Hogy el ne felejtsük!

Jézus Szent Szívének ünnepén Isten emberszeretetét ünnepeljük, ami abban érte el csúcspontját, hogy Egyszülöttét adta nekünk, aki a végtelen szeretet eszközévé tett „emberi szívvel” szerette a világot.

Istenszolgája II. János Pál pápa 2004-től Jézus Szívének ünnepét a Papok Megszentelődésének Világnapjává tette. A megszentelődés az a folyamat, amikor Isten életét öltjük magunkra. 

Az életszentség Istenhez való hasonlóság Jézus Krisztus követésében, ezért nekünk az ő belső életét kell magunkra öltenünk. S ezt jelenti Jézus Szívének tisztelete. A régiek tudták, hogy Jézus Krisztusnak kívül ábrázolt szíve őt magát jelenti – ”belülről”. A Jézus Szíve-tisztelet sürgeti, hogy akarjak „a pap és Jó Pásztor Krisztus szeretetével és érzületével összhangban élni; azzal a szeretettel, mellyel Ő szereti az Atyát a Szentlélekben, és szereti az embereket egészen addig, hogy életét adja értük” (PDV).

A júniusi Jézus Szíve-ájtatosság imádkozása is segít bennünket, hogy Jézus benső világába, lelkiségébe, szándékainak és érzelmeinek ismeretébe behatoljunk, és hozzá való viszonyunkat, ennek megfelelően szeretetteljesen elmélyítsük. Ő hozzá segít bennünket, hogy társadalmunk erkölcsileg megújuljon. 

Jézus Szíve, azt az emberi 'szívet' jelenti, amely az ember erkölcsi életének forrását, a szeretet székhelyét jelöli. Szükségünk van rá, mert semmi sem rendezettebb, mint az, amit a Szeretet rendez el, és semmi sem szabadabb, mint amit a Szeretet köt össze. 

Egyházi énekünkkel kérjük:  

Jézus Szíve, szűz Anyának

Drága szép virága;

Az ő szíve alatt támadt

Lelkünk boldogsága.

Jézus Szíve s Máriáé

Hajoljatok össze,

Szíveinket, ha szétválnak,

Ti fűzzétek össze.”

A Nemzeti Összetartozás napjára mi mást kívánhatnék, mint a pünkösdi Lélek kiáradását nemzetünkre azért, hogy mindenki még igazabban, még jobban és még szebben akarja nemzetünk egységet.

Június 4. A Nemzeti Összetartozás Napja

1920. június 4-én egész Magyarországon gyászoltak az emberek. Az iskolákban és a hivatalokban szünetet rendeltek el, az újságok gyászkeretben jelentek meg, a zászlókat félárbocra eresztették. De. 10 órakor, mielőtt az ünnepi istentisztelet megkezdődött volna, megkondult a főváros összes harangja, megálltak a villamosok és öt percre a vonatok is az egész országban. Budapesten fekete szalaggal vagy zöld gallyas jelvénnyel a kabátjukon az emberek már a kora reggeli óráktól gyülekeztek a Hősök terén. A tömeg csak a Himnuszt énekelte. Innen sokan a Bazilika felé vették útjukat, ahol a program szerint 10 órakor Páter Zadravecz, a Nemzeti Hadsereg tábori püspöke prédikált. Az istentisztelet után, 11 óra 5 perckor összeült a nemzetgyűlés. Rakovszky István házelnök rövid beszédet mondott. Beszéde végén az elszakított országrészek lakóinak ezt üzente: „Ezerévi együttlét után válnunk kell, de nem örökre. E pillanattól kezdve minden gondolatunk, éjjel-nappal minden szívdobbanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük. És amikor őket a búcsúnál még egyszer szívünkhöz szorítjuk, szíveink úgy egybeforrnak, hogy azokat semmi ármány, semmiféle erőszak, semmi hatalom elválasztani nem tudja.” A képviselők felállva és tapsolva fejezték ki egyetértésüket az elnökkel, aki Nagy-Magyarország utolsó nemzetgyűlését 11 óra 15 perckor berekesztette. Délután 4 óra 30 perckor a magyar delegáció aláírta az un. „békediktátumot” a versailles-i kastély Kis Trianon épületében és elsőnek távozott.

Az első hivatalos elszakítás 20 évig tartott. 

A második 1947óta tart, de a határok már átjárhatók.

A Magyar Országgyűlés 2010. évi XLV. törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, a trianoni tragédiára emlékezve, június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. 

A sebek gyógyulnak, közben soraink ritkulnak. A lármafák égnek, maradjunk együtt, sokasodjunk és érdekvédelmi szövetségünkkel küzdjünk jogainkért. 

Vegyünk részt június 5-én az erdélyi választásokon!!!