikükkel. Ha
elkerüljük a szükséget szenvedőket, elmulasztjuk a találkozást Krisztussal.
Ugyanakkor bosszúságot és
csalódottságot is okoz azok számára, akik kereszténységük fejében jutalmat vagy
előnyt reméltek: én, aki keresztény vagyok, – gondoltam – előnyeim vannak a
többiekkel szemben keresztény voltomnál fogva. Most fel kell ismernem, hogy nem
a keresztlevelem szerint, hanem szeretet-teljes cselekedeteim szerint ítélnek
meg. Sőt ez utóbbiak jelentik a hitelesítését
kereszt-levelemnek.
Az is bosszúságot okozhat, ha
rájövünk, hogy ez a rész egyáltalán nem a jutalmazásról szól. Ellenkezőleg, a
jutalom gondolata el van utasítva: A Jézus jobbján állók csodálkozásából
(37-39) kiderül, hogy egyáltalán eszükbe sem jutott a mennyei jutalom, hanem
puszta együttérzésből, felebaráti szeretetből segítettek a szükséget
szenvedőkön. Az eltaszítottak csodálkozása, és ellenvetései mutatják meg (44),
hogy mi emberek mennyire hajlunk arra, hogy inkább egy szükséget szenvedő
„királyt”, vagy magas beosztású személyt segítsünk, mint egy szegény koldust
(egy „senkit” karoljunk fel).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése