Búcsú Sárosiné Bogács Judittól

Sárosiné Bogács Judit + 2016.04.23.

Tisztelt Gyászoló Család!

Gyászoló Testvéreim!

Az evangéliumok megőrizték, hogy Üdvözítő Urunk könnyekre fakadt Betániában, barátja Lázár sírjánál, majd isteni hatalmánál fogva a negyednapos halottat életbe szólította, amint azt tette Jairus lányával és a naimi ifjúval. Igaz, őket e földi életre támasztotta fel, akik később meghaltak. Mindezt tette azért, hogy megerősítse tanítványai hitét. Az istenhitet erősítette akkor is, amikor nagy szeretettel közeledett a betegekhez és őket meggyógyította. Az evangélium hirdetése mellett tanítványainak parancsba adta a betegek gyógyítását is. Ettől kezdve az Egyház saját feladatának tekinti a betegek és szegények gondozását, vagyis az irgalmasság testi cselekedeteinek gyakorlását. A szociális igazságosságot nemcsak beszédeiben sürgeti, hanem elsőrendű feladatának tekinti és ahol módja nyílik rá megteszi.

A 313. évi milánói rendelet után, tehát a 4. században népjóléti intézményekkel próbálta pótolni mindenütt ahol jelen volt a hiányokat: kórházakat, öregotthonokat, vendégfogadókat, munkásszállókat épített. Ezek akkor “karitászközpontként” népkonyhával is rendelkeztek.

Korunk szociális és egészségügyi hálózata tehát hosszú évszázadok során az Egyház felebaráti szeretetgyakorlatán nyugszik, vagy éppen abból fakad. Az un. kiegyezés után, a Kárpát-medencében 1868-as év az, amikor az állam is fel kezdte vállalni a betegek és a szegények gondozását.

Egyházunk előírja  papjainak, hogy „a betegeket, főként pedig a haldoklókat nagy szeretettel segítse, buzgón erősítse meg őket a szentségekkel, és ajánlja lelküket Istennek…, ossza meg a hívők gondjait, bajait, különösen pedig gyászát.” (529. kán.)

Hivatásom velejárója a betegek rendszeres látogatása. Éppen ezért 2000. december 1-jével két, erre felkészült lelkipásztori asszisztenst alkalmaztunk a csíkszeredai kórházi betegek látogatására. Sokszor átéltem, annak fontosságát, hogy szeretettel vegyük körül betegeinket. Ha szeretet lengi körül őket, akkor ők is, mi is másképpen fogadjuk az Úristen szólítását.

Április 14-én Béla szólt, hogy Jutka állapota súlyos. Megígértem, hogy másnap péntek és Jutkát meglátogatom. Ismerve a kórházi körülményeket, mielőtt elindultam volna, úgy döntöttem, hogy levelet írok neki, azt viszem magammal, mert egy levél ilyenkor többet mond el, mint én. Az írás ott marad nála, az kézzel fogható, azon elgondolkozik, újra és újra elolvassa. Megnyugszik, hogy mások is ismerik élete keresztútját, értékelik és szeretik őt.

A léleknek ez kell… Ezt tapasztaltam édesapám és öcsém halálos ágyánál. Hálát adok a Jóistennek azért, hogy erre a tettre sarkallt engem. A szentségek kiszolgáltatása mellett örömet, megnyugvást tudtam szerezni Jutkának ezzel a levéllel küzdelmes napjaiban.

„Kedves Judit!

Nem vagyunk ismeretlenek, hiszen a templomban, majd a templomépítéskor, főleg Ágnes kislányuk elsőáldozásakor, majd kiállítások, kulturális és zenei rendezvények alkalmával sokszor találkoztunk. Most nem tudom, hogy milyen körülmények között találkozunk a kórházi szobában, ezért egy-két gondolatomat leírom és átadom.

Először is fogadja elismerésemet a betegek és az életkeresztjét viselők nevében. Ön egy igazi hősasszony, akire mindig csodálattal tekintek. Csodálom azt a kitartást, amit életútján tanúsított: tudom, hogy balesete meghatározta élete alakulását. De élni akarása, családja iránti szeretete és szeretteinek viszonyulása még jobban megerősítette önöket. A küzdelmes felépülése után pedig társadalmi munkát vállalt, dolgozott miközben Ágnesnek is életet adott. Ez nemcsak hősies cselekedet, hanem igazi krisztusi tett. Üdvözítőnk az ítéletről szóló beszédében az irgalmasság cselekedetei között felsorolja: éheztem és ti ennem adtatok, szomjaztam és ti ..., - mikor uram? – kérdezik a jók. Amit egynek a legkisebbek közül tettetek velem tettétek.

Kedves Judit!

Az Ön gondoskodó szeretete és kedvessége, amit magából sugároz kifelé, ez avatja Önt hőssé, egyházi nyelven szólva szentté. Az utóbbi év megpróbáltatása és keresztviselése Jézus Krisztus sorstársává, keresztje osztályosává tette. Fájdalmai közepette legyen vigasztalása Jézus Krisztus kijelentése: aki megvall engem az emberek előtt, azt megvallom én is mennyei Atyám előtt!

Kedves Judit!

Én a fájdalmat nem tudom megszüntetni, de egyet tudok: imádkozom, csendben, némán. Imádkozunk Önért – ez a szeretet nyelve. Tesszük azért, mert a keresztségben mindnyájan beöltözünk Jézus Krisztus sorsába, szenvedésébe, halálába és feltámadásában. Ezért írja Szent Pál: sem élet, sem halál el nem választ bennünket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban van. Húsvéti időben vagyunk, eltölt a krisztusi öröm és a Szentlélek is segít emberek, orvosok, ápolók által. A Krisztus iránti szeretet, majd Krisztus dicsőségében részesít minket.

Arra kérem ajánlja fel minden szenvedését Jézusnak szeretteiért és értünk – mert ez az áldozat, minden imádságnak a csúcsa -, hogy mindvégig hűségesen megmaradjunk Jézus szeretetében, mind ahogy Judit hősies élete tanúsítja. Ha egyébre nem telik erejéből, csak ennyit mondjon el: Jézusom bízom benned! És ez elég imádságból.

Beszéltem Bélával, megígértem, hogy most a kórházban felkeresem, de elég érzékeny a szívem, és nem vagyok biztos benne, hogy amit mondani akarok, azt el is tudom mondani. Ezért leírtam.

Csabának kívánok sikeres érettségi vizsgát. Ágnes, ő egy ügyes, talpraesett teremtés, aki a válltáskát mindig magával hordja, ő vele gyakran találkozom. Szépen nevelték, gratulálok.

Kedves Judit, a Jóisten segítse és a Szűzanya, a betegek gyógyítója oltalmába ajánlom Önt és szeretteit, s magamat is.

Igaz szeretettel, Darvas-Kozma József

2016. április 15-én.”

Mélyen tisztelt Család! Gyászoló Testvéreim!

Szinte tehetetlenül állunk Judit testvérünk koporsója körül, amikor búcsúzunk tőle, mint jó feleségtől és édesanyától, gyermektől és testvértől, menytől és rokontól, jó baráttól és munkatárstól, szomszédtól és ismerőstől. Amikor 42 évesen eltávozott, sok minden összeomlani látszik: az álmok és remények, és elmarad az idei balatoni biciklitúra és a Prágai séta. Ő nagy útra ment azzal, hogy átlépte a földi élet határát.

Ezek után tud-e még valaki számunkra vigaszt nyújtani?

Seneca, a hires római gondolkodó mondta: „Számunkra ne az legyen a lényeg, hogy hosszú életet éljünk, hanem hogy megfelelően tartalmas legyen az életünk. Mert az életet nem időtartama szerint kell értékelnünk, hanem a cselekedetek alapján.” Mi, hívő keresztények valóban tudatában vagyunk annak, hogy Krisztus tetteink alapján fog ítélkezni felettünk. Cselekedeteinket Krisztus oly nagyra értékeli, hogy megítélése szerint minden cselekedet, még a legkisebb is, őrá irányul: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,31-46). Ez az igazság minden bizonnyal vigasztalást jelent számotokra, kedves hozzátartozók. Mert Judit a szeretetből fakadó cselekedetek sokaságát tudja felmutatni az isteni Bíró előtt. Ahogy egyik ismerőse írta: „Jutka évfolyamtársam, barátom, komaasszonyom volt... Egy harcos, aki nem adta fel utolsó lélegzetig. Hitt benne, bizakodott, hogy legyőzhető a testi betegség, csak a lélekben kell rend legyen. Neki rend volt a lelkében, másnál soha nem látott rend és harmónia. Végtelen szeretet és alázat. Soha nem értettem, csak csodáltam: hogy lehet ekkora jóság, türelem, kitartás egy emberben. Miért nem lázad néha? … 17 éve súlyos autóbalesetet szenvedett - amelyben édesapja életét vesztette -, ő hónapokig kómában feküdt. Felépült. Lassan, lépésről lépésre, szó szerint. Újra tanult beszélni, járni, mert dolga volt még az életben: volt egy kisfia és mellette volt a férje, Béla. Maradandó testi károsodásával megtanult együtt élni. Lediplomázott, még egy gyereket szült, dolgozott, gyerekeket nevelt. Két nagyszerű gyereket. Derűvel és sok-sok lélekkel. Gyakran nehézségek közepette. (…) Eközben is minden barátjának, keresztgyermekének, ismerősének számon tartotta a születésnapját, gondjainkat, amelyek eltörpültek az övéi mellett...”

Érzelmileg nehéz elviselni, hogy egy ilyen bensőséges kapcsolat máról holnapra megszakad az elköltözött és közöttünk. Vigasztaló az, hogy a szeretet meg nem szűnik. Mi élők és a holtak Jézus Krisztushoz tartozunk. A földi létből átmegyünk az örök létbe és kapcsolatban maradunk. Erről tettetek tanúságot a gyászjelentőben megjelent Szent Ágoston idézettel:

„A halál nem jelent semmit.

Csupán átmenet a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok

És te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk,

Azok vagyunk mindörökre.

Nem vagyok messze, ne gondold.

Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.

Meg fogod találni lelkemet és benne

Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.”

Hálánkat azzal fejezzük ki, hogy imádkozunk érte, hogy Istenünk jutalmazza meg nagy-nagy szeretetéért és mélységes hitéért. Emlékét azzal őrizzük meg a legjobban, ha erényes életét követjük, növekedünk a krisztusi szeretetben és elmélyítjük hitünket. Csak így adhatjuk tovább ezt a nagyszerű örökséget.

Kedves Ágnes! Három vagy négy év múlva, amikor bérmálkozol, édesanyád iránti szeretetedet fejezd ki azzal, hogy az ő nevét választod.

A gyászjelentő záró idézetével köszönünk el tőled, miközben az Úrnak ajánlunk téged, kedves Judit: „Köszönjük neked Uram, hogy ő a miénk volt, és az is marad, mert aki szerettei szívében él, az nem hal meg, csak távol van.” (Szent Ágoston, Vallomások). Ámen.