Amit Jézus épít

Mi Isten egyháza vagyunk Csíkszeredában azon a területen, amelyet Szent Kereszt vagy Szent Ágoston plébániának nevezünk. Mindenki tudja, hogy az egyházközség elöljárója a plébános, aki nem a maga elhatározásából állt a plébánia élére, nem is a nép választotta meg. A plébánost a püspök küldi. Ma is úgy van mint az apostoli időkben. Pál és Barnabás apostolok újra és újra bejárták azt a vidéket, amelyre küldetésük volt. Ott elöljárókat rendeltek a keresztény nép fölé. Imádkoztak, böjtöltek és kézrátétellel pappá szentelték őket. (ApCsel14,20b-26) Később is tartották velük a kapcsolatot, részben személyesen, részben küldöttek vagy levelek által. Ma is van egy-egy területnek apostola, a püspök. Ő állítja egyes közösségek élére a plébánost. Pappá szenteli, hatalmának egy részét átruházza, hogy tanítson, szentségeket szolgáltasson ki és mint jó pásztorok viselje gondját a rábízott népnek. Tartja vele a kapcsolatot személyesen is, levélben is, küldöttek által is. Így van ez közel kétezer év óta, mert Jézus akarta, hogy legalább lényegében így legyen. Az egyháznak maga Jézus a feje, ő akarta, hogy egyetlen teljhatalmú képviselője legyen, akit pápának hívunk.  Jézus a pápával együtt az apostoli testületre bízta egyházát. Ez a testület a püspökök kollégiuma. Ők az egyház főpásztorai, rájuk bízott minket Urunk. 

Az egyes kis egyházak élén tehát csak az állhat, akit ők küldtek. Ha a plébánost a nép választaná, vagy maga állna önhatalmúlag a nép élére, nem lenne semmi hatalma. Mi Isten népe vagyunk, csak Istennek lehet hatalma rajtunk. Mivel a plébános a megbízott apostolutód akaratából áll a közösség élén, végeredményben isteni a küldetése (Jézus – 12 apostol – a püspökök sora – plébános). A plébános teljesen a püspöktől függ, ami mégis felemelő, mert a maga méltósága helyett a Jézustól kapott méltóság ragyogja be hivatalát.

Jézus méltósága pedig az Atya szeretete. Jézus önfeláldozása, odaadó szolgálata dicsőíti az Atyát: irgalmas szeretetét és atyai jóságát. Miután Júdás kiment az utolsó vacsora terméből, Jézus ezeket mondta: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti.” (Jn 13,31-33a+34-35) A Fiú kereszthalálra adja önmagát, hogy megjelenítse az Atya szeretetét, az Atya is megdicsőíti a Fiút, amikor feltámasztja a halálból és emberi természetét megisteníti úgy, hogy a Jézus élete folytatódjon híveiben.

Nekünk folytatnunk kell az istendicsőítést azzal, hogy Jézustól kapott példát, új parancsot: „Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” Isten új világa a közösség világa. (Jel 21,1-5a) Ebben az új világban az ég és a föld, a föld és az ég, az Isten lakása az emberek világával esik egybe. A trónon ülő megerősíti János látomását: valóság lesz az, nem üres vágy álom.

„Tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” Jn 21,35