Az
adventi koszorún meggyújtjuk a második gyertyát is. A gyertya fénye világít
és arra int, hogy jobban ismerjük meg életünket, és a bűnbánat által
méltóan járuljunk Istenhez. Mostantól kezdve határoznunk kell, hogyan akarunk élni
Istennel: Atya – gyermek viszonyban, az újraegyesített család- és
nemzetközösségben, vagy továbbra is megkülönbözve, esetleg Úr és szolga rideg
kapcsolatban. „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek
Istenünk ösvényeit!
Keresztelő János felszólít és nyíltan kimondja, hogy
mindazoknak, amik a jövendölésekben foglaltatnak, nem Jeruzsálemben, hanem a
pusztában kell megtörténniük, vagyis elmondja: minek kell megtörténnie, hogy az
Úr dicsősége megjelenjék, és minden ember megismerje Isten üdvözítő akaratát. (Mt
3,1-12)
A Messiás érkezése előtt mindnyájunknak meg kell érlelődnünk a bűnbánatban,
ki kell teljesednünk a szeretetben. Mert Jézus Krisztus első eljövetelekor
élőknek sem volt elég emlegetni, hogy „Ábrahám, a mi atyánk”. Így nekünk sem lesz
elég arra hivatkozni, hogy Krisztus megváltott bennünket, megkeresztelkedtünk, hanem
állandóan meg kell térnünk. Vele kell találkoznunk és szeretetébe kell vissza
kapcsolódnunk, mint a tékozló fiúnak.
A
mennyek országa Jézus Krisztusban érkezett el. Az Isten ország kegyelmét
magként kaptuk meg a keresztségben, amit állandóan ápolnunk kell. Ahhoz, hogy
az isten élet (a kegyelem) gyümölcsöző legyen bennünk, kötelességünk „az Úr
útját készíteni.”
A keresztény ember tevékeny élete állandó útkészítést, Jézussal
járást jelent. Ezért, az élet kínálta lehetőségeket használjuk fel lelki
gyarapodásunkra, így életünk gyümölcsöző marad. És nem kell félnünk Jézus
második eljövetelekor.
Az ádventi készület
ráébredés arra, hogy a kegyelem idejét éljük, ami egyben az ítélet váróterme is.
Most, Jézus szeretetével és irgalmával van köztünk. Ezt hívjuk kegyelmi időnek.
Ez a megtisztulás, a találkozás lehetősége.
Hogyha eltávolodtunk, térjünk ismét
hozzá. Keressük őt, amíg nem késő, amíg az idő le nem jár, mert akkor
igazságosságával találjuk szembe magunkat.
Most Szentlélekkel és tűzzel
keresztel meg minket, eltörli a bűnöket, kiégeti a bűn iránti vágyat és
megerősít a jó szeretetében. Viselkedése, szavai, tettei a bölcsesség, az
okosság, az erő és az Isten előtti hódolat megnyilvánulása. (Iz 11,1-10) Úgy
szerzett békét, hogy megváltotta a zsidókat ígérete alapján, a pogányokat pedig
irgalma alapján. A béke és a vigasztalás Istene üdvösségünket közel hozta,
életünket elviselhetővé tette. (Róm 15,4-9)
Krisztus szeretete arra késztet,
hogy gyakoroljuk egymás között az irgalmas szeretetet. Testvér, tudsz-e
bűnbánatot tartani? Vagyis elfogadod-e Jézus Krisztus szeretettel feléd
nyújtott, szeggel átlyukasztott, irgalmas kezét? És felebarátod megbocsátó
kezét?
„Krisztus is fel karolt benneteket Isten
dicsőségére!” Róm 15,7.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése