Életünk két fontos koordinátája

Jézus a jó pásztor. Húsvét 4. vasárnapján az evangélium a jó Pásztorról szól. E vasárnap kifejezetten a papi és szerzetespapi hívatásokért imádkozunk, hogy akik meghallották vagy hallják Jézus hívását, kövessék is, s ezzel növekedjen számuk és hitelességük. A híres francia szónok Lacordaire mondta: „Feltétlenül szükséges, hogy az embernek legyen eszményképe, melynek megvalósításáért szenvedélyesen küzd. S milyen nagy dologra képes az ember, ha Krisztus az eszményképe!” 

Jézus mondja: “Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem.” A Szentírásban a magát kinyilatkoztató Isten használja a szeretet, a felelősségvállalás és elköteleződés kifejezésére: “Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, övé vagyunk, ő alkotott minket. Az ő népe vagyunk, legelőjének nyája.” (99. Zsolt) A “nyáj” szó jelentése, hogy a juhok olyan csoportjáról van szó, melynek felelős gondozója, pásztora van. A “pásztor” szó is viszonyt fejez ki. E viszonyszavak jól szemléltetik Isten és választottainak kölcsönös összetartozását. 

Isten egyetemes szeretetének a bizonysága, hogy hívó szava minden élethelyzetben elhangzik, amire a megszólított személyes módon, természetének megfelelően válaszol. Amikor Isten felhívására, a közösség szolgálatára válaszolunk, ezt egyszerűen hivatásnak nevezzük. Isten megragad benső hangok, szívbéli vonzalmak, horderejű álmok, külső jelek által, és életünket saját transzcendens természetéhez módosítja. A hívatás elfogadása  engedelmes csatlakozás Istenhez, aki jó pásztorként vezeti népét, gondoskodik róla. (Ez 34) Jézus önmagát nevezi jó pásztornak, aki egy az Atyával, aki egy velünk is. Ő valóságos Isten és valóságos ember – ezért tud megváltani –, aki életét adja övéiért. (Jn 10,27-30) Akik őt választják, azoknak itt a földön a megváltás kegyelmét adja, a másvilágon az örök boldogságot. 

A hivatások világnapján Krisztus hívása, a meghívottnak és a kiválasztottnak a nép iránti szeretete kerül előtérbe.  
A pásztori mivolt koordinátáit a Jézus iránti belső kötelék, az adott közösség felelősségteljes elvállalása adja meg.   

A keresztségben mindnyájan beöltöztünk Jézus Krisztus sorsába, szenvedésébe, halálába és megdicsőülésébe, de eltölt az öröm és a Szentlélek, mert tudjuk, hogy a halál és az alvilág van alávetve Krisztus szeretetének, és nem Krisztus szeretete van alávetve a halálnak és az alvilágnak. Így Krisztus dicsőségének is részesei leszünk. Ezért az evangélium terjedésének semmi sem állja útját (ApCsel 13, 14. 43-52). Ezt világítja meg a Jelenések könyvének képei: Az Isten bárányáé, a feltámadt Jézusé az örök dicsőség és akik őt követik. (Jel 7,9. 14b-17) 

Aki bekapcsolódott az Úr halálon és bűnön aratott győzelmébe, az tudja, hogy van odaát, ahol nincs halál, sem gyász, sem éhség, sem szomjúság, mert a Bárány legelteti és az élő vizek forrásához tereli. Ez az örök élet, amit a jó Pásztor megígért juhainak.

           

„Akik hallgatják és tettekre váltják az Isten szavát" (Lk 8, 21)