Théophile Delcassé 1898 és 1905, valamint 1914 és
1915 között volt francia külügyminiszter mondta: „Egy nemzet sincs megalázva
azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt – késsel a torkán – egy végzetes
békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha
tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a
lemondás.” Ez a megállapítás, mely egyben erkölcsi ítélet is, nemcsak a
nemzetekre vonatkoztatva érvényes, hanem az egyéni életekre is.
A bűnben elbukó
ember, ha nem akar kikelni a bűnből, ha nem akar ismét jó lenni, becstelenné
válik. Felkelni a bűnből és jó úton haladni csakis Isten segítségével lehet. Ő
siet segítségünkre, ő jön elénk, hogy megkönnyítse megtérésünket és megszabadítson.
Ádámtól kezdve napjainkig ezt teszi. Mózes által az egyiptomi rabságból szabadságra
vezette és negyven év után Józsue vezetésével Jerikó mezején ünnepelték meg a
húsvétot, és másnap az ország terméséből ettek kovásztalan kenyeret. Ekkor
mondta az Úr Józsuénak: „Ma
vettem le rólatok Egyiptom gyalázatát.” (Józs 5,9a+10-12).
Nagy megtérők önéletrajzi írásaiból tudjuk, milyen
csodálatos élmény a bűnösnek újra rátalálnia Istenre. Hasonló valami ez a
házastársak újra fellángoló szerelméhez, vagy az egymástól elhidegült szülő és
felnőtt gyermek egymásra találásához. Aki az élményszerű bűnbánatban
megtapasztalja Isten irgalmas jóságát, annak újra kezd élni a világ. Aki
kibékül Istennel, az kibékül az élettel, az emberekkel, a szenvedéssel és a
halállal. Erről áradozik Szent Pál, aki a szeretet fellángolásában ujjong és lelke
újnak érzi a mindenséget: aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt,
valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt
irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott, sőt ránk
bízta a kiengesztelődés tanítását. Engesztelődjetek ki az Istennel. (2 Kor
5,17-21)
Ferenc pápa is erre kér: „A Jubileumi Év nagyböjtjét fokozottabban éljük meg,
mint Isten irgalmassága ünneplésének és megtapasztalásának intenzív időszakát.” Minden gyóntató úgy fogadja a hívőket, mint a
tékozló fiú példabeszédében az atya, aki fiai elé siet, aki ráébreszti őket,
hogy mennyire szereti, annak ellenére, hogy ők ezt nem viszonozták. (Lk 15,1-3.
11-32) A példabeszédbeli atya, aki nem más, mint Isten, vállalja értünk a
szeretet logikátlanságát is! Nem a hatalmát éreztető Úr, hanem az ember
szabadságát annyira tiszteletben tartó irgalmas Isten, hogy a kérlelésig tudja
magát megalázni. Ettől kell megdöbbennünk, hogy mennyire alázatos Isten irántunk való
szeretetében, túlhaladva minden emberi logikát – sőt egyszülött fiát is értünk
adta. Ha ettől a szeretettől nem rendül meg még a lelkünk, akkor imádkozzunk! Hiszen
egész lelki életünknek ez kell hogy a kiindulópontja legyen.
A bűnök pedig nem
koporsók, amelyekből sohasem szabad kilépnünk!
“Fiam, mindenem a tied!” Lk 15,31
D-K. József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése