Ma, amikor az emberi tudomány és technika fejlődése egyre inkább megold minden kérdést, amikor a társadalom közömbös rétege elfordul Istentől; amikor a magukat keresztényeknek nevező emberek egyáltalán nem jobbak, mint a közömbösek vagy nem hívők; amikor a hit inkább hátrányokkal jár, mint előnnyel, felvetődik a nagy kérdés, hogy érdemes-e még hinni?
A tudomány, akármennyit fejlődjön is, nem fogja megoldani az ember sok égető problémáját:
Ki az ember?
Mi a rendeltetése?
Van-e értelme életünknek?
Miért a rossz, a szenvedés?
Van-e élet a halál után?
Van-e Isten, és ha igen, szeret-e?
Ezekre a kérdésekre csak a vallás képes válaszolni.
A vallásos embernek is maradnak problémái, tehát a hit sem tud minden felvetődő kérdésre százszázalékos feleletet adni. Csak egyet tud és egyet mond, hogy mindig velünk van az Isten, aki szeret minket, és ezért reménységgel járjuk életünket. Ezért „ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod s pásztorbotod biztonságot ad.” (Zsolt 23,4). A temetési szertartás szerint pedig „a halálban sem hagy árván jó pásztorként Istenünk”.
Szent II. János Pál pápa írja a Fides et ratio kezdetű enciklikájában (1998): „A Szentírás mindig föltételezi, hogy az ember – még ha vétkes is a hazugságban és a kétértelmű beszédben – képes megismerni és megragadni a tiszta és egyszerű igazságot. Ha az embertől elveszik az igazságot, puszta illúzió az állítás, hogy föl akarják szabadítani. Az igazság és szabadság vagy együtt járnak, vagy mindkettő nyomorultul elvész.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése