A
földi létnek talán az ad értelmet, hogy a Mindenható végesre szabta,
ezért nem engedhetjük meg magunknak a henyélést, jól és okosan kell
gazdálkodjunk az időnkkel, ha valami maradandót is szeretnénk az
utódainkra hagyni. Ezt az alapigazságot néhai Kádár Gyula tanár úr is
felismerte, így ennek tudatában szervezte meg mindennapjait, és tette a
dolgát a megszállottak következetességével, pedagógusként,
történészként, közíróként, lapszerkesztőként és szerzőként egyaránt.
Igen, megszállott volt, mert magyar nemzetének és székely népének olyan
sors jutott, hogy őket szolgálni másképpen nem lehetett, és jelenleg sem
lehet.
Kegyes volt hozzám az Isten, mert barátjának fogadott, és így alkalmam
nyílt nemzetünk múltjának és jelenének, helyzetének és állapotának,
valamint gondjainak és sebeinek vele közösen történő számbavételére. Ezt
viszont sohasem a meddő kesergés, hanem a megfelelő tanulságok
levonása, valamint a megoldások, gyógyír- és kiútkeresés szándékával
tettük. Eme beszélgetéseink egy részét, éppen a tartalmuk okán magnóra
is rögzítettem, így az alábbiakban önvallomásából idézek, hogy ily módon
még most is ő szólhasson hozzánk.
„Nagyapámnak és mesélőkedvének köszönhetően, illetve színes nyelvezeten
elmondott történetei hatására már 1965 táján, vagyis ötödikes koromban
elhatároztam, hogy történész leszek. A pályán való elindulásom évének
pedig 1970-et tekintem, ugyanis ekkor, X. osztályos fejjel írtam meg
szülőfalum, Illyefalva monográfiáját, amit a következő esztendőben a
Megyei Tükör folytatásokban le is közölt. Ettől kezdve pedig
rendszeresen jelentek meg néprajzi, történelmi és kulturális jellegű
cikkeim a már említett napilap, valamint a Brassói Lapok, Előre,
Művelődés, és a változás után az Európai Idő, Háromszék, Székely
Hírmondó, Budapesti Magyarok Lapja, Budapest Hangja, Romániai Magyar Szó
és Új Idő hasábjain.
Tanárként és közíróként egyaránt az egészséges magyar öntudat
kifejlesztése volt a legfontosabb célkitűzésem, melynek érdekében, a
történelmünket közérthető nyelven népszerűsítő írásokon kívül, számos és
különböző terjedelmű szaktanulmányt írtam. A romániai magyarság
története például három kötetben jelent meg, de a teljesség igénye
nélkül közéjük sorolhatom. Váraink a századok sodrában, Erdély és
Háromszék népének szabadságharca, 1848–49, Gál Dániel, Mátyás, a
győzhetetlen hadvezér, A fekete sereg, Háromszék oktatási intézményeinek
története, A magyarok története a kezdetektől, Tanulmányok Székelyföld
történetéből. Ezen kívül a 18 éven át megjelenő Történelmi Magazin
szerkesztő-kiadója, valamint A székelység története tankönyv
társszerzője voltam. Az utóbbi esztendőkben pedig többek között a
Székelyföld határán, Székely hazát akarunk, Múltunk kötelez, Prés alatt a
magyarság, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége, valamint a
Gábor Áron életútja című köteteket tettem le az olvasók asztalára.
Tudomásom 1973. november dereka óta van arról, hogy rendszeres
megfigyelés alatt állok, ugyanis akkor keresett meg Maksán egy Tecuşan
nevezetű szekustiszt, ígéretekkel, majd eredmény hiányában
fenyegetőzéssel próbálván rávenni engem az együttműködésre, s mivel nem
vállaltam, azóta is ellenségként tekintenek rám.”
Köszönjük neked, Gyula, a hűségedet, az elszántságodat, a népedért
végzett kitartó munkásságodat, valamint a hitet, mellyel írásaidon és
előadásaidon keresztül minket megajándékoztál. Végezetül, szintén a
saját magad által szavakba öntött hitvallással búcsúzunk tőled, melyet
nekem így fogalmaztál meg:
„Történelmünk, kultúránk ismerete nélkül nem maradhatunk meg őseink
földjén, ezért fel kell vállalnunk egy olyan magyar értelmiség és
ifjúság kinevelését, amely mindezek birtokában képes lesz kiharcolni
azokat a közösségi jogokat, amelyek Románia területén az erdélyi
magyarságot őshonos nemzetként megilletik.”
Adja a Fennvaló, hogy így legyen. Isten veled!
Bedő Zoltán
Kádár Gyulát pénteken 13 órától búcsúztatják a sepsiszentgyörgyi
vártemplomi ravatalozóban, ezt követően az illyefalvi református
temetőben helyezik örök nyugalomra.
Székely Hírmondó
erdély ma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése