A testi vaksága nem akadályozta abban, hogy

1944 őszén a szovjet katonák bevonultak Gyergyóremetére. Az egyik orosz tiszt katona fiával együtt a faluban felkeresett egy házat. Senkit sem találtak otthon, mert elmenekültek. Ő azonban végigment az egész lakáson, végigsírta az egész lakást. Amikor tovább indultak egy helybélinek azt mondta: „minden a szüleimről beszélt, a gyermekkoromban megszokott bútorok, lakásdíszek, minden sarok, az udvar, minden a szüleimet juttatta eszembe”. Így tudták meg, hogy az első világháborúban orosz fogságba esett fiú látogatott haza...

Gál Ferenc teológus írta: „Az ószövetségi nép hite abból táplálkozott, hogy időnként visszatekintettek Isten nagy tetteire, s azokból kiolvasták mindenhatóságát, leereszkedését, hűségét és irgalmát. Látták, hogy Isten beváltja ígéreteit, megtartja a szövetséget… Mi csak Isten tetteiből ismerhetjük meg, hogy milyen akar lenni számunkra.”

Ma is találkozunk olyan emberekkel, akik ezzel a primitív megindoklással térnek ki a vallásos élet kötelezettségei elől: „én csak azt hiszem el, amit látok.” Isten léte az emberi értelem fényénél a teremtett világból felismerhető – hirdette Szent Pál. Ezért a hitetlennek nincs mentsége. Szent Ágoston senkit sem akart megbántani, amikor kimondta közmondásossá lett megállapítását: „Istent, csak az tagadja, aki örülne, ha nem volna.” Hadd válaszoljunk az így gondolkodóknak az életből vett példával. A híres Pascalnak (+1662) mondta valaki: „Elhagynám a rossz életet, ha hinni tudnék.” – „Azonnal hinne, ha elhagyná a rossz életet” –,  felelte Pascal. Ha hitünkön csodálkozó emberrel találkoznánk, jusson eszünkbe egy epizód Picassoról. Egyszer a diáknegyedi Catalan korcsma pincére odaszólt a festőművésznek: – Mester, nem értem a képeit... – „És a kínait érti? Úgy-e, nem? Pedig egymilliárd ember beszéli!” – válaszolta Picasso.

Ha valaki nem érti Istent, a hitet, akkor nem Istenben és a hitben van a baj. Az embernek kell kinyitnia a szemét és majd lát. A próféták tanúságot tettek az igaz világosságról (Jer 31,7-9). Isten megengedte, hogy számkivetésbe vigyék népét bűneik miatt. A fogságban végbement lelki megtisztulás nyomán gondoskodó atyaként vezeti haza őket, hogy új életet kezdjenek. Kigyógyítja a lelki vakságból és bénaságból, hogy a jó úton járjanak. A prófécia messiási távlata is beteljesedett. Az igazi világosság, amely minden embert megvilágít, a világba jött (Mk 10,46-52). A jerikói vakot testi vaksága nem akadályozta abban, hogy a názáreti Jézusban – tanítása és tettei alapján – felismerje a Messiást. A vak látóvá lett és vele tartott az úton. Élő hittel kövessük a hűséges és irgalmas Jézust, az örök főpapot és közvetítőt (Zsid 5,1-6). Ő a sötétség órájában is felragyogtatta végérvényesen az örök világosságot.

„Menj, a hited meggyógyított!” Mk 10,52